A magyar kortárs irodalom legújabb művei mutatkozhatnak be a Canon segítségével

Budapest, 2016. június 13. – 82 és 20 éves nyertese is van a Canon irodalmi pályázatának, melyre több tucatnyian adták be jelentkezésüket. A Magyar Írószövetség által is támogatott kezdeményezés díjazottjait ismét az Ünnepi Könyvhéten köszöntötték először.

Idén is tíz alkotást díjazott a zsűri a 8. Digitális Könyvnyomtatási Pályázaton

A beérkezett pályaművekből a zsűri végül tíz alkotást talált díjazásra méltónak, melyek többségében a regény műfajában jeleskednek, de verseskötetek, esszékötet, egy drámaantológia és egy mesekönyv is megtalálható lesz hamarosan a könyvesboltokban.

A zsűri elmondása szerint a díjazott munkák mindegyike vitathatatlan irodalmi értéket képvisel, a szerzők között akad tapasztalt irodalmár éppúgy, mint az ismeretlenségből felbukkant fiatal alkotó, aki mindössze 20 évesen kap ezúttal bemutatkozási lehetőséget. Ennél is különlegesebb a pályázat történetének talán legidősebb szerzője, aki 82 évesen ragadott tollat, hogy Nánási Bori írói néven mutassa be fordulatos önéletrajzi írását.

A díjazott regények mindegyike kiforrott, érett alkotás, de ugyanez elmondható a két díjazott verseskötetről is, amelyek tovább gazdagítják a mai magyar líra sokszínű palettáját. Toldi Zsuzsanna mesekönyve üde színfoltja lehet a mai magyar gyerekirodalomnak, míg a nyertesek között egy igazi hiánypótló nyomdatörténeti esszégyűjtemény is megtalálható.

„A digitális világ fejlődésével párhuzamosan halad előre a nyomdaipar és kínál egyedi, személyre szabható digitális nyomdai megoldásokat. A Canon a digitális könyvnyomtatás népszerűsítésével arra törekszik, hogy lehetőséget adjon még nem ismert íróknak, illetve rétegműfajokban alkotó szerzőknek a megjelenésre,

illetve felhívja a kiadók figyelmét a gazdaságosabb és környezetkímélőbb alacsony példányszámú könyvgyártás előnyeire – mondta el Szalai István, a Canon kereskedelmi célú nyomtatás üzletág-igazgatója.

A Digitális Könyvnyomtatási Pályázatnak köszönhetően idén tízzel több ilyen, eleddig többségében ismeretlen tehetség által írt könyv kerül piacra. Az elkészült könyvek szeptemberben kerülnek bemutatásra egy exkluzív könyvbemutatón, ahol a „Legszebb Könyv” díjat is átadják. Minden mű 250-250 példányban jelenik meg, ezt követően, a sikerüktől függően a kiadók dönthetnek a fogyás ismeretében az utánnyomás mennyiségéről.”

„Mindig öröm eddig ismeretlen szerzők magas színvonalú alkotásait olvasni, az idei pályázat is tartogatott pozitív meglepetéseket. A zsűrizés során, melyet Győrffy Ákos költőkollégám koordinált, 10 könyv esetében döntöttünk úgy, hogy azokat kiadásra javasoljuk, de bízunk benne, hogy azok sem veszítik el lelkesedésüket, akik idén nem kerültek be a nyertesek közé!” – tette hozzá Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke.

A 8.Digitális Könyvnyomtatási Pályázat 10 nyertese a zsűri kommentárjával:

Baán Tibor: Dorádó(regény)
Baán Tibor új kötete sajátos műfajú munka. Egyfajta „regénymozaikként” működik. Rövid, sűrű szövésű szövegekből épül fel a könyv, amely voltaképp egy „érzelem” története. Baán - vérbeli lírikusként – prózát írva is költészetet teremt, szuggesztív nyelvi világa magával ragadja az olvasót.

Gálla Edit: Egy másik életben (versek)
Gálla Edit verseskötete komoly, fajsúlyos lírát ígér. Egy sokat megélt és az illúziókkal már végképp leszámolt elbeszélő hangját halljuk, a versek szikáran, cicomáktól mentesen hömpölyögnek távoli, talán elérhetetlen céljuk felé. Egy ígéretesnek tűnő költészet első állomása az Egy másik életben.

Horváth Júlia Borbála: Munkakönyv (regény)
Horváth Júlia Borbála regénye egy kivételes nyelvi erővel és finom iróniával megírt, mondhatni tipikusan magyar – vagy kelet-európai – történet arról, hogy a mi tájainkon bizony igen leleményesnek és talpraesettnek kell lennünk ahhoz, hogy túléljünk, hogy megmaradjunk. És néha még ez sem elég. A rendszerváltást megélt olvasó számára sok-sok ismerős helyzet bukkan fel a könyv lapjain, a fiatalabbak pedig rácsodálkozhatnak egy, a számukra már-már történelemkönyvbe illő világra.

Magyary Ágnes: Rövidzárlat az Alvilágban (regény)
„Apám ahhoz a generációhoz tartozott, akik azt hitték, a kultúra megmentheti az embert” – olvashatjuk az egyik fejezet élén ezt a mottónak is beillő mondatot Magyary Ágnes regényében. Sodró lendületű, rendkívül élvezetes olvasmány, amely országokon, kultúrákon ível át, szerelmekkel és vívódásokkal teli, nem utolsó sorban pedig egