VIDEÓ

Mozgásban lévő étel: váltás az ételek videózására

A Jessie Bakes Cakes tartalomkészítője megosztja az ínycsiklandó ételes videók készítésével kapcsolatos tippjeit.
Flatlay kép egy Canon EOS R8 fényképezőgépről és a Canon RF objektívek választékáról, körülöttük torták, sütemények és hozzávalók.

Az ételek képesek összehozni az embereket az élet minden területén, és az ételfotózás és -videózás régóta lenyűgözi a közönséget, különösen a közösségi média térhódításával. Azonban nem könnyű az ételt mozgásban rögzíteni – és ezt a nehézséget Jessica Marsden-Urquhart túlságosan jól ismeri.

A közösségimédia-fiókján, a Jessie Bakes Cakes oldalon, ahol több mint 100 000 követője van, Jessie rövid videókat készít, amelyek hangsúlyozzák a kreatív folyamatot és az ételkészítésre szánt munkaórákat. Az ételfotózás nála a karantén ideje alatt kezdődött. „Mindig is szerettem sütni, és emlékszem, hogy 2013-ban még borzalmas képeket készítettem a telefonommal” – nevet Jessie. „2020-ban komolyabban elgondolkodtam rajta, és megkérdeztem magamtól: „Mit szeretek igazán csinálni?”. Elkezdtem javítani a receptjeimen, de emellett a fotózás részére is kezdtem jobban odafigyelni.”

Itt Jessie ismerteti az ételfotózástól a videózásig vezető útját, és megosztja az ételvideók készítésével kapcsolatos gyakorlati tippeket és trükköket.

Áttérés az állóképről a videóra

Egy nő egy állványra rögzített Canon EOS R8 fényképezőgép mögött áll, és ételekről készít felvételeket.

Nem muszáj videót rögzíteni ahhoz, hogy a mozgást érzékeltessük az ételfotózás során. Ha a fahéjas tekercseket úgy fotózzuk, hogy közben krémsajtos mázat locsolunk rájuk, az már elég ahhoz, hogy megváltoztassa a néző képi érzékelését. Ha azonban átváltasz a videózásra, egészen más dimenziók nyílnak meg a tartalmaid előtt. Az ételek élvezeti értékét nagyban befolyásolja, hogy hogyan néznek ki, és a textúra és a méretarányok hangsúlyozása sokkal könnyebb videón keresztül. Lényegében azért szeretjük nézni az ételekről készült képeket, mert meg akarjuk enni őket, és a videó még inkább meghozza az étvágyunkat.

A tartalomkészítők számára is létfontosságú, hogy alkalmazkodjanak a változó közösségimédia-térhez. „Igazán az keltette fel az érdeklődésemet a fotózásról a videózásra való áttérés iránt, hogy megváltoztak a trendek” – mondja Jessie. „Tudtam, hogy meg kell tanulnom, hogyan dolgozzak a videóval ahhoz, hogy a karrierem és a vállalkozásom jól menjen.”

Szerezd be a megfelelő felszerelést, hogy az étel legyen a felvételek sztárja

Egy kéz Canon objektívet csatlakoztathat a Canon EOS R8 fényképezőgéphez.

„Nem tudok betelni azzal, hogy milyen könnyűek a Canon RF objektívjei az EF objektívekhez képest” – mondja Jessie. „Nem is beszélve a felvételek minőségének javulásáról, a fókuszálási képességekről és a rekeszérték-tartományról.”

Egy nő ül egy kanapén, mosolyog, és villát tart az előtte lévő tányéron lévő cupcake-hez.

A próbálkozás sokat segít a készségeid fejlesztésében, és annak kitapasztalásában, hogy mi tetszik neked és a követőidnek – mondja Jessie. Ha pedig valami balul sül el, akkor lesz egy halom finom, elfogyasztásra váró étel.

Az ételvideózáshoz használt felszerelés nagy hatással lehet a munkádra, de nem kell sok pénzt elköltened ahhoz, hogy nagyszerű eredményeket érj el. Jessie úgy véli, hogy az objektív kiválasztása fontosabb, mint maga a fényképezőgép, és 50 mm-es, nagy rekeszértékű objektívet javasol, mint például a Canon RF 50mm F1.8 STM. „Ez biztosítja számomra azt a felbontást és minőséget, amire szükségem van” – mondja. A kis mélységélesség szintén kiemeli a képet, és gondoskodik róla, hogy a figyelem középpontjában legyen.

