A FOTÓZÁS ALAPJAI

Éld ki kreativitásodat a bokeh-technikával való fotózásban!

Semmi nem ér fel a hamisítatlan bokeh-hatással! Az itt felsorolt tippek és trükkök segítségével csodálatos háttér-homályosítást érhetsz el, ha kipróbálod az objektívekkel, beállításokkal és technikákkal kapcsolatos bevált módszereinket.
Egy nő gyengén megvilágított portréja jellegzetes fehér és halványkék, körkörös bokeh háttér előtt.

A „bokeh” japán szó, amely homályosítást jelent, és egy fénykép fókuszon kívüli területeinek megjelenését jellemzik vele. A bokeh – amelyet sokan az angol „OK” szóra rímelve ejtenek ki – olyan fényképekhez tűnik a legnyilvánvalóbb választásnak, amelyeken sok apró, világos fénypont szerepel, például az éjszakai utcai világításról készült képekhez. De nem csupán a jól látható, körkörös fénypontokat értjük rajta, hanem egy kép bármely elmosódott részének milyenségét is jelenti.

Mi az a bokeh-technikával való fotózás? Fotózáskor az egyik legesztétikusabb hatást úgy tudjuk elérni, ha ezeket az elmosódott területeket is belefoglaljuk a felvételbe. Ezzel a technikával elmoshatjuk a zavaróan zsúfolt területeket, és felhívhatjuk a figyelmet a kép fontos részeire, ily módon a szükségtelen részletek kellemes hatású színekké és tónusokká finomodnak.

Egy nő éjszaka átmegy egy úton, a háttérben elmosódó autók és közlekedési lámpák; a kép Canon EOS R8 fényképezőgéppel és Canon RF 85mm F2 MACRO IS STM objektívvel készült.

Fókuszon kívül a fénypontok gyönyörű, körkörös fényfoltokká változnak. A kép Canon EOS R8 fényképezőgéppel, Canon RF 85mm F2 MACRO IS STM objektívvel és 85 mm, 1/125 mp, f/2,2 és ISO 8000 beállítással készült.

Pókhálóról készült közelkép, amelyet a háttérben lévő elmosódott lombozat tesz hangsúlyosabbá.

Nem elég csupán elmosni a hátteret – olyan hátteret kell választanod, amely kellően izgalmas, sőt, ideális esetben egy kicsit merészebb hatást kelt elhomályosítva. A növényzet gyakran jó megoldást jelent. A kép Canon EOS R8 fényképezőgéppel, Canon RF 50mm F1.8 STM objektívvel és 1/256 mp, f/3,2 és ISO 100 beállítással készült.

Éppen ezért a bokeh régóta az egyik leghatásosabb vizuális trükknek számít a fotósok eszköztárában. Napjainkban a két objektívvel ellátott okostelefonok képesek ugyan bokeh-szerű eredményt hozni, de csak szoftveres utómunkával. Az okostelefonok apró objektívjeivel és érzékelőivel lehetetlen elérni a természetes bokeh-hatáshoz szükséges kis mélységélességet. Ez egy olyan optikai hatás, amelyet eredendően csak egyes fényképezőgépek gyorsabb objektívjeivel és nagyobb érzékelőivel lehet megvalósítani, és semmi nem fogható a valódi eljárás által létrejött eredményhez.

A teljes képmezős fényképezőgépek, például a Canon EOS R8 és EOS R6 Mark II ideálisak bokeh-technikával való fotózáshoz, de az APS-C formátumú vázak, például a Canon EOS R100, EOS R50, EOS R10 és EOS R7 szintén rendkívül hatékonyak lehetnek.

Most megnézünk néhány főbb technikát, fényképezőgép-funkciót és -szettet, amelyek segítenek, hogy az esztétikus bokeh-fényfoltokkal még lenyűgözőbbek legyenek a felvételeid.

A legjobb objektívek a bokeh-technikához

Canon EOS R6 fényképezőgép Canon RF 50mm F1.8 STM objektívvel.

