TÁJFOTÓZÁS

A legjobb belépő szintű objektívek tájfotózáshoz

A nagy látószögű, kiterjedt tájképektől a közelről készített festői részletekig minden tájképhez költséghatékony fix fókusztávolságú objektív vagy zoomobjektív tartozik.
Egy fából készült móló a hegyek által körülvett tavon. A felhők tükröződnek a tó felszínén.

A széles látószögű tájképek lélegzetelállítóan gyönyörűek tudnak lenni. Azonban gyakran elvész belőlük valami, amikor a szemünkkel meglátunk valamit, és aztán amit végül a fényképezőgép rögzít róla. Ennek két fő oka van. Először is, az emberi szem vízszintes látószöge körülbelül 210°. Ezzel szemben a teljes képmezős fényképezőgépeken lévő 24-105mm-es normál zoomobjektívé csak 74°-os. Másodszor pedig a szemeddel természetesen mindig 3D-ben látod a tájat, míg a fénykép kétdimenziós.

A jó hír az, hogy a megfelelő objektív kiválasztásával és a megfelelő fényképezési technikával könnyedén korrigálhatod mindkét problémát. Sőt, a Canon a fix fókusztávolságú és a zoomobjektívek széles választékát kínálja kedvező áron, amelyek kiváló teljesítményt és képminőséget biztosítanak. Nézzük meg közelebbről, kezdve azzal, hogy miként befolyásolja a fényképezőgép az objektív kiválasztását.

Az APS-C és a teljes képmezős összehasonlítása tájfotózásnál

Panorámás kilátás egy városra egy napsütéses napon. Az előtérben és a háttérben számos nagy torony látható.

Bizonyos EOS R rendszerű fényképezőgépek, például a Canon EOS R7 és az EOS R10, panorámafelvétel móddal rendelkeznek, amely „összefűzött” panorámaképeket hoz létre a fényképezőgépen belül. Az EOS R7 fényképezőgépen ezt a funkciót tovább javítja az automatikus szintezés funkció, amely a fényképezőgép beépített képstabilizátorát (IBIS) használja a horizont automatikus szintbeállításához. A kép egy Canon EOS R10 fényképezőgéppel, Canon RF-S 18-45mm F4.5-6.3 IS STM objektívvel és 45 mm, 1/500 mp, f/7.1 és ISO100 beállításokkal készült.

A tájfotózáshoz használt fényképezőgép befolyásolja az objektívválasztást, ezért először is nézzük meg a teljes képmezős és az APS-C fényképezőgépek közötti különbségeket tájfotózásnál. A teljes képmezős fényképezőgépek esetén minden megapixeles értékhez nagyobb számú fényérzékelő elem tartozik, amely az egyes pixeleknek felel meg. Az olyan teljes képmezős fényképezőgépek esetében, mint a Canon EOS RP és a Canon EOS R6, nagyobb dinamikus tartományra számíthatsz, hogy a világos csúcsfények és a sötét árnyékok részletgazdagságát is megőrizhesd. További előny a képzaj csökkentése, valamint a finom részletek jobb megőrzése, ha gyenge fényviszonyok mellett növelni kell az ISO-értéket.

Az APS-C fényképezőgépek, mint például a Canon EOS R10, 1,6-szeres vágási tényezővel rendelkeznek, ami az effektív és tényleges fókusztávolságot összevetve nagyobb mélységélességet eredményez. Ez hasznos lehet, ha azt szeretnéd, hogy a tájképeknél az előtérben és a háttérben lévő területek is élesek legyenek. A mélységélesség kiterjesztéséhez hasznos tipp bármilyen fényképezőgép esetén, hogy a kép által lefedett táj területének körülbelül egyharmadára fókuszálunk. A Canon Photo Companion alkalmazás mélységélesség- és hiperfokális távolság kalkulátorral rendelkezik, amely segít abban, hogy a képeid még nagyobb része legyen éles.

Gyönyörű öböl gyenge fényviszonyok mellett. A képet a horizont fénye világítja meg, és a fák sziluettje keretezi.

A klasszikus, nagy látószögű objektív, például a mindössze 165 g súlyú, apró, de erős Canon RF 16mm F2.8 STM ideális az éles, tiszta, ultraszéles látószögű tájképekhez. A fénykép egy Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 16mm F2.8 STM objektívvel és 20 mp, f/11 és ISO200 beállításokkal készült.

