Az utcai fotózás során bármi megtörténhet. Megörökítésre érdemes, elképesztő pillanatok bukkanhatnak fel szinte a semmiből, majd illanhatnak el ugyanilyen gyorsan. Ez a legnagyobb kihívás egy fotós számára. Mindenre fel kell készülnöd, és olyan felszereléssel kell rendelkezned, amellyel eredményesen tudsz dolgozni.
Andres McNeill, aki az Egyesült Királyságban, Glasgow-ban él, elismerésre méltó követőtábort épített ki a közösségi oldalain utcai fotózási stílusának egyediségével, amelyhez kiindulási pontként városának díszes, történelmi építészetét veszi alapul. „Mindig is szívesen figyeltem meg az embereket” – árulja el. Amikor pedig 2020-ban komolyan kezdett foglalkozni a fotózással, természetes módon az utca világa felé húzta a szíve.
Andres hajlamos addig sétálgatni az utcákon, amíg rá nem talál egy jó kis képkivágásra, majd megvárja, amíg megjelenik a megfelelő személy – a végleges, de nélkülözhetetlen tényező, aki teljessé teszi a kompozíciót.
Sok mai utcai fotóshoz hasonlóan Andres sem ragaszkodik a klasszikus, fix 35 mm-es fókusztávolsághoz, amelyet a műfaj hajnalán előnyben részesíttek – ehelyett inkább azzal kísérletezik, ami éppen az adott témához beválik. Általában Canon EOS R5 vagy EOS R6 fényképezőgépével indul útnak, és egy Canon EF-EOS R adaptert is használ az EF objektívjeihez.
Mivel szerette volna kideríteni, hogy a saját stílusára jellemző hatást minimális eszközökkel ugyanúgy el tudja-e érni, a Canon teljes képmezős, tükör nélküli EOS R8 modelljéhez csupán egyetlen nagy látószögű prime objektívet társított – a fantasztikusan kompakt Canon RF 28mm F2.8 STM objektívet. Most megtudhatjuk, hogy a felszerelés kiállta-e a próbát.