Cikk

Új készülékeink háromféleképpen segítenek felkészülni a jövő munkahelye által tartogatott kihívásokra

Article 7 headline

2020 valóban a változások éve volt? A tavalyi év kétségtelenül példátlan, az egész világot megváltoztató eseményeket hozott magával. Ugyanakkor azt is mondhatnánk, hogy a változás önmagában nem a 2020-as év jellegzetessége – mára tulajdonképpen a változás lett az egyetlen olyan dolog, ami állandó. A 2020-as év rengeteget felgyorsított a munkahelyeken kibontakozó trendek közül. Az otthoni és a mobil munkavégzés az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a karantén idején azonban a távmunka gyakorlatilag szükségszerűség lett – ennek köszönhető, hogy az iroda, amelyre eddig alapértelmezett munkahelyként tekintettünk, mára csupán a számos lehetőség egyikévé vált. Mindez alapjaiban befolyásolta azt, ahogyan az irodát használjuk, valamint hogy mit is várunk az irodai technológiától. Az események hatására számos vállalkozás arra kényszerült, hogy felgyorsítsa a digitális transzformációt illető, folyamatban lévő terveit, hogy ezáltal biztosíthassák alkalmazottaik számára azokat a digitális eszközöket, amelyek segítségével bárhonnan kapcsolatban maradhatnak és hatékonyan végezhetik a munkájukat.

Ma már világszerte kevesebben dolgozunk központi irodákban, az irodahelyiségek ugyanakkor továbbra is fontos szerepet játszanak az üzleti jövőnk szempontjából. A munkavégzéssel kapcsolatos igényeknek való megfeleléshez azonban az irodai készülékeknek is alkalmazkodniuk kell. Ezért is bővítettük a Canon portfólióját új fejlesztésekkel, hogy segíthessünk Önnek megbirkózni a változó kihívásokkal. Legújabb termékeinket, az imageRUNNER ADVANCE DX C5800 és az imagePRESS C170 sorozatot arra terveztük, hogy biztosítsa a szükséges eszközöket a változó környezetben való zavartalan működéshez.

Kapcsolat a csapatok között, bárhol legyenek is

2020-ban a távoli, elosztott vagy „nem összekapcsolt” munkavégzés volt az a trend, amely a legszembetűnőbb gyorsulást mutatta – ezeknél a munkamódszereknél az alkalmazottak már nincsenek egy konkrét fizikai helyhez kötve. Habár ez az új trend már a világjárvány előtt is jelen volt, a globális lezárások felgyorsították, és az új munkamódszerünknek is szerves részévé tették. Mindez a nyomtatás szempontjából nagy jelentőséggel bír, ugyanis felülírja azt, hogy az ügyfelek mit várnak a központi irodában található nyomtatóktól.

A napjaink hibrid munkastílusa által támasztott követelményeknek való megfeleléshez a készülékeknek új funkciókkal kell rendelkezniük, hogy a nyomtatási és digitális munkafolyamatok központjaként szolgálhassanak. A Canon portfólióját a hatékony hibrid munkavégzést szem előtt tartva terveztük meg. Intelligens készülékeink a legújabb dokumentumrögzítési és -feldolgozási technológia mellett beépített, speciális felhőalapú csatlakozási megoldásokkal is rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik a gyakori felhőalapú tárhelyekhez és a munkafolyamatokhoz használat alkalmazásokhoz való csatlakozást. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók a nyomtatott dokumentumokat könnyedén digitális adatokká alakíthatják, majd az adatokat a OneDrive-hoz vagy Dropboxhoz hasonló alkalmazásokban tárolhatják, illetve közvetlenül a vállalati munkafolyamatokba, például az SAP Concurba is feltölthetik. A bővített csatlakoztathatóságnak köszönhetően a kollégák tartózkodási helyüktől függetlenül is hozzáférhetnek az adatokhoz, így bárhonnan hatékonyabban végezhetik munkájukat.

A jövő munkahelyének újradefiniálása a Canon segítségével

Nagyobb hatékonyság az irodai látogatások során

Egyre több és több alkalmazott dolgozik távmunkában, így amikor ellátogatnak az irodába, valószínűleg olyan speciális feladatok várnak rájuk, amelyeket otthonról nem tudnak elvégezni: ezek közé tartozik például a nyomtatás, illetve a központi irodába elhozott fizikai dokumentumok digitalizálása – különösen, ha nagy mennyiségben kell ezekről gondoskodniuk. Az alkalmazottaknak megbízható és produktív készülékekre van szükségük, amelyek segítségével a lehető leghatékonyabban végezhetik el ezeket a feladatokat. Ezért is vettük alapul a korszerű imageRUNNER ADVANCE DNA készüléket az imageRUNNER ADVANCE DX C5800 sorozat megalkotásakor. Eddigi leggyorsabb, 70 oldal/perces nyomtatási és 270 kép/perces szkennelési sebességet biztosító készülékünk minden korábbinál nagyobb hatékonyságot garantál.