Felfelé, a lombkorona felé irányítva készített kép, amelyen a magas, keskeny fatörzsek a dús, zöld lombra terelik a tekintetünket.

A nagy látószögű objektívekkel teljes egészében megörökíthetsz egy-egy gyönyörű jelenetet, azonban nem minden felvételhez szükséges nagy látómező. Néha azáltal, hogy alacsonyabbról fotózunk, hogy megmutassuk, hogyan nyílik meg a táj felfelé haladva, érdekes perspektívát nyújthatunk. A fotó egy Canon EOS RP fényképezőgéppel, 24 mm-re állított Canon RF 24-240mm F4-6.3 IS USM objektívvel és 1/40 mp-es, f/16 és ISO800 beállításokkal készült.

Milyen típusú objektív a legjobb a tájképekhez?

A klasszikus, nagy kiterjedésű tájképekhez, amelyek széles látóteret, nagy, drámai égboltot és tavak tükröződéseit örökítik meg, nagy látószögű objektívre van szükség, amellyel még több minden fér a képbe, így felkeltheted az érdeklődést és drámai hatást érhetsz el.

A nagy látószögű objektív azonban nem az egyetlen lehetőség a tájképek készítéséhez. Néha megéri célzottan fotózni, és egy viszonylag kis területen megkomponálni a képet. Ilyen esetben mindössze egy normál zoomra lesz szükséged, például a Canon RF 24-105mm F4-7.1 IS STM objektívre. A rendkívül sokoldalú zoomtartomány rövid végével is elég sokat bele tudsz foglalni a képbe a tájból.

Nehéz lehet választani a zoom- vagy a fix fókusztávolságú objektív között tájképek készítésénél. Mindkettőnek sok előnye van. Tájképek fotózásakor többek között falak, kerítések, sövények, sziklák, folyók, tavak, illetve a nehezen járható utak is akadályozhatnak. Felbecsülhetetlen lehet az, hogy a zoomgyűrű egyszerű elfordításával korrigálhatjuk a fényképezőgép helyét felvételkészítéskor.

A legtöbb dologhoz hasonlóan a zoomobjektív és fix fókusztávolságú objektív közötti vita sem egyoldalú érvelésekből áll. Sok profi tájképfotós inkább fix fókusztávolságú objektívekkel készít felvételeket. A fix fókusztávolság segít a kompozícióra fókuszálni, és addig mehetsz, amíg megtalálod a tökéletes helyet, ahol az előtérben, a kép közepén és a háttérben lévő elemek a legjobban mutatnak együtt. A gyakoribb helyváltoztatás az új nézőpontok, illetve azok megörökítésének felfedezésében is segít.

Tájkép felülről egy gyönyörű öbölről, amelyet zöld lombok és türkizkék víz vesz körül.

Az olyan kompakt és könnyű objektívnek, például, mint a Canon RF 15-30mm F4.5-6.3 IS STM objektívnek köszönhetően olyan helyekre is eljuthatsz, amelyek egyébként elérhetetlenek lennének, és még varázslatosabb felvételkészítési lehetőségeket fedezhetsz fel – mint amilyen ez a tengerparti kép is. A fotó Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 15-30mm F4.5-6.3 IS STM objektívvel, valamint 24 mm, 1/200 mp, f/11 és ISO100 beállításokkal készült.

A tájfotózáshoz való objektív kiválasztásakor fontos a méret és a súly. Az útmutatóban felsorolt összes lehetőség lenyűgözően kompakt és könnyű kialakítású. Elég csupán egy fényképezőgépet és a felsoroltak közül egy vagy két objektívet pakolni egy kis táskába, így nem kell nagy súlyt cipelned.

Az is segít a cipekedés elkerülésében, hogy nem lesz szükséged állványra, amelyet gyakran nélkülözhetetlennek tartanak a hagyományos tájfotózáshoz. A legtöbb bemutatott objektív rendkívül hatékony optikai képstabilizátorral rendelkezik, amelynek teljesítménye még tovább javul a beépített képstabilizátornak köszönhetően az olyan gépekben, mint a Canon EOS R6. Még a szürkület „kék órájában” is készíthetsz éles kézi felvételeket.

A legjobb kezdő objektív tájfotózáshoz: Canon RF 24-105mm F4-7.1 IS STM

Egy domb oldalába épített kisváros tájképe. A tenger és az ég láthatók a háttérben, amelyek egyaránt élénk kék színűek.

A nagy zoomtartományt kis méretben biztosító Canon RF 24-105mm F4-7.1 IS STM 5 fokozatú optikai képstabilizátorral és fókusz-/vezérlőgyűrűvel rendelkezik, amelyhez automatikus élességállítási módban különböző funkciókat rendelhet, például expozíciókompenzációt. A fotó Canon EOS RP fényképezőgéppel és Canon RF 24-105mm F4-7.1 IS STM objektívvel, 105 mm, 1/320 mp, f/11 és ISO100 beállítással készült.

Egy kis virágüzlet Spanyolország egyik utcáján. Az üzlet előtt több csokor látható.

A Canon RF 24-105mm F4-7.1 IS STM zoomtartományának szélesebb látószögű állásában készített felvételeivel a színes városkép minden részletét megörökítheted, ha már nem tudsz jobban eltávolodni. A kép egy Canon EOS RP fényképezőgéppel, 26mm-re állított Canon RF 24-105mm F4-7.1 IS STM objektívvel és 1/125 mp, f/6.3, ISO100 beállításokkal készült.

Legyen szó pazar tájakról, apró részletekről vagy bármi másról a kettő között, az olyan általános célú megoldás, mint a Canon RF 24-105mm F4-7.1 IS STM lehetővé teszi, hogy az egész történetre ráláss. A legrövidebb fókusztávolságnál is nagy látószöget biztosít. A 35–50 mm közötti normál fókusztávolságok esetén rendkívül természetes nézőpontot kapsz, amely jól bemutatja az előtér és a háttér közötti teret és távolságot, valamint a kettő viszonyát. A zoomtartomány hosszú vége felé haladva a teleobjektív fókusztávolságok tömörítik a nézőpontot, azt a hatást keltve, hogy az előtér és háttér közelebb van egymáshoz. Ez épp az ellenkezője a nagy látószögű objektívvel elért hatásnak, és érdekes alternatíva lehet a kreatív tájfotózásban.

A legjobb belépő szintű nagy látószögű objektív tájképekhez: Canon RF 16mm F2.8 STM

A hullámok megtörnek a partvonalon, ahogy a nap lenyugszik a háttérben. A fény fénykoszorút vont a nap köré, amely a sziluettszerűen kirajzolódó tengerpartnál helyezkedik el.

A Canon RF 16mm F2.8 STM óriási látószögével azonnal lenyűgöző látvány tárul eléd, amint a fényképezőgép keresőjébe nézel, és szó szerint megváltoztathatod a tájképfotózás teljes perspektíváját. A fénykép Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 16mm F2.8 STM objektívvel és 1/400 mp, f/11 és ISO200 beállításokkal készült.

A nyugodt vízfelszínen egy kis hajó, amelyet a háttérben lenyugvó nap fénye világít meg. Az előtérben lévő partszakasz magával ragadja a néző tekintetét és végigvezeti a keret mentén, majd a távolban kiszélesedik.

A néző tekintetét végigvezetik a kép egészén az előtértől a háttérig futó elemek, például ösvények, patakok, fasorok, illetve ezen a képen a partvonal sziluettje. A fénykép Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 16mm F2.8 STM objektívvel és 1/200 mp, f/11 és ISO200 beállításokkal készült.

Az ultranagy látószögű Canon RF 16mm F2.8 STM objektív teljesen új megvilágításba helyezi a tájat, mivel a 16 mm-es felvételkészítés 84°-ról alig több mint 108°-ra növeli a látószöget, ami jelentős különbséget jelent a gyakorlatban.

A széles látószög lenyűgöző tájképfotózást tesz lehetővé, a fényképezőgépen belüli korrekció pedig torzításmentes eredményeket biztosít. Hasznos 25,6 mm-es effektív fókusztávolságot is biztosít APS-C formátumú Canon EOS R10 fényképezőgéppel használva.

A nagy látószögű objektívek hatalmas területeket képesek megörökíteni, de a nézőpont hatását is eltúlozzák, mivel a legközelebb lévő előtéren kívül minden olyan, mintha eltűnne a távolban. A nagy látószögű tájképek 3D-s megjelenítését gyakran úgy érhetjük el, hogy kiemelünk néhány érdekes tárgyat az előtérben, ami segít a néző tekintetét a képre terelni.

