A divatfotózás egy lüktető, energiával teli ágazat, amelyet gyakran exkluzívnak és nehezen meghódíthatónak tartanak. Most két fiatal fotós mesél a saját útjáról, a kreatív folyamatairól és a divatfotózás átalakulóban lévő világáról.
Berobbanás a divatfotózás világába
Élni-halni a sztoriért
Nina Zimolong Fokvárosban (Dél-Afrika) él és dolgozik. A fotózás iránti szenvedélye azzal kezdődött, hogy előszeretettel örökített meg afrikai nőket, munkáihoz pedig a természetből és szabadtéri helyszínekből merített ihletet. A Londonban (Anglia) élő Ian Hippolyte kreatív útja a film iránti érdeklődéssel indult, de hamarosan rájött, hogy az esztétika és a mozgókép nyűgözi le igazán. A divatfotózás területére amiatt a meggyőződése miatt nyergelt át, amit Nina is vall: a divatfotózásnak is a történetmesélés a lényege.
„A divat általánosságban véve meglehetősen hatékony eszköz a történetmeséléshez” – magyarázza Ian. Nina egyetértőleg hozzáteszi: „A divatfotózásnál egy mélyebb történettel találkozunk, hiszen benne van a szett, a modell mozgása, a póz, a helyszín, a megvilágítás – tulajdonképpen minden.”
Ianre továbbra is nagy hatást gyakorol a videó műfaja. Előszeretettel építi be a fényt és a mozgást a képeibe, amitől ezek élettelivé válnak. Ez megmutatkozhat a „haj mozgásában, de lehet a ruhadarabok mozgása is, vagy amikor elmosom egy kicsit a fényt, hogy a mozgás és az energia érzetét keltsem.”
Ian célja, hogy olyan fotókat készítsen, amelyek „azt a hatást keltik, mintha valamit mozgás közben ragadnál meg”, és ezáltal behúzzák az embert egy tágabban vett történetbe.
Nina Zimolong I am Woman sorozatából származik ez a lenyűgöző kép, amely egy homokvihar közben készült, és jól mutatja, hogyan használja fel a fotós a dél-afrikai tájakat a divatfotóihoz. Modell: Marie-Noelle Graobe. A fotó Canon EF-EOS R objektívadapterrel és Canon EF 70-200mm f/2.8L IS II USM objektívvel (a mostani EF 70-200mm f/2.8L IS III USM elődje) felszerelt Canon EOS R5 fényképezőgéppel készült, 200 mm, 1/2000 mp, f/2,8 és ISO 200 beállításokkal. © Nina Zimolong
Ian Hippolyte divatfotója a designer öltönyt és hosszú, piros duragot viselő modellről azt a kulturális sokszínűséget tükrözi, amelyet a fotós annyira szeret Londonban. A fotó Canon EF-EOS R objektívadapterrel és Canon EF 70-200mm f/2.8L IS II USM objektívvel (a mostani EF 70-200mm f/2.8L IS III USM elődje) felszerelt Canon EOS R5 fényképezőgéppel készült, 85 mm, 1/200 mp, f/8 és ISO 250 beállításokkal. © Ian Hippolyte
Ninában és Ianben még valami közös: mindketten abból a városból merítenek ihletet, amelyben élnek.
Ian számára London sokszínűsége kimeríthetetlen kreatív ötlettár. Az ódon téglaépületektől a karcsú üvegből megalkotott felhőkarcolókig a város a legkülönfélébb módokon ötvözi a kultúrtörténetet és a modernitást, ezáltal határtalan háttérlehetőségeket kínál a felvételekhez. Ez a sokszínűség Ian képein is tetten érhető. Az egyik legutóbbi felvételén a modell egy szűkre szabott designer öltönyt visel egy hozzá illő hosszú, piros duraggal (szorosan illeszkedő textil fejfedő).
„Itt a francia haute couture-t ötvözöm valami olyasmivel, amit a fekete kultúrához szokás társítani” – teszi hozzá Ian. „Azt hiszem, pont ezt szeretem a legjobban Londonban – a sokszínűséget.”
Vele ellentétben Nina Fokváros lélegzetelállító természeti tájainak szépségéből merít ihletet. „Háttérnek ott a rengeteg homokdűne, aztán egy hegylánc, na meg olyan tengerpartok, hogy azt hinnéd, a Maldív-szigeteken vagy. Fokváros egyszerűen lehengerlő dolgokat tud kínálni” – áradozik.
A korlátok lebontása: A divatfotózás jövője
Mindig is azt tartották, hogy a divatfotózási ágazatba nehéz betörni. Ian tapasztalatai szerint rengeteg az „ajtónálló”. Azonban a közösségi média segítségével ezek az ajtók mások számára is megnyílhatnak. Az olyan platformok, mint a TikTok és az Instagram, lehetővé teszik a feltörekvő fotósok számára, hogy bemutassák a munkáikat, a háttérfolyamatokba bepillantást adó tartalmakat osszanak meg, és kapcsolatot tartsanak globális közönségeikkel. „Ezáltal rengeteg olyan ember munkáját láthatjuk, akik nem kapnak felkérést a magazinoktól” – állapítja meg Ian.
Nina szerint főleg a TikTok ösztönzi az egészséges versenyt. „Ha nincs verseny, akkor ugyanazok a jó öreg profik ugyanolyan ősrégi, unalmas munkákkal állnak elő, így viszont az emberek ellustulnak” – mondja Nina. „Itt viszont új emberek új és egyedi munkáival találkozunk, és ez jó dolog.”
Ian és Nina is abban reménykedik, hogy az ágazat továbbra is örömmel veszi majd a változatos perspektívákat és a friss, kreatív megközelítéseket. „Remélem, hogy a következő öt-tíz évben az iparág egy kicsit még nyitottabbá fog válni” – mondja Ian.
Legyen szó saját magunk által barkácsolt haute couture darabokról vagy váratlan helyszínek használatáról, rengeteg módon számolhatjuk fel az akadályokat és tágíthatjuk a kreatív határokat. „A ’papírtáskás’ képeimhez valami teljesen átlagos, hétköznapi és egyébként nem esztétikusnak tekintett dologból szerettem volna szépséget teremteni” – meséli Nina. A fotó Canon EOS R5 fényképezőgéppel és Canon RF 24-70mm F2.8L IS USM objektívvel készült, 52 mm, 1/160 mp, f/8 és ISO 100 beállításokkal. © Nina Zimolong
A kép sajátságos példája annak, ahogy Ian beépíti a mozgás érzetét a divatfotóiba. A fotó Canon EF-EOS R objektívadapterrel és Canon EF 70-200mm f/2.8L IS III USM objektívvel felszerelt Canon EOS R5 fényképezőgéppel készült, 90 mm, 1/250 mp, f/8 és ISO 200 beállításokkal. © Ian Hippolyte
Tanács az ambiciózus divatfotósoknak
Azok számára, akik most szeretnének betörni a divatfotózás világába, Ian azt javasolja, hogy csak adják önmagukat. „Ettől vagy más, mint a többiek, szóval találj rá a stílusodra és a saját hangodra, ragaszkodj hozzá, és csiszold tovább.”
Ez azzal is járhat, hogy csak saját magadra támaszkodhatsz, és korlátozott erőforrásokkal kell beérned – legalábbis kezdetben. Ian elárulja, hogy amikor ő volt kezdő, akkor rögtönzött stúdiókban kísérletezett a barátaival. „A nappaliban rendezkedtünk be, miután egy-két olcsó lámpát beszereztünk az eBayről” – emlékszik vissza. Nina is azt szorgalmazza, hogy igyekezzünk hasonlóan feltalálni magunkat. Olyan márkák inspirálják, mint a Maison Schiaparelli, amelyek őrült szettjeikkel nyűgözik le, és szerinte az, hogy nem tud bejutni a dél-afrikai haute couture világába, még nem kell, hogy korlátozza őt. „Attól még, hogy valami el van zárva tőlem, nem jelenti, hogy ne fotózhatnám. Miért ne teremthetném meg én magam?” – teszi fel a kérdést magabiztosan.
Ugyanakkor Ian azt is hozzáteszi, hogy meg kell tanulni a másokkal való közös munkát. Egy divatfotózáson stylistok, sminkesek és még sokan mások dolgoznak, úgyhogy itt kulcsfontosságú az együttműködés képessége.
Emellett Ian a következőt javasolja: „Olyan munkát végezz, ami alapján szeretnéd, hogy felkéréseket kapj. Ha például tudod azt, hogy fekete-fehér portrékat szeretnél csinálni, akkor tedd azt, ragaszkodj hozzá, és válj igazán profivá benne. A potenciális megbízók önmagadért fognak értékelni, és akkor keresnek meg, amikor a te stílusodra van szükségük.”
Nina hasonló tanáccsal szolgál: „Csak menj, és csináld. Nézz meg alaposan egy képet, és tedd fel a kérdést: ’Hogyan tudnék én is ilyet csinálni azzal, amim van?’ Még ha az emberek többsége utálni is fogja, valaki biztos odalesz érte.”
A divatfotózás egy kihívásokkal teli, ugyanakkor rengeteg örömet tartogató terület. A megfelelő eszközök birtokában, határozott elképzelésekkel és egy kis szerencsével megkaparinthatsz magadnak egy szeletet ebből a tortából. Ian, Nina és még számos sorstársuk azt a célt tűzte ki, hogy egy „demokratikusabb” divatipar jöjjön létre, ahol a legkülönfélébb hátterű fotósok bátran elmesélhetik történeteiket az objektívjeiken keresztül.
További információk:
Írta: Mabinty Taylor-Kamara
Kapcsolódó termékek
-
EOS R10
Tedd meg a következő lépést a fényképezés és a videózás terén az APS-C méretű érzékelő köré épített tükör nélküli, EOS R-rendszerű fényképezőgéppel. -
EOS R50
Az EOS R tükör nélküli fényképezőgéppel a legjobb, leglenyűgözőbb tartalmakat készítheted, az éles állóképektől kezdve a 4K filmekig és az élő közvetítésekig. Mindezt egyetlen eszközzel. -
- Kuponkedvezmény: huf184 000
EOS R8
Lépj át a teljes képmezős fényképezés és videózás világába, és valósítsd meg kreatív ambícióid. -
-
EOS R6 Mark II
Állóképek vagy videó, akció vagy portré – az EOS R6 Mark II teljesítményének és képminőségének köszönhetően kibontakoztathatod a kreativitásod -
- Kuponkedvezmény 15%
RF 28-70mm F2.8 IS STM
Kis méretű, gyors és könnyű, f/2.8 28–70 mm-es zoomobjektív teljes képmezős fényképezőgépekhez, képstabilizátorral és időjárásálló kialakítással. Tökéletes utazáshoz, portrékhoz és mindennapi kreatív ötletekhez. -
-
- Kuponkedvezmény 15%
RF 35mm F1.8 MACRO IS STM
Gyors záridejű, 35 mm-es, f/1,8 rekeszértékű makro-objektív nagy látószögű perspektívához, közelre történő fókuszáláshoz, hibrid képstabilizátorral. -
-
- Kuponkedvezmény 15%
RF 50mm F1.8 STM
Egy kompakt, csendes és könnyű 50 mm-es, fix fókusztávolságú RF objektív széles, f/1,8-es rekesznyílással, tökéletes kreativitásod kiaknázásához. -
-
RF 85mm F2 MACRO IS STM
Az RF 85mm F2 MACRO IS STM sokoldalúságot biztosít a közeli felvételekhez, illetve szolid telefotó-tömörítést és 5 fokozatú képstabilizálást kínál egy kompakt, könnyű házban.