Mindemellett tisztában vagyunk azzal is, hogy a marketinganyagokat illetően számos ügyfelünk alvállalkozókat alkalmaz a nyomtatáshoz. Ez azonban szükségtelen késéseket eredményezhet. Az imagePRESS C170 készülékkel búcsút mondhat a külső felekkel járó bonyodalmaknak, és házon belül hozhatja létre a vásárlóknak szánt anyagokat (a bannerektől kezdve egészen a brosúrákig), még akkor is, ha az adott anyagok összetettebb befejező lehetőségeket igényelnek. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottak a lehető leghatékonyabban használhatják ki az irodában töltött időt, hiszen ott helyben hozhatják létre a szükséges anyagokat.

Az ügyfél-elkötelezettség növelése a kreatív kommunikáció segítségével

Ez a képesség az ügyfélélmény terén tapasztalható új igényeknek való megfeleléshez is nélkülözhetetlen. Manapság rengeteg dolog zavarja meg a hagyományos munkavégzést, és a személyes kommunikációra is kevesebb lehetőség nyílik, így a vállalkozásoknak hatékonyabb módszereket kell alkalmazniuk az ügyfelek elkötelezettségének fenntartásához. A valóság azonban az, hogy a kreatív kommunikációt a szűk költségvetési keretekkel is össze kell hangolni, különösen a világjárvány idején.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a nyomtatott kommunikáció sokba kerül, különösen, ha a munkát alvállalkozókkal végeztetjük. Ezért is terveztük meg az imagePRESS C170 sorozatot, amely nemcsak a mindennapos irodai igényeknek tesz eleget, hanem a kreatívabb, kiváló minőségű külső anyagokkal való kísérletezést is lehetővé teszi – mindezt házon belül. Ezáltal nem csupán új lehetőségeket fedezhet fel az áttörés eléréséhez, hanem mindezt az alvállalkozó partnerek megbízásával járó költségek elkerülésével teheti meg.

Az imagePRESS C170 sorozat különleges formátumok, többek között a standard A4 és A3 méretek, a borítékok és az akár 350 g/m² vastagságú hordozók kezelésére is képes, emellett beépített, professzionális utófeldolgozási lehetőségek széles választékával is rendelkezik. Ha egy vállalkozás olyan készülék mellett dönt, amely különböző formátumú nyomatokat, jobb utófeldolgozási lehetőségeket és kiváló színeket biztosít, azzal komoly versenyelőnyre tehet szert.

A transzformáció, a minőség és a sebesség biztosítása

Az állandó változás világában mindig olyan új termékek fejlesztésébe fektetjük erőforrásainkat, amelyeket kifejezetten az Ön változó igényeinek megfelelően alakítunk ki. Az imageRUNNER ADVANCE DX C5800 és az imagePRESS C170 sorozat formájában két olyan intelligens készüléket hívtunk életre, amelyek méltón mutatják be a dokumentum-munkafolyamatok problémamentes integrálása, valamint az intelligens nyomtatási és szkennelési technológia terén szerzett szakértelmünket – mindezt az Ön igényeire szabva.

Készülékeink továbbra is komoly segítséget nyújtanak a digitális transzformáció során, és – az imageRUNNER ADVANCE DX C5800 esetében – utolérhetetlenek a dokumentumok megbízható, egyszerű és gyors digitalizálásában. Azon vállalkozások számára, amelyek házon belül, hordozók széles választékának használatával szeretnének létrehozni kiváló minőségű kreatív nyomatokat és ügyfeleknek szóló anyagokat, az imagePRESS C170 a tökéletes megoldás.

Tudjon meg többet arról, hogy legújabb készülékeink hogyan támogatják Önt a digitális transzformáció folyamata során.

Szeretné tovább bővíteni a rendelkezésére álló professzionális nyomtatási lehetőségeket? Tudjon meg többet arról, hogy az imagePRESS C170 kialakítása hogyan teszi lehetővé a kiváló minőségű nyomatok házon belüli nyomtatását.

Kapcsolódó termékek és megoldások

További tájékoztatás

  • Cikk

    Kiváló minőség kompromisszumok nélkül

    Úgy nyűgözheti le ügyfeleit, hogy közben nem kell rá vagyonokat költenie.

    20 Jan 2021

  • CIKK

    A hibrid munkahely digitális transzformációja a nyomtatás segítségével

    A nyomtatás átalakítása a hibrid munkahely által támasztott követelményeknek való megfelelés érdekében.

    20 Jan 2021

  • CIKK

    Kovácsoljon titkos fegyvert a sikerhez a nyomtatási hordozókból

    Az új norma értelmében a minőségi nyomtatási hordozók jelentik a titkos fegyvert az ügyfelek elkötelezettségének növeléséhez.

    20 Jan 2021

  • Bizonytalan abban, hogy melyik termékre van szüksége vállalkozása számára?

    Adatvédelmi szabályzat
    • Amint lehetséges
    • 10:00 - 11:00
    • 11:00 - 12:00
    • 12:00 - 13:00
    • 13:00 - 14:00
    • 14:00 - 15:00
    • 15:00 - 16:00
    • 16:00 - 17:00
    • +36

    Bármilyen információ, amely véleményed szerint segíthet szakértőinknek

    Köszönöm

    Egy szakértőnk hamarosan felhív téged.

    [TIME]

    Üdv

    Sajnáljuk

    Hiba