A Canon RF 50mm F1.8 STM objektívhez hasonló, nagy maximális rekeszértékkel rendelkező objektívekkel gyönyörű, lágy bokeh-hatást alkalmazhatunk a háttérre. Figyeljük meg azt is, ahogy a képen az objektívben látható lamellák egy lekerekített nyílást hoznak létre – ez nagyban meghatározza a fényfolt formáját.

Ha esztétikus fényfoltokra törekszel, fényerős objektívre van szükséged – vagyis nagy maximális rekeszértékkel, ideális esetben legfeljebb f/2,8-assal kell dolgoznod (de még jobb az ennél kisebb f-szám). Ez az egyik fő ok, amiért érdemes egy fényerős prímobjektívet (fix fókusztávolságú objektívet) is beletenned a fotóstáskádba, még akkor is, ha a kívánt fókusztávolságot eleve biztosítja a szettedhez tartozó zoomobjektív.

A bokeh-technikával való fotózáshoz általában a legalább 50 mm-es fókusztávolságú, gyors objektívek a legjobbak, mivel a háttér elmosása nagyobb kihívást jelenthet a nagy látószögű objektívekkel. Ennek az az oka, hogy a rövidebb fókusztávolságok nagyobb mélységélességet eredményeznek egy adott fókusztávolság és rekeszérték mellett, így a jelenet előterének és hátterének is nagyobb része jelenik meg élesen, és gyengébb bokeh-hatást kapunk.

A bokeh-technikával való fotózáshoz használható költséghatékony objektívek közé tartozik a Canon RF 50mm F1.8 STM és az RF 85mm F2 MACRO IS STM objektív. Ne zárd ki a nagy látószögű objektíveket sem! Az RF 35mm F1.8 MACRO IS STM és az RF 24mm F1.8 MACRO IS STM is kiválóan használható háttér-homályosításhoz közelről történő fényképezés esetén, mivel a mélységélesség kisebb fókusztávolságok esetén csökken.

Szuperközeli felvételek esetében a nagyon rövid fókusztávolság kis mélységélességet biztosít, maximálisra növelve a bokeh-hatást, így az RF 85mm F2 MACRO IS STM, az RF 35mm F1.8 MACRO IS STM és az RF 24mm F1.8 MACRO IS STM remek választás a 0,5-szeres makró funkció miatt. A Canon RF 16mm F2.8 STM objektív nagy látómezejének köszönhetően szintén jó választás, ha nagyon közel szeretnél kerülni egy jelenet fő témájához, és el szeretnéd különíteni az elmosódott, mégis sok helyet foglaló háttértől. Ezzel újabb kreatív elemmel bővítheted a portfóliódat.

Általánosságban véve egy olyan objektív, amely több rekeszlamellával rendelkezik, esztétikusabb körkörös fényfoltokat tud létrehozni, mivel mindegyik fókuszon kívüli fénypont a rekesz alakját tükrözi. Ez nem probléma, ha az objektív legnagyobb rekeszértékével fotózol – tehát a maximális rekeszértékkel (legkisebb f-szám), amikor a nyílás egyébként is körkörös –, de nem mindig lesz ez a helyzet. Ha szeretnéd megtudni, hány lamellás az objektíved, keress rá objektíved műszaki adataira a Canon weboldalán. Hét lamellával már igen tetszetős bokeh-hatást lehet elérni, de a kilenc még jobb. Mindkét fent említett makroobjektív kilenc rekeszlamellával rendelkezik, a többi pedig héttel.

A Canon praktikus objektívválasztó eszközével személyre szabott objektívajánlásokat kaphatsz a fényképezőgéped és a fotózni kívánt műfaj alapján.

A legjobb fényképezőgép-beállítások bokeh-technikával való fotózáshoz

A Canon EOS R6 készülék LCD-kijelzője, amely a Rekesz-előválasztás üzemmód beállításait mutatja.

A Rekesz-előválasztás üzemmód segítségével nagy rekeszértéket tudsz beállítani, ezáltal kis mélységélességet érhetsz el, amely az erőteljes háttér-homályosítás elengedhetetlen feltétele.

Egy Airedale terrier közeli portréja, tökéletesen fókuszban, elmosódott háttérrel.

