A table is filled with Christmas-themed paper crafted decorations and gifts.

Kreatív nyomtatás

Eljött a kreativitás ideje – hat olyan dolgot mutatunk be, amelyeket idén karácsonykor te is elkészíthetsz a nyomtatód használatával.

Sokunk esetében már a gyerekkorunk óta összetartoznak a papírból készített tárgyak és az ünnepi időszak, a saját készítésű karácsonyi ajándékok és díszek pedig élvezetes módot teremtenek arra, hogy a szabadidőnket a szeretteinkkel töltsük, miközben igazán személyes ajándékokat készítünk a családtagok és barátok számára. A kreatív tevékenységek emellett arra is megnyugtató módot teremtenek, hogy egy kicsit önmagunkra figyeljünk, amikor a karácsonyi készülődésben összecsapnak a hullámok a fejünk felett.

Legyen szó akár a családtagokkal közös programról, akár egy kis kreatív én-időről, a Canon ingyenes online szolgáltatása, a Creative Park sablonok széles választékát kínálja, amelyeket könnyedén kinyomtathatsz és összerakhatsz, és számos tárgy elkészítésére lehetőséget adnak, az ajándékdobozoktól kezdve az adventi naptárakon át egészen a gyermekjátékokig. Nem lesz szükséged másra, csupán egy nyomtatóra, némi papírra, valamint alapvető kreatív eszközökre (lásd alább). Úgyhogy vedd elő a frissen kisült süteményt, és állítsd meg a világot magad körül, mert itt az idő egy kis kreatívkodásra!

Az alábbiakra lesz szükséged:

  • Nyomtató – olvass tovább, hogy megtudd, melyik nyomtató a legmegfelelőbb a számodra
  • Papír 
  • Olló, vágókés
  • Ragasztóstift és faragasztó
  • Vonalzó vagy derékszögű vonalzó
  • Ceruza
  • Hegyes végű tárgy
  • Fogvájó
  • Szemöldökcsipesz

1. Készítsd el a saját karácsonyi díszeidet

Two homemade cardboard snowman decorations, one with a blue scarf and one with red.

Díszítsd ki az otthonodat csillagokkal, harangokkal, zoknikkal vagy télapókkal – a Creative Park Otthon és életstílus részében könnyen kinyomtatható, kivágható és összerakható, kreatív karácsonyi díszek széles választékára lelhetsz. Ezek az elbűvölő hóemberek ünnepi hatást keltenek majd akár a karácsonyfán, akár a kandallópárkányon. Egyszerűen csak nyomtasd ki a sablont, és kövesd az ábrán látható utasításokat.

Kreatív tipp: az összeragasztás előtt hajtsd meg a díszt a hajtást jelző vonalak mentén, és a szükséges helyeken alakíts ki íveket.

2. Számold vissza a hátralévő napokat egy saját készítésű adventi naptárral

A homemade advent calendar shaped like a Christmas house.

Az üzletekben számtalan adventi naptár kapható, de egyikük sem annyira személyes, mint egy saját készítésű darab. Legyen szó akár a szeretteidnek szánt figyelmességről, akár egy különleges mikulásajándék elkészítéséről a munkahelyen, a megajándékozottat biztosan lenyűgözi majd az egyedi, édességekkel teli, kézzel készített naptár.

Kreatív tipp: az egyes részek könnyebb megkülönböztetése érdekében írd rá a számukat ceruzával a hátoldalra.

3. Adj személyes ajándékokat saját készítésű ajándékdobozokban

Kapcsolódó cikkek
Christmas card printing

NYOMTATÁS ÉS ALKOTÁS

Karácsonyi üdvözlőlapok nyomtatása

Igazítsd a saját stílusodhoz az ünnepi fotózást, és nyomtass egyedi karácsonyi üdvözlőlapokat.

How to shoot festive pet portraits

HÁZIÁLLATPORTRÉK

Így készíts ünnepi hangulatú háziállatportrékat

Ezeknek a profi tippeknek köszönhetően megtanulhatod, hogyan hozhatod ki a legtöbbet kis kedvenced fotózásából, és hogyan készíthetsz karácsonyi témájú portrékat róla.

Lena Petrova's top 10 Christmas photography tips

CSALÁDI FOTÓZÁS

Lena Petrova 10 legjobb tippje karácsonyi fotózáshoz

Örökítsd meg a karácsony hangulatát a fotós 10 tippjével, hogy igazán jó és természetes hatású portrék szülessenek.

Three homemade decorative gift boxes in different shapes.

A kézzel készített dobozok készítése nem csupán élvezetes és könnyű folyamat, hanem igazán különlegessé is teszik az ajándékokat – ráadásul sokkal olcsóbbak, mint a boltokban megvásárolható ünnepi papíráruk. A Creative Park oldalán többek között karácsonyfa és csillag alakú , valamint elegáns, ünnepi hangulatú ajándékdobozok egyaránt megtalálhatók, illetve egész évben használható, dekoratív dobozokra is rábukkanhatsz. Akár a saját ajándékkísérőidet is kinyomtathatod, vagy lenyűgöző hatást kelthetsz egy saját készítésű, kihajtható karácsonyi üdvözlőlappal.

Kreatív tipp: az egyes részeket mindig a számokkal jelzett sorrendben ragaszd össze.

4. Gondoskodj a szórakoztató pillanatokról otthon készített játékokkal

A homemade block puzzle depicting Santa on his sleigh being drawn by two reindeer in a winter scene.

Az ünnepi időszakban rendelkezésre álló szabadidőben jó, ha van valami, amivel összehozhatod az egész családot. A Creative Park oldalán számos játék sablonját megtalálhatod, amelyeket saját kezűleg rakhatsz össze, majd a családdal együtt játszhattok. A karácsonyi témájú kirakó mellett a kicsik számára megfelelő, szögletes kirakók is rendelkezésre állnak, az idősebb gyerekeknek geometriai játékokat is találhatsz, valamint a teljes család is együtt játszhat a bingó vagy a rulett segítségével.

Kreatív tipp: a kisebb alkatrészek összeillesztéséhez használj szemöldökcsipeszt.

5. Díszítsd a gyerekszobát saját készítésű karácsonyi forgóval

A variety of homemade Christmas decorations including Santa, a reindeer, and a mobile with a twirling Christmas tree and snowflakes.

A babajátékokat sem feltétlenül kell üzletben beszerezni. Ezzel az aranyos, táncoló karácsonyfával és hópelyhekkel díszített forgóval kreatív és személyes módon csempészheted be a karácsony hangulatát a gyerekszobákba, a Creative Park oldalon pedig egyéb témájú forgókat is találsz, az elefántoktól a madarakon és léghajókon át egészen az űrig.

Kreatív tipp: a könnyebb hajtogathatóság érdekében egy vonalzó és egy éles tárgy – például egy már kifogyott golyóstoll – segítségével először simíts végig a hajtások mentén.

6. Készíts saját játékokat a kis felfedezők számára

A papercraft model stegosaurus.

Legyen szó akár dinoszauruszokról, nagyemlősökről, madarakról, repülőkről vagy vonatokról, attól függően, hogy éppen miért rajongnak a gyermekeid, a Creative Park oldalán számtalan játékfigurát megtalálsz, amelyekkel a kíváncsi gyermekek elmerülhetnek a kedvenc dolgaikban. Te magad is kinyomtathatod és összeállíthatod a játékokat, vagy a gyermekeiddel közös ünnepi tevékenységgé is teheted az alkotást, sőt, akár a kinyomtatott sablonok készletét is átadhatod ajándékként a kreatív gyerekeknek, az alkotáshoz szükséges eszközökkel, pl. ragasztóval és ollóval együtt.

Kreatív tipp: a ragasztó felviteléhez használj fogvájót. Vékony rétegben felvitt ragasztóval szebb eredményt érhetsz el.

Írta: Kathrine Anker

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

Az inspiráció elsődleges forrása lehet néhány hasznos fotós tanács, vásárlási útmutató vagy érdekes interjú – itt mindent megtalálsz a legjobb fényképezőgép vagy nyomtató kiválasztásához, és ahhoz, hogy kreatív elképzeléseidet valóra váltsd.

Vissza az összes tipphez és technikához