A legsokoldalúbb nagy látószögű zoomobjektív tájképekhez: Canon RF 15-30mm F4.5-6.3 IS STM

A hosszú expozícióval készített megvilágított vízililiomok és virágok fotózásakor az objektív képstabilizátora ki volt kapcsolva, a fények elmosódottak.

A Canon RF 15-30mm F4.5-6.3 IS STM 5,5 fokozatú képstabilizátorral rendelkezik a kézi felvételhez. Ez a gyenge fényviszonyok mellett készült kép kikapcsolt képstabilizátorral készült. A fotó Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 15-30mm F4.5-6.3 IS STM objektívvel, valamint 15 mm, 1/5 mp, f/8 és ISO400 beállításokkal készült.

A hosszú expozícióval készített megvilágított vízililiomok és virágok fotózásakor az objektív képstabilizátora be volt kapcsolva, így a fények élesek.

Jól látható, hogy mennyivel élesebb a kép, amikor be van kapcsolva az optikai képstabilizátor. Az objektív képstabilizátora és az EOS R6 fényképezőgép beépített képstabilizátora együtt még tovább javítja az eredményeket. A fotó Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 15-30mm F4.5-6.3 IS STM objektívvel, valamint 15 mm, 1/5 mp, f/8 és ISO400 beállításokkal készült.

A nagy látószögű zoomobjektív, például a Canon RF 15-30mm F4.5-6.3 IS STM objektív teljes képmezős, tükör nélküli fényképezőgépekkel való használatával verhetetlenül sokoldalú. A nagy látószögű zoomobjektívektől eltérően ez az objektív üdítően kompakt és könnyű, mindössze 390 g súlyú, és a tájfotózásához tökéletes fókusztávolságot biztosít. Amellett, hogy lenyűgözően széles maximális látószöget biztosít, 0,52-szoros makró képességgel rendelkezik a közeli felvételekhez, valamint 5,5 fokozatú képstabilizátor funkcióval, amely gyenge fényviszonyok mellett is éles kézi felvételeket biztosít.

Az APS-C DSLR fényképezőgépek esetében a Canon EF-S 10-22mm f/3.5-4.5 USM szintén tökéletes választás, és ha még kezdő vagy a tükör nélküli gépek használatában, akkor is használhatod ezt az objektívet olyan fényképezőgépeken, mint a Canon EOS R10 a Canon EF-EOS R objektívadapter segítségével.

Fix fókusztávolságú objektívek kreatív tájképek készítéséhez: Canon RF 24mm F1.8 MACRO IS STM és Canon RF 35mm F1.8 MACRO IS STM

Egy mező tele fehér szirmú, sárga közepű vadvirágokkal. Hegyek és tó látható a távolban.

A nagy látószögű felvételektől a rendkívül közelről, részletgazdagon fotózott tájképekig a Canon RF 24mm F1.8 MACRO IS STM könnyedén megbirkózik minden feladattal, és hihetetlenül sokoldalú a fix fókusztávolságú objektívekhez képest. A kép Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 24mm F1.8 MACRO IS STM objektívvel, 1/125 mp, f/11 és ISO100 beállításokkal készült.

Közeli kép fehér szirmú, sárga közepű vadvirágokról. Az előtérben lévő virágok élesen látszódnak, míg a háttérben lévők elmosódottak.

A Canon RF 24mm F1.8 MACRO IS STM 0,5-szeres makrónagyítást tesz lehetővé a legrövidebb fókusztávolság mellett (14 cm), így a képérzékelőn a kis tárgyak fél-életnagyságban jelennek meg, míg az 5 fokozatú képstabilizátor csökkenti a fényképezőgép bemozdulásának kockázatát. A fénykép Canon EOS R6 fényképezőgéppel és Canon RF 24mm F1.8 MACRO IS STM objektívvel, 1/1000 mp, f/4 és ISO100 beállításokkal készült.

A Canon RF 24mm F1.8 MACRO IS STM a hasznos látószöget ötvözi a nagy, f/1.8 rekeszértékkel. Ez segíthet a rövid záridők megtartásában még gyenge fényviszonyok mellett is, ha ki szeretnéd merevíteni a lomb és más tájelemek mozgását, amelyeket a szél mozgat.

A nagy rekeszérték jól illeszkedik az objektív nagyon rövid minimális fókusztávolságához, így kis mélységélességet biztosít. Ez nagyszerű lehet kis méretű, érdekes tárgyak tájképen történő megörökítéséhez, valamint az elmosódott háttértől való elkülönítéséhez, miközben megőrzi a természet gyönyörű színeit a kép egészén.

Ha ugyanezekkel az előnyökkel mérsékelt látószöget szeretnél, ne keresgélj tovább, hisz a Canon RF 35mm F1.8 MACRO IS STM objektívben megtalálod mindezt. A tájképek fotózásakor teljesen természetes perspektívát nyújtó objektív különösen hatékony a rendkívül közeli, kézzel készített felvételekhez, mivel az objektív 0,5-szeres makronagyítását is kihasználhatod. A nagy, f/1.8 rekeszérték a közeli felvételekhez is kis mélységélességet biztosít, így hatékonyan elmoshatod a hátteret.

Írta: Matthew Richards

Kapcsolódó termékek

  • Tükör nélküli fényképezőgépek

    EOS R8

    Lépj át a teljes képmezős fényképezés és videózás világába, és valósítsd meg kreatív ambícióid.
  • RF objektívek

    RF 24-50mm F4.5-6.3 IS STM

    Kis méretű és lenyűgözően könnyű, RF sorozatú, 24-50 mm-es zoomobjektív, amelyet minden nap használhatsz utazáshoz, tájképek készítéséhez és egyéb célokra.
  • Nagy látószögű objektív

    RF 16mm F2.8 STM

    Kompakt és kedvező árú, ultraszéles, 16 mm-es teljes képmezős objektív az EOS R sorozathoz, amelyet vloggerek és kreatív tartalomkészítők számára terveztek.
  • Nagylátószögű prímobjektív

    RF 24mm F1.8 MACRO IS STM

    Kompakt, könnyű, 24mm-es prím objektív, amely ideális tájképek, vlogok és belső terek fotózásához, valamint nagyszerű makrófelvételek készítéséhez is.
  • Ultranagy látószögű zoomobjektív

    RF 15-30mm F4.5-6.3 IS STM

    Kompakt és könnyű 15–30 mm-es RF zoomobjektív, amely tökéletes utazáshoz, beleértve a városképek, tájképek, építészeti fotók készítését és az útközben történő vlogolást.
  • RF objektívek

    RF 24-105mm F4-7.1 IS STM

    Ideális objektív mindennapi használatra a teljes képmezős, tükör nélküli fotózás szerelmeseinek. Az egyszerűen használható RF 24-105mm F4-7.1 IS STM könnyű, kompakt kialakítású, és készen áll arra, hogy magasabb szinten műveld a fotózás művészetét.
  • Tükör nélküli fényképezőgépek

    EOS R6

    Mindegy mit és hogyan fényképezel, az EOS R6 révén olyannyira szabadjára engedheted kreativitásod, mint még soha.
  • Tükör nélküli fényképezőgépek

    EOS R10

    Tedd meg a következő lépést a fényképezés és a videózás terén az APS-C méretű érzékelő köré épített tükör nélküli, EOS R-rendszerű fényképezőgéppel.
  • Kapcsolódó cikkek

  • Sekély vízben, sziklákon álló női fotós, aki hegyekkel körülvett tavat fényképez.

    TÁJFOTÓZÁS

    Tájképobjektív kihívás

    Verity Milligan fotós megosztja két könnyű objektívvel készített kreatív tájképekkel kapcsolatos tapasztalatait.

  • Tájkép egy domb oldalában álló fáról, a háttérben lila égbolttal.

    TÁJFOTÓZÁS

    Profi tippek tájfotózáshoz

    Fedezd fel azokat a fotózási technikákat, amelyek segítségével új szintre emelheted tájképeidet.

  • Egy tájképfotós, aki egy Canon EOS RP fényképezőgép keresőjébe néz, közben felvételt készít egy hullámzó mezőről.

    TÁJFOTÓZÁS

    A kézi tájfotózás alapjai

    Tudd meg, hogyan készíthetsz lélegzetelállító tájképeket állvány nélkül.

  • Egy előtte és utána kép egy mocsaras tájról, balra a szerkesztés nélküli változat, jobbra pedig a fekete-fehér.

    A SZERKESZTÉS ALAPJAI

    Hogyan szerkesszük a nyomtatásra szánt tájképeket?

    Szerkesztőtechnikák, melyekkel a festői képek műalkotásokká változtathatók.