A nagy, f/1,8-as rekeszértékkel való fotózás rendkívül kicsi mélységélességet eredményez, ezért a fókuszálásnak tökéletesnek kell lennie. Egy olyan fényképez, mint az EOS R10 nagy segítséget jelent, mert az AF funkciója felismeri az embereket, járműveket és állatokat – például macskákat, kutyákat és madarakat. A kép Canon EOS R10 fényképezőgéppel, Canon RF 50mm F1.8 STM objektívvel és 1/200 mp, f/1,8 és ISO 100 beállítással készült.

Az általad választott rekeszérték nagyban befolyásolja a fényképeiden megjelenő bokeh-hatást. Minél nagyobb a rekeszérték (azaz minél kisebb az f-szám), annál kisebb a mélységélesség, ennek köszönhetően a háttér még elmosódottabb lesz. Ezért próbáld ki vagy a Rekesz-előválasztás (Av) üzemmóddal vagy a Kézi üzemmóddal való fotózást, és válassz nagy rekeszértéket (kis f-szám).

Rekesz-előválasztás (Av) módban az ISO-érzékenységet Auto értékre állíthatod, így megnézheted, hogy a záridő elég rövid-e az elképzeléseidhez. Vagy pedig használd a Kézi (M) üzemmódot automatikus ISO-érzékenység funkcióval, amelynél beállíthatod mind a rekeszértéket, mind a záridőt, majd bízd a fényképezőgépre a megfelelő ISO-érték meghatározását. A lényeg, hogy nagy rekeszértéket és olyan záridőt válassz, amely elég rövid ahhoz, hogy a kép fókuszban lévő részei élesen kirajzolódjanak, amikor kezedben tartott fényképezőgéppel fotózol (1/200 másodperc körüli beállítással kísérletezz).

A távolság beállítása a jobb bokeh-hatáshoz

Canon RF 24mm F1.8 MACRO IS STM objektívvel készült közelkép egy fűszálon pihenő szitakötőről.

A költséghatékony RF 24mm F1.8 MACRO IS STM, RF 35mm F1.8 MACRO IS STM és RF 85mm F2 MACRO IS STM mindegyike 0,5-szeres makrofunkciót biztosít, így a legkisebb tárgyak a lehető legrövidebb fókusztávolsággal végzett felvételkészítés közben fél életnagyságú méretben jelennek meg a fényképezőgép érzékelőjén. A kép Canon EOS R5 fényképezőgéppel, Canon RF 24mm F1.8 MACRO IS STM objektívvel és 1/250 sec, f/3,5 és ISO 100 beállítással készült.

Jobbra néző Jack Russell terrier, a háttérben egy elmosódott, virágzó cseresznyefa; a kép Canon RF 85mm F2 MACRO IS STM objektívvel készült.

Ezek az objektívek kis mélységélességet is biztosítanak, ami egyenletes és krémes bokeh hatást tesz lehetővé a fókuszon kívüli területeken, míg az optikai képstabilizátoraik csökkentik a fényképezőgép rázkódásából adódó elmosódást a kézi felvételkészítés során. A kép Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 85mm F2 MACRO IS STM objektívvel és 1/85 mp, f/2 és ISO 400 beállítással készült.

Ha növeljük a távolságot a téma és a háttér között, a háttér még elmosódottabb lesz. A másik fontos tényező a téma és a fényképezőgép közötti távolság. Minél közelebb van az objektív a témához, annál kisebb a mélységélesség. Ez azt jelenti, hogy a háttérben lévő részek gyorsabban fókuszon kívülre kerülnek. Ha szeretnéd a kép nagyobb részét elhomályosítani, hozd közelebb a témát a fényképezőgépedhez, és vidd távolabb a háttértől.

A legjobb fókusztávolság beállítása a bokeh-technikához

Élénk rózsaszín rúzst viselő, homályos háttér előtt álló, copfos nő portréja.

A bokeh gyakran a hatásos portré alapvető összetevője. Jellemzően minden vizuális figyelmet érdemes a fényképezendő témának szentelni. A homályos, életlen háttér tökéletes módja a jeleneten belüli elkülönítésüknek, hiszen eltávolítja és gyönyörű bokeh-hatással helyettesíti a háttér zavaró rendetlenségét. A kép Canon EOS R6 fényképezőgéppel, Canon RF 50mm F1.8 STM objektívvel és 1/2500 mp, f/1,8 és ISO 100 beállítással készült.

A nagyobb fókusztávolság kisebb mélységélességet eredményez, amivel viszont erősebb háttérelmosás érhető el. Emiatt a zoom teleobjektívek igen hasznosak és hatásosak lehetnek, amikor egy témát el akarunk különíteni, és a hátteret a részletek elmosásával kívánjuk homályosabbá tenni. A Canon RF-S 18-150mm F3.5-6.3 IS STM objektív például kiváló háttér-homályosítást biztosít, ha a zoomtartomány hosszú vége felé haladva használod, még akkor is, ha a rekeszérték kisebb az adott távolság mellett. Ha tehát erőteljesebb elmosásra és markánsabb bokeh-hatásra vágysz, lépj hátra párat, és közelíts rá a témára (vagy cseréld ki az objektíveket), hogy nagyobb fókusztávolságot érj el.

Így tudsz homályosítást alkalmazni a kép előterén

Bézsszínű mellényt viselő fiú áll egy borostyánnal felfuttatott fal mellett, és egy nyitott gyűrűsdobozt tart a kezében.

A borostyánfalról készített közeli felvétellel sikerül megörökíteni a kép bal oldalán lévő, elmosódott leveleket és fokozni a mélységérzetet. A kép egy Canon EOS R6 fényképezőgéppel, illetve egy Canon RF 50mm F1.8 STM objektívvel és 1/160 mp, f/1.8, ISO 100 beállításokkal készült.

Bézsszínű mellényt és rikító kék gumicsizmát viselő fiú szalad egy erdei ösvényen.

Az ehhez hasonló alacsony fényképezőgépszög nemcsak azt teszi lehetővé, hogy elmossuk az alany előtti talajt, de a hátteret is messzebbre „tolja” az erőteljesebb háttér-homályosítás érdekében. A kép egy Canon EOS R6 fényképezőgéppel, illetve egy Canon RF 50mm F1.8 STM objektívvel és 1/500 mp, f/1.8, ISO 100 beállításokkal készült.

Hajlamosak vagyunk elsődlegesen úgy tekinteni a bokeh-technikára, mint a háttérrel kapcsolatos esztétikai kérdésre, pedig remek hatást érhetünk el akkor is, ha a kép előterében alkalmazzuk. Ha a kompozíciót úgy alkotjuk meg, hogy az előtér részletei kerüljenek fókuszon kívülre, azzal az élesen kirajzolódó témára tudjuk irányítani a figyelmet. Ezt úgy érhetjük el, hogy vagy közelebb visszük a fényképezőgépet a levelekhez, vagy pedig lentről fotózunk, így az elmosódott előtér válik hangsúlyossá a képen. Az ehhez hasonló finom részletekkel fokozni tudjuk a jelenet nyújtotta mélységérzetet, ráadásul nagyszerűen belefoglalhatjuk az élénk, elmosódott színeket is a kompozícióba.

Így alkalmazhatod a bokeh-technikát videókban

Twinkling Christmas tree lights in the foreground and a car's rear lights in the background are all out of focus.

A mélység a videókészítésnél is létfontosságú, mivel segít, hogy a néző kiigazodjon a jelenetben. Ha a jelenet előterében és hátterében lévő, fókuszon kívüli részleteket is belefoglaljuk a felvételbe, ez nagyszerű módszer arra, hogy növeljük a mélységérzetet és a képkivágásra irányítsuk a tekintetet. Ráadásul a bokeh-technikával kiemelt részek egy videón is ugyanolyan csodálatosan néznek ki, mint állóképeken, de emellett még mozognak is. Az autók fényszórói, a fényfüzérek és más világító fénypontok különösen szépek, amikor látványos, ragyogó bokeh-fényfoltokká mosódnak el.

Így tudsz bokeh-technikával látványosan kiemelni egyes részeket

Egy férfi egy fehér színű karácsonyi égősoron keresztül fotóz egy vörös cirmos macskát.

Ez az egyszerű technika színes égősorral vagy épp karácsonyi dekorációval is működik.

Egy macska portréja, fókuszon kívüli színes fényekkel a háttérben.

Próbáld ki, hogy képeidhez fényfüzért helyezel el a háttérben, és meglátod, milyen gyönyörű háttér-homályosítás lesz a végeredmény.

A háttér-homályosítást úgy tudod a fotózás során a leghatásosabban alkalmazni, ha kis, ragyogó fénypontokat emelsz ki egy egyébként sötét háttérhez vagy rossz fényviszonyokhoz képest. Ezt az igazán lenyűgöző hatást a legkülönfélébb körülmények közepette is megtalálhatod, például amikor a nap fénye átszüremlik egy fa ágain, vagy amikor egy forgalmas utcát fotózol sötétedés után, esetleg egy vidámpark színes attrakcióit vagy egy torta gyertyáit örökíted meg. Ha szeretnéd te is kipróbálni ezt a hatást, kezdésként egy fényfüzéren teszteld. Helyezd el a felvétel hátterében, előterében vagy akár mindkettőben egyszerre. Amikor a fényfüzér fókuszon kívülre kerül, esztétikus, homályos fénykörök jönnek létre.

Így hozhatsz létre egyéni bokeh-alakzatokat

Amikor objektíveddel teljes rekeszértékkel (azaz annak maximális rekeszértékével) fotózol, a képeken kör alakú fényfoltokat fogsz látni, mivel a nyílás kerek. Egyéb esetben a fényfoltok alakját az objektívben lévő rekeszlamellák száma határozza meg – általánosságban véve azt lehet mondani, hogy minél több a lamella, annál körkörösebb alakú marad a rekesz, amikor kinyílik, így értelemszerűen a fényfolt is körkörösebb lesz. A gyakorlatban ez többnyire körkörös vagy hatszögletű bokeh-fényfoltokat eredményez – ha szeretnéd látni, milyen alakzatot fognak felvenni a fényfoltok, csak vedd le az objektívedet a fényképezőgépről, tartsd egy fényforrás felé, és nézz át rajta.

Ha kreatívabb megközelítésre vágysz, módosítsd a fényfolt alakját! Ezt úgy tudod megtenni, ha kivágsz egy tetszőleges alakú sablont, és az objektíved elejéhez rögzíted. Ebben a videóban a fényfolt egy egyszerű kartonlapnak köszönhetően színes csillagok és hópelyhek sokaságává alakul át.

Próbáld ki ezt: készíts csendéletet háttér-homályosítással

Asztallap, rajta egy fóliával körülvett tükör, egyik oldalán egy fénydoboz, és egy sárga rózsa fotózásához beállított Canon EOS R6 készülék.

Ezzel az igazán egyszerű és hatékony módszerrel bátran kísérletezhetsz otthon a bokeh-technikával, csak próbáld ki a cikkben szereplő tippeket.

Tükröződő felületen fotózott sárga rózsa, körülötte fókuszon kívüli fénypontok.

A gyűrött fólia szétszórt fénypontokként tükrözi vissza a lámpából jövő fényt, amelyek elmosásával gyönyörű, körkörös fényfoltokat kapunk. A kép egy Canon EOS R6 fényképezőgéppel, illetve egy Canon RF 50mm F1.8 STM objektívvel és 1/640 mp, f/1.8, ISO 100 beállításokkal készült.

Az előzőekben már láthattuk, milyen esztétikus bokeh-hatást keltenek a fókuszon kívüli fénypontok, amennyiben megfelelő beállításokkal fotózol. Íme egy egyszerű, otthon kipróbálható beállítás, amellyel fényfoltokkal teli csendéleteket hozhatsz létre. Helyezz valamilyen tárgyat egy tükröződő felületre, majd pedig rendezz el egy összegyűrt fóliát a háttérben (ne gyűrd össze túlzottan – elég, ha néhány ponton megnyomkodod, csak annyira, hogy a fényt megtörje és ne pusztán visszatükrözze). Irányíts egy sima lámpát a fóliára, és egy második fényforrás segítségével világítsd meg a témát (mi egy LED-panelt használtunk, de egy egyszerű lámpával is működni fog a dolog). Fényképezőgépedet tartsd a témához közel, állítsd be rajta a Rekesz-előválasztás (Av) üzemmódot, használj nagy rekeszértéket – ideális esetben f/1.8-ast –, és fotózz alacsony szögből, hogy meg tudd örökíteni a csodálatosan elmosódó bokeh-hatást.


Írta: James Paterson és Matthew Richards

Kapcsolódó termékek

  • Tükör nélküli fényképezőgépek

    EOS R7

    Fedezd fel a vadont egy olyan fényképezőgéppel, amely szenzációs sebességet és képminőséget kínál egy a jövő igényeinek megfelelő, hordozható APS-C házban.
  • Tükör nélküli fényképezőgépek

    EOS R8

    Lépj át a teljes képmezős fényképezés és videózás világába, és valósítsd meg kreatív ambícióid.
  • Tükör nélküli fényképezőgépek

    EOS R10

    Tedd meg a következő lépést a fényképezés és a videózás terén az APS-C méretű érzékelő köré épített tükör nélküli, EOS R-rendszerű fényképezőgéppel.
  • Nagy látószögű objektív

    RF 16mm F2.8 STM

    Kompakt és kedvező árú, ultraszéles, 16 mm-es teljes képmezős objektív az EOS R sorozathoz, amelyet vloggerek és kreatív tartalomkészítők számára terveztek.
  • Nagylátószögű prímobjektív

    RF 24mm F1.8 MACRO IS STM

    Kompakt, könnyű, 24mm-es prím objektív, amely ideális tájképek, vlogok és belső terek fotózásához, valamint nagyszerű makrófelvételek készítéséhez is.
  • CANON OBJEKTÍVEK

    RF 28mm F2.8 STM

    Vékony és könnyű, „pancake” kialakítású objektív utazáshoz és utcai fotózáshoz, sokoldalú, 28 mm-es fókusztávolsággal és nagy, f/2,8-es maximális rekeszértékkel.
  • Alapobjektív

    RF 50mm F1.8 STM

    Egy kompakt, csendes és könnyű 50 mm-es, fix fókusztávolságú RF objektív széles, f/1,8-es rekesznyílással, tökéletes kreativitásod kiaknázásához.
  • RF objektívek

    RF 85mm F2 MACRO IS STM

    Az RF 85mm F2 MACRO IS STM sokoldalúságot biztosít a közeli felvételekhez, illetve szolid telefotó-tömörítést és 5 fokozatú képstabilizálást kínál egy kompakt, könnyű házban.
  • RF-S objektívek

    RF-S 18-150mm F3.5-6.3 IS STM

    A nagy látószögtől a teleobjektívig különböző látómezőket biztosító EOS R-sorozatú APS-C zoomobjektív tökéletes választás az utazások, a vadvilág, a sportolás és a különböző élethelyzetek megörökítéséhez.
  • Kapcsolódó cikkek

  • A FOTÓZÁS ALAPJAI

    Az expozíció beállítása

    Tanuld meg tökéletesen a rekeszérték, a záridő és az ISO-érték beállítását.

  • FÉNYTECHNIKÁK

    Fényképezés a rendelkezésre álló fényviszonyok kihasználásával

    Tanuld meg, hogyan keresd és ragadd meg a legjobb fényviszonyokat, hogy javítsd fotóid megjelenését.

  • A FOTÓZÁS ALAPJAI

    Hogyan kezdj bele a fotózásba

    Szeretnél okostelefonról fényképezőgépre váltani? A kezdők fotósoknak szóló útmutatónkban minden megtalálható, ami az első lépések megtételéhez szükséges.

  • HÁZI PROJEKTEK

    Hozz létre egyedi bokeh-hatást

    Egyszerű, kreatív módszer az egyedi bokeh-formák, például szív és csillag alakzat hozzáadására a képekhez.