Jessie emellett a Canon RF 100mm F2.8L MACRO IS USM objektívet is használta ehhez a felvételhez, és azt mondja, azonnal beleszeretett. „Ideális ahhoz, hogy közel kerüljünk az ételekhez, és a felvételek élessége elképesztő” – meséli. „Szeretem arra használni, hogy bemutassam a sütemények finom textúráit. Az AF/MF kapcsoló segítségével nagyon könnyen válthatunk a kézi élességállítás között, amikor a témára akarok fókuszálni, és az automatikus élességállítás között, amikor a jelenetben lévő mozgást akarom követni.” Emellett az alacsony rekeszérték használata lehetővé teszi Jessie számára, hogy kiemelje az ételt, és álomszerű, elmosódott hátteret hozzon létre. Az objektív 5,5 fokozatú optikai képstabilizátorral rendelkezik a bemozdulásmentes felvételek érdekében, de akár 8 fokozatú stabilizálást is lehetővé tesz, ha olyan fényképezőgéppel dolgozik együtt, amely beépített képstabilizátorral (IBIS) rendelkezik, mint például a Canon EOS R6 Mark II. A dual Nano USM motorok pontos és nagy sebességű automatikus élességállítást biztosítanak szinte hangtalanul, így az objektív zaja nem zavarja a témát.

A sokoldalú Canon RF 24-105mm F4-7.1 IS STM egy kompakt és könnyű választás. „A nagy fókusztávolság lehetővé teszi, hogy hosszú felvételeket készítsek, így a teljes témát megjeleníthetem, majd a közeli felvételek készítésekor ránagyíthatok anélkül, hogy le kellene cserélnem az objektívet vagy meg kellene mozdítanom az állványt, és a felbontásból sem veszítek” – mondja Jessie. „A készülék gyorsan reagál a mozgásra, és zajmentesen fókuszál a témára – tökéletes választás a hanggal rögzített videók esetében.” Ez az objektív 5 fokozatú optikai képstabilizátorral rendelkezik, és ha bekapcsolt képstabilizátorral pásztázol az objektívvel, automatikusan vált a normál képstabilizálás és a svenkelő képstabilizálás között. Ez azt jelenti, hogy kézből is készíthetsz videókat, és úgy mozgathatod a kamerát, hogy minden részletet megörökíts.

Ami a fényképezőgépét illeti, 2023 elejétől Jessie APS-C DSLR gépet használt, mielőtt a teljes képmezős, tükör nélküli Canon EOS R8 gépre váltott. „Mesterséges megvilágítást használok, így össze kell hangolnod a fényképezőgép színével, ellenkező esetben zöld vagy rózsaszín árnyalatokat kapsz” – magyarázza. „Ez különösen fontos az ételeknél, ha nem szeretnéd, hogy a fehér krém sárgának tűnjön. Az EOS R8 tényleg segített, mivel lehetővé teszi, egyedi fehéregyensúlyt állítsak be rajta, így pontosan azokat a színeket kapom, amikre szükségem van.”

Az EOS R8 különösen jó videófelvételek készítésére, mivel az érzékelő 6K-s adataiból túlmintavételezéssel akár 60p minőségű, 4K felbontásban rögzít, ami jobb minőségű 4K-s videót eredményez, mint a natív 4K-s felbontásban rögzített felvételek. Nem kell aggódnod amiatt sem, hogy lemaradsz egy sorozatról, mivel az EOS R8 rendelkezik egy előzetes rögzítési funkcióval, amely 3–5 másodpercnyi felvételt rögzít, mielőtt megnyomnád a felvétel gombot.

Optimalizáld az ételvideózási munkafolyamatot

A Canon EOS R8 fényképezőgép egy állványra van helyezve, 90°-os szögben, hogy tájkép helyett portré tájolásban rögzítsen.

Jessie általában portré tájolásban készít felvételeket, mivel tisztában van vele, hogy az általa készített tartalmakat javarészt okostelefonon tekintik meg. Hogy időt takarítson meg, előre megtervezi a készíteni kívánt felvételeket. „Írj egy felvétellistát úgy, hogy arra gondolsz, milyen történetet akarsz vele elmesélni” – javasolja. „Leírom a kameraállásokat, a használni kívánt objektívet, és azokat a beállításokat, amelyek szerintem jól fognak működni. A szervezettség sokat segített nekem.”

Egy laptopképernyő, amelyen a Canon EOS Utility szoftverben megnyitott kézről készült kép látható, amely cukormázat csorgat egy tortára.

„Gondold át, hogyan tudsz textúrát adni egy felvételhez, valami olyasmit, ami arra készteti a nézőket, hogy átnyúljanak a képernyőn, és megragadják az ételt” – mondja Jessie. Akár spatulával kenek cukormázat a cupcake-re, akár speciális csővel díszítek.” Jessie a Canon EOS Utility szoftver segítségével nézi meg a laptopján részletesebben a képek textúráját.

Fontos, hogy megtaláld a számodra megfelelő megoldást. A receptek kitalálása, a sütés, a főzés, és mindezek felvétele kihívást jelenthet, ráadásul eléggé időigényes folyamat, ezért is kell Jessie-nek mindig több dolgot csinálnia egyszerre. „Amikor kitalálom a receptet, már rögtön arra gondolok, hogy fog kinézni videón,” – meséli. „Például, amikor egy brownie receptjét írom, arra gondolok: »Itt fogom hozzáadni a csokoládépasztillát, ez lesz az egyik felvételem«. Valószínűleg 30 percet forgatsz, amit később 30 másodpercnyire vágsz meg, ezért fontos megjegyezni, hogy melyek a legfontosabb részek.”

Jessie tartalmai először a közösségi oldalakon jelennek meg – a képek portré módban készülnek okostelefonos megtekintésre, és úgy véli, jó lehetőség a telefonon való szerkesztés gyakorlására. „Nem használok menő fényképszerkesztő szoftvert” – magyarázza. „A Canon Camera Connect alkalmazással átküldöm a videóimat a telefonomra, és ott szerkesztem őket. Számos ingyenes alkalmazást használhatsz; nem kell nagy előfizetésre váltani.”

Emellett a Canon EOS Utility szoftverével valós időben nézi a laptopján, hogy mit vesz a fényképezőgép. „Nagy segítség a jelenet beállításakor és a jelenet közben, amikor mozgásban veszem fel az ételt, hogy egy sokkal nagyobb képernyőn látom, amit a kamera lát” – mondja Jessie. „A szoftver rácsjelölőit használom a jelenet elemeinek pontos elhelyezéséhez. Emellett teljes mértékben szabályozható a színhőmérséklet is, ami fontos a mesterséges fények használatakor, hogy a lehető legmagasabb színhűséget érjem el.”

Az EOS R8 és az EOS R50 is képes megjeleníteni a fényképezőgépen belüli képjelöléseket, így annak megfelelően tudod igazítani a jelenetet, hogy melyik közösségimédia-felületre készíted a felvételt. A teljes keret továbbra is látható, de a jelölők mutatják, hol lesz levágva.

A legjobb beállítások és technikák az ételvideózáshoz

Egy nő egy tortát helyez el egy softbox előtt, egy laptop látható a közelben lévő asztalon, egy Canon EOS R8 fényképezőgép pedig állványra van rögzítve, hogy felülről készítse a felvételt.

„Gondolj arra, hogy hogyan tudod lekötni az emberek figyelmét a videón keresztül” – magyarázza Jessie. „Nagyszerű trükk, ha váltogatod a filmezés módját. Ne az ételt vegye egész idő alatt a fényképezőgép. Legyen egy ilyen felvételed, aztán készíts flatlayt, majd vedd fel oldalról, 45 fokos szögből. A szögek módosításával a mozgást is kihangsúlyozod.”

Egy nő a Canon EOS R8 fényképezőgépet egy tál különböző típusú csokoládé felé irányítja, miközben fehércsokoládé-darabokat szór a tetejére.

Amikor cukormázat vagy öntetet csorgatsz rá, vagy késsel szeleteled a piskótát, a videó sebessége óriási különbséget jelenthet. Jessie azt javasolja, hogy kísérletezz a különböző hatásokkal, így megnézheted, hogy mit tudsz velük elérni.

Jessie szerint az egyik leggyakoribb hiba a videókészítés során, hogy nem tudjuk, mikor kell váltani a manuális és az AF-mód között. „Ha valamit kiveszel a képből, és azt akarod, hogy a fókusz a mögötte lévő tárgyra irányuljon, használd az autofókuszt” – magyarázza. „Többnyire azonban manuálisan fotózok, hogy elkerüljem a fókusz ugrálását, mivel az zavaró lehet.”

Fontos továbbá, hogy a főzős videók készítése közben különböző szögekkel kísérletezzünk. „Például egy flatlay tökéletes lenne egy tortatészta kikeveréséhez, mert illusztrálhatod a mozgást, és bevonzhatod a nézőt” – mondja. „A közelképek és a nagy látószögű felvételek közötti váltás is hasznos, mivel így megmutathatod az ételek különböző textúráit vagy méretét.”

Bár valószínűleg sok videót valós idejű sebességgel posztolsz, a lassítással vagy gyorsítással való kísérletezés nagy hatással lehet a végeredményre. Szerkesztés közben akár fel is gyorsíthatod vagy le is lassíthatod a közösségi médiás poszt bizonyos részeit. „Készíthetsz lassított felvételt, és használhatod nyitójelenetként, mert a lassított felvételtől minden luxusnak tűnik!” – javasolja Jessie. Ezzel szemben azt mondja, hogy „a videók felgyorsítása energikusabbá teszi őket”. Ha időbeli korlát vonatkozik a posztokra, a videó felgyorsítása abban is segíthet, hogy több tartalom legyen rövidebb felvételben: „A gyorsított felvétel akkor is praktikus, ha egy felvételt öt- vagy tízmásodperces időkeretbe kell beilleszteni” – mondja Jessie.

Próbáld neked megfelelő módon adaptálni a trendeket – és bízz a megérzéseidben

Egy Canon EOS R8 készülék, amelyet úgy állítottak be, hogy a tortára cukormázat öntő kezet vegye.

„A legtöbb ételvideó a próbálkozásról szól, ezért ne félj kockáztatni” – biztat Jessie. „Ha egy videó nem sikerül jól, semmi gond. Próbáld újra.”

A közösségi trendek folyamatosan változnak. Az egyik héten az emberek a banánkenyérről szóló videókat imádják, a következő héten pedig már a fondant és a cukormáz érdekli őket, ami a tartalomkészítők számára megterhelő lehet. „A trendek jönnek és mennek” – mondja Jessie. „Az a lényeg, hogy mi az, ami tetszik neked az adott trendben, és gondold át, hogyan tudnád beépíteni azt a saját munkáidba, nem pedig arra kell gondolni, hogy mindenáron ugyanezeket kell nekem is csinálnom.”

Jessie a saját stílus és ételvideózási megközelítés megőrzésének fontosságát is kihangsúlyozza. „Ez tetszik azoknak a márkáknak vagy ügyfeleknek, akikkel együtt dolgozol, az egyéniséged miatt választanak téged” – magyarázza. „Könnyű megijedni azoktól, akiknek több követőjük van, de az, hogy őket utánzod és az ő statisztikáikat próbálod elérni, nem vezet sikerre. Arra összpontosíts, hogy miért csinálod azt, amit csinálsz. Csináld azt, ami a szenvedélyed, mert ez a szenvedély érződni fog a munkádon. Amikor megszereztem az első ügyfelemet, csak 2000 követőm volt, tehát nincs szükséged nagy közönségre. Kis követőtáborral is lehet virágzó üzleted.

„Teljesen rendben van, ha megkérdőjelezed magad” – folytatja. „Annyi inspirációforrás van odakint, és előfordulhat, hogy megpróbálsz lemásolni valamit, és azt gondolod: »Ez nem igazán illik a stílusomhoz«, vagy »Tényleg ezt szeretném?«. Hallgass a megérzéseidre. Az esetek többségében megéri.”

Ha tehát legközelebb süteményt sütsz vagy vacsorát főzöl, miért ne kísérleteznél a fényképezőgép videofelvételi képességeivel és a cikkben szereplő tippekkel, hogy megnézd, mit tudsz belőle kihozni.

Írta: Nikita Achanta

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek