„Munganau Walks Home” (Munganau hazasétál) – Ulla Lohmann fotója

Ezen a fotón egy fiatal fiú sétál a parton, jobbról balra tartva. A kezében egy játékot tart, egy hosszú farudat, amelynek a végén apró kerekek vannak. Meztelen talpa alatt a homok fekete színű. Mögötte, a kép jobb oldalán, egy sötétkék vizű lagúna túlpartján egy vulkánt látunk, amint éppen sötét hamufelhőt bocsát ki. Ez a kép teljes felső részét elfoglalja, és elsötétíti az élénk kék ég látványát.

A vulkánból szálló füst annyira sűrű, hogy olyan, mintha egy tömör alakzattá állna össze, szürke és fekete árnyalatokban kúszik és kanyarog át a fotón. A hatalmas füstfelhő végigvonul a víz felett, elhalad a fiú feje fölött, és a képkivágás távolabbi részein túl is folytatódik. A fiú élénkzöld törölközőbe burkolózik, és rövidnadrágot visel. Munganaunak hívják.

Nem néz az éppen kitörő vulkánra. Ehelyett teljesen a saját maga által készített játékra összpontosít – egy rúdra, amelynek középen van egy kereke, és a végén is van két kisebb. Száraz fűcsomók csoportosulnak meztelen lába körül, miközben néhány elszáradt ág hever, amit a víz mosott ki a partra.

Ezt a fotót, amelynek a „Munganau Walks Home” (Munganau hazasétál) címet adtam, a Pápua Új-Guinea Kelet Új-Britannia tartományában lévő Matupitban tett számos útjaim egyikén készítettem.

Munganau – a többi gyerekhez hasonlóan, akiknek ez a hely az otthonuk – egész életében a Tavurvur, a képen látható veszélyes, aktív vulkán árnyékában élt.

Ezt a helyet nem mindig borította elfeketedett homok és hamufelhő. Valójában 1994 előtt, ameddig a Tavurvur egyre gyakoribb kitöréseire sor nem került, a Bismarck-tenger kristálytiszta vizei, a buja erdők és a pompás tengerpartok idilli paradicsomi állapotokat tükröztek, a hely tele volt színekkel és élettel.

Az ott élők életét megnehezíti az aktív vulkán. Rendszeresen hatalmas gáz- és hamufelhőket lövell az égbe, amitől mindent fekete lepel borít be.

Amikor az eső áttöri a felfelé emelkedő gázfelhőket, savas esővé alakul át, tönkretéve a termést, a vegetációt és az ivóvizet. A homok mindenbe beletapad: a hajba, a ruhákba, a szájba és a tüdőbe is. Gyakoriak az egészségügyi problémák, különösen a gyerekek körében.

De mindazoknak a nehézségeknek a dacára, amelyeket a Tavurvur mér rájuk, a faluban élők ragaszkodnak a tengerrel körülvett, megszokott otthonukhoz.

A gyerekek minden este összegyűlnek a tengerparton, hogy eltüntessék a hamut, és játsszanak.

Ezen az estén a vulkánkitörés nem volt újdonság számukra, habár a vulkán dörgedelmes hangokat adott ki magából, és nagy erővel szórta a hamut az égre.

Ami engem illet, én egy gyönyörű képet láttam kibontakozni, amit főleg az határozott meg, mennyire közönyös Munganau a mögötte zajló természeti jelenség iránt. Fel sem nézett. Számára ez egy teljesen megszokott dolog volt, úgyhogy folytatta útját, elvolt a saját világában, boldogan játszott.

Lehet, hogy számunkra felfoghatatlan, de Munganau és a többi itt élő gyerek boldog.

Ugyanakkor ezeknek a gyerekeknek a látványa, akik egy korábban paradicsomi hely romjain élnek, alázatra tanít bennünket. Németországban születtem, ahol kétségkívül kényelmesebb az élet. Tiszta a levegő, tiszta vezetékes víz áll rendelkezésre, termékeny a talaj, van áramunk, autóink és hatalmas bevásárlóközpontjaink.

Náluk mindezek nincsenek, a Tavurvur közelében élők mégis látszólag nem azt nézik, hogy mijük nincs, hanem azt, hogy mijük van. Bámulatos az optimizmusuk. Minden nap panaszkodhatnának amiatt, hogy a házukat hamu borítja, hogy nincs étel a kertjeikben, nincs friss vizük az iváshoz vagy a mosáshoz, hogy a tiszta ruhák kiteregetése után azokat piszkosabban veszik le a szárítókötélről, mint amikor feltették. De mégsem panaszkodnak.

Egy Canon EOS 5D fényképezőgéppel készítettem ezt a fotót Munganauról, amelyen jól látszik, mennyire alkalmazkodóképesek, ellenállóak és találékonyak tudnak lenni az emberek. És hogy még a legzordabb körülmények közepette is képesek boldogulni.

Idővel a falusiak rengeteg módon alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. Ezek egyike az a kapcsolat, amelyet egy apró, csirkéhez hasonló madárral, az ásótyúkkal alakítottak ki. Az ásótyúk a forró, vulkanikus talajba rakja a tojásait – néha akár két méter mélyre –, a Tavurvur tehát segít melegen tartani a tojásokat. A falusiak nemcsak arra használják a tojásokat, hogy táplálékként összegyűjtsék saját maguknak, hanem arra is, hogy megjósolják, mikor fog nagy valószínűséggel újra kitörni a vulkán.

Vulkánkitörés előtt a felszálló gázok felmelegítik a talajt, ezért az ásótyúk a földfelszínhez közelebb fogja lerakni a tojásait.

S bár ez a kép ragyogó példája az emberben rejlő optimizmusnak, a természet fenséges és kegyetlen oldalát is megmutatja, továbbá azt, hogyan kommunikál velünk. Néha hangosan és vadul üvölt, vulkánkitörés formájában.

Máskor viszont csendesebb. A fotón látható fekete homokot, amely forró Munganau lába alatt, apró fehér foltok tarkítják. Tévesen azt gondolhatnánk, hogy ez fagy. De nem az. Ez apró, de fontos jele annak, hogyan változik a táj egy vulkánkitörés előtt.

A természet összes csodája közül a vulkánok a leginkább lenyűgözőek. Arról mesélnek, hogy mit jelent élni. Egészen élni. Épp ennek a vulkánnak a kráterénél álltam, amikor kitört.

Lenéztem a Föld bugyborékoló, fortyogó mélyére, és bár elpusztíthatott volna, ez nem történt meg. Hálát éreztem. Hiszen ott álltam élet és halál választóvonalánál, és semmi sem történt velem.

Úgy gondolom, ha többen látnának kitörő vulkánt, a világ egy jobb hely lenne. Ugyanis egy vulkán közelében azt érezzük, hogy a természet nagyobb nálunk. A vulkánok már jóval előttünk is itt voltak, és még utánunk is sokáig itt lesznek, mi pedig csak ámulunk a természet világának erején.

S bár a vulkánok képesek elpusztítani mindent maguk körül, életet is teremtenek, mert gazdagabbá teszik a talajt, és megteremtik annak a buja ökoszisztémának az alapját, amely a gyarapodásunkat szolgálja.

A Tavurvur mostanában csendben van. Több évtizede járok erre a helyre, és nemrég én is azt láttam, amit Munganau és a többi falusi: hogy lassan, de biztosan, mialatt a vulkán alszik, a növényzet és az élet újra virágzásnak indul, és ez a hely újra paradicsommá válik.

Tudj meg többet Ulla Lohmann Canon nagykövetről 