Az építkezés akkor sem állhat le, amikor a főbb érintettek nem tudnak jelen lenni a helyszínen. A döntéseket ugyanúgy meg kell hozni, a problémákat ugyanúgy időben észre kell venni, és a projekten dolgozó csapatoknak ugyanúgy egyértelműen nyilván kell tartaniuk a folyamatokat, hiszen az, hogy ki hogyan emlékszik a dolgokra, ide önmagában kevés.
Ügyfél: avisec
Helyszín: Svájc
Még egy szempár minden telephelyen
Az avisec és a Canon segítségével az építőipari csapatok a többnapos elemzés helyett már két órán belül megkapják az eredményeket.
Az építkezési helyszíneken a fényképezőgép olyan, mint egy plusz szempár, amelynek köszönhetően több projektet is lehet párhuzamosan végezni.”
Az avisec olyan, felhőhöz csatlakozó építkezési fényképezőgép-megoldásokat kínál, amelyek automatizálják a helyszín felügyeletét, a timelapse-videókat és a nagy pontosságú fotogrammetriát – nem ritkán például egy daru tetejéről. Annak érdekében, hogy mindezt az adott nagyságrendhez lehessen igazítani, az avisecnek egységes képminőségre, kíméletlen időjárási körülmények között is megbízható teljesítményre és arra volt szüksége, hogy több fényképezőgép-típust egyetlen felületről lehessen vezérelni. A Canon EOS fényképezőgépek és a Canon szoftverfejlesztő csomag (SDK) segítségével az avisec olyan automatizált munkafolyamatot dolgozott ki, amely centiméterpontosságot biztosít, kevesebb helyszíni szemlét tesz szükségessé, és egyértelműbben segíti a döntéshozatalt.
Az avisec rendszereit a helyszínen telepítik, és felhőhöz csatlakozó IoT-megoldásokként működtetik őket. Automatikus dokumentálást, 3D-s adatkészleteket és madártávlatból készült képeket biztosítanak közvetlenül a daruról, ez pedig abban segíti a csapatokat, hogy nyomon kövessék a folyamat előrehaladását, és időben észleljék a problémákat. A vállalatnak jelenleg nagyjából 1350 fényképezőgépe van telepítve egyidejűleg 800–900 helyszínen, 17 országban.
A kihívás
Az építkezési projekteken mindig több szakterület képviselői dolgoznak egyszerre, az apróbb elhelyezési hibák pedig később költséges újraépítési munkához vezethetnek. A csapatoknak ezért következetes nyilvántartásra van szükségük arról, hogy mi, mikor és hol történt, mindezt kellő részletességgel, hogy jobb döntéseket lehessen hozni azalatt, amíg zajlik a munka. Ahogy Bärtschi fogalmaz: „Igazából egyetlen bizonyítékra van csak szükség – és egy kép pontosan ezt tudja nyújtani.”
Az ilyesfajta pontossághoz elengedhetetlen az avisec számára az egységes képminőség, méghozzá hosszú időn át – néha akár öt évre szólóan –, akárcsak a megbízható vezérelhetőség és a kültéri viszonyokhoz igazodó, például szélsőséges hőmérsékletek mellett is strapabíró működés, többek között olyan távoli helyszíneken is, amelyek esetében a helyszíni szemle költséges lenne.
Ugyanakkor az avisec azt is fontosnak tartotta, hogy a különféle fényképezőgép-típusokra és használati esetekre szabott megoldások szülessenek – fix foglalatok, forgórendszerek és darura szerelhető fényképezőgépek –, anélkül hogy a vezérlőszoftvert minden alkalommal újra kelljen írni
A megoldás
A Canon SDK-megoldása azonnal elnyerte az avisec csapatának tetszését. „A Canon szoftverfejlesztő csomagjának köszönhetően mindegyik fényképezőgép-típust ugyanúgy tudjuk vezérelni” – meséli Bärtschi –, „a fókuszálást és a rögzítést éppúgy, mint a képminőséggel kapcsolatos beállításokat.”
S mivel a képminőség kiemelt szerepet játszik az avisec ajánlatában, különösen számít a felbontás. „A Canon sokkal jobb felbontást kínál, mint bármely biztonsági kamera” – mondja Bärtschi –, „az objektíveknek és az érzékelőknek köszönhetően pedig a képminőség messze túlszárnyalja a többi fényképezőgép teljesítményét.” Ennek köszönhetően az ügyfelek nemcsak bizonyítékként, hanem elemzési adatként is támaszkodhatnak a képekre.
A megbízhatóság különösen fontos. Fényképezőgépeink távolról vezérelhetők, és valódi rémálom tud lenni, ha csupán egyetlen hiba javítása miatt kell kimenni egy helyszínre.”
A megoldáshoz használt termékek
Végső soron az alábbi tényekre alapozva hozták meg döntésüket:
– Egy egységes SDK csökkenti a fejlesztői költségeket, amikor a különféle fényképezőgép-típusoknak megfelelően méretezett megoldásokra van szükség
– A nagyobb érzékelő-felbontás olyan fotogrammetria-szintű eredményeket tesz lehetővé, amelyek túlmutatnak a puszta felügyeleten
– A Canon objektívek rendszere támogatja a precíziós beigazítást és a centiméterpontos eredményeket
Simon Fenner technikus időjárásálló borítást helyez egy professzionális építkezési fényképezőgépre
Az egységes képanyagnak köszönhetően az ügyfelek nyomon tudják követni a változásokat, ahogy telik az idő
A centiméterpontosság azt jelenti, hogy az ortofotók pár óra alatt elkészülnek
Darura szerelt fényképezőgéppel készült helyszíni képek elemzése
Az eredmények
Mivel a Canon fényképezőgépek beépülnek az avisec automatizált munkafolyamatába, az építkezéseken dolgozó csapatok a kézi rögzítésről és utómunkáról a gyorsabb, megismételhető helyszíni dokumentációra tudnak áttérni. Korábban az ortofotók sokszor több napon át tartó kézi felvételkészítést és képfeldolgozást igényeltek, mostanra viszont már a rögzítéstől számítva nagyjából két órán belül rendelkezésre állnak.
A helyszíni szemlék számának csökkentésével és a vezérlési ciklusok napokról órákra rövidítésével az avisec lehetővé teszi, hogy hamarabb rá lehessen látni az eltérésekre – ez igen hasznos a csapatoknak abban, hogy ezáltal kevesebb a karbantartási és javítási munka, márpedig ezek a projektre fordított költségek akár 10%-át is kitehetik.
A nagy felbontású képek és az egységes vezérlés ötvözése a vállalati fejlődésnek is jót tett. „Azzal, hogy mi a Canon termékeit használjuk, máris kitűnünk a piacon azokhoz a cégekhez képest, akik csak biztonsági kamerákat kínálnak” – mondja Bärtschi. „Mi nagy felbontású, kiváló minőségű képeket tudunk kínálni.” Ez pedig lehetővé teszi az avisec számára, hogy az építkezések világán túlra terjeszkedve marketingügynökségekkel és olyan tudósokkal működjön együtt, akik különféle természeti jelenségeket (pl. lavinákat) tanulmányoznak.
Azáltal, hogy a Canont választotta műszaki partnerének, az avisec kétszámjegyű éves növekedést tudott elkönyvelni, sőt, tavaly 20%-kal növelték forgalmukat. Mostanra ők a német-osztrák-svájci régió legnagyobb szolgáltatói a képalapú építkezésihely-felügyelet ágazatában. A Canonnal folytatott együttműködésnek köszönhetően az avisec csapata különféle fényképezőgép-típusoknak megfelelően tudta arányosítani a megoldásait, automatizálni tudta a nagy pontosságú, daruról végzett rögzítést, és még zord környezetekben is hosszú távú megbízhatóságról képes gondoskodni – mindezt a Canon egységesített SDK-megoldására és képalkotási teljesítményére támaszkodva.
A Canon csapata pedig mindig kéznél van, akár az új fényképezőgép-típusok tartósságát kell tesztelni, akár a munkafolyamat szempontjából kulcsfontosságú beállításokhoz van szükség útmutatásra, akár egy megbízható beszerzési forrás kell a rendszerek bővítésekor. Ha naponta 300 000 képet kell feldolgozni – ahogy azt az avisec teszi – jól jön, ha olyan partnerünk van, akire szükség esetén számítani lehet.