Direct Mail nyomtatás
Maximális hatás, minimális költség. Nyomtasson kis mennyiséget is gazdaságosan, és tegye még célzottabbá levelezését!
A nyomtatott marketing erejének felfedezése a digitális világban
A stabil kapcsolatok alapja a bizalom, és ez a márkák és a fogyasztók között hatványozottan igaz. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy ezt a kapcsolatot a fogyasztók digitális platformok iránti bizalmatlansága próbára teszi.
2018 júliusának végén a Facebook részvényárfolyama 19%-ot zuhant, a vállalat pedig értékéből 119 milliárd dollárt veszített, ami a vállalatok történetében a valaha legnagyobb egynapos összeomlása lett. A Cambridge Analitica-botrányt követően – amelyben 50 millió Facebook-profil adatait a felhasználók beleegyezése vagy tudomása nélkül gyűjtötték be – a világ vezető közösségi oldalát hárommillió európai felhasználó hagyta el.
Farhard Manjoo a New York Times-ban(1) megjelent cikkét idézve nehéz ugyanakkora lelkesedést mutatni az okostelefonok és a közösségi oldalak iránt, mint tíz éve, ha ezeket a technológiákat most az adatokkal való visszaéléssel és a kéretlen hirdetésekkel kötjük össze.
A szerző felismeri, hogy „a társadalom képtelen megbirkózni azzal a problémával, milyen mértékben is vették át az irányítást az életünk felett ezek a technológiák. Ezek korlátozásához pedig nincsennek jó módszereink.”
A marketing-szakemberek egyre inkább felismerik, a fogyasztók mennyire hasonlóan éreznek ezzel kapcsolatban. A digitális csatornák önmagukban már nem elegendők a célzott marketingkampányok megtervezéséhez. A nyomtatott marketinganyagok lehetővé teszik a márka és a célközönség között kritikus fontossággal bíró érzelmi kötődés kialakulását, ezért is kell a marketing-szakembereknek a nyomtatást a digitalizációt kiegészítő szereplőként alkalmazniuk.
Ha a vásárlóval való kapcsolat megteremtésének alapja a bizalom, akkor a nyomtatással valóban hatást lehet gyakorolni. A MarketingSherpa (2) szerint a nyomtatás előkelő helyen szerepel az öt legmegbízhatóbb hirdetési csatorna között:
A felugró online hirdetések a közvélemény-kutatás végére kerültek.
Egyértelműen látszik, miért is választják az emberek a „digitális elvonókúrát”, és miért ismerkednek ismét a nyomtatással. A digitális tartalmak fogyasztása gyakran párosul értesítési figyelmeztetésekkel, megnyíló lapokkal, tolakodó hirdetésekkel és hiperhivatkozásokkal, amelyek az olvasót elnavigálják az eredeti oldalról. A nyomtatott anyagok ezzel szemben jobban vonzza a figyelmet és növelik az információk berögződését, ami a márkatulajdonosok számára túlságosan is fontos részlet ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni egy kampány tervezési fázisa során.
Olyan jelentős előnyökkel járna, ha egyesítenénk erősségeiket, hogy hiba lenne éles határvonalat húzni a nyomtatott anyagok és a digitális tartalmak közé.
Szintén hiba lenne ugyanakkor éles különbséget tenni a nyomtatott anyagok és a digitális tartalmak között, hiszen erősségeik kombinálása sok előnnyel járna. A marketing-szakemberek tudják, hogy amíg mindez az iparág paramétereinek és előírásainak megfelelően történik, addig a vásárlók személyes adatainak beszerzése elengedhetetlen ahhoz, hogy a profiljukhoz szabott tartalmakat azonnal el lehessen nekik küldeni.
A digitális anyagok személyre szabhatóságának lehetőségeit a nyomtatás bizalomhelyreállító erejével ötvözve, valamint a tartalmak mélyebb és koncentráltabb megismerésének elősegítésével a marketing-szakemberek adott embercsoportokat célzó, innovatív promóciós kampányokat hozhatnak létre.
Ez az érv egyértelműen rámutat, milyen nagy lehetőség áll a marketing-szakemberek előtt. A nyomtatás a marketing legelső időszakától kezdve a promóciós kampányok állandó része volt. Időközben azonban megjelent a digitalizáció, amely előbb zavart okozott a rendszer működésében, majd rövid idő alatt nagy hatású kommunikációs csatornává fejlődött.
A programozásalapú nyomtatáshoz hasonló innovatív elképzelések a nyomtatott és a digitális anyagok felhasználásának összehangolásával segítik hozzá a marketing-szakembereket, hogy valami különlegeset érjenek el. A nyomtatott direktmailekben, prospektusokban, katalógusokban és vásárlói magazinokban a még inkább az ügyfelekre szabott élmény megteremtése érdekében felhasznált adatoknak köszönhetően a márkák olyan marketinganyagokat kínálhatnak, amelyek nemcsak új szintre emelhetik az ügyfelek bevonását, de azok reagálási hajlandóságát is döntően befolyásolhatják.
Írta:
Maximális hatás, minimális költség. Nyomtasson kis mennyiséget is gazdaságosan, és tegye még célzottabbá levelezését!
Alakítsa át üzleti folyamatait stratégiai piacinformációkra alapozva, a megfelelő eszközök és képzés segítségével, hogy megfeleljenek a változó piac igényeinek!
Innovatív nyomtatási megoldások, amelyek dinamikusabb, költséghatékony megközelítést biztosítanak a magazinnyomtatáshoz, és növelik az olvasók elkötelezettségét.
Tájékozódjon arról, hogyan újíthatja meg a nyomtatás a többcsatornás promóciós kampányokat a digitálizáció korában!
A digitális hirdetéseket és marketinget meghatározó, programozásalapú innovációk most a nyomtatásban hódítanak. Tudja meg, hogyan használhatja őket.
Tegye egyedülállóvá és bővítse vállalkozását új digitális nyomtatási funkciókkal!
Adja meg adatait az alábbiakban, és szakértőnk visszahívja Önt munkaidőben.
Szakértőink egyike fel fogja hívni Önt.
Viszontlátásra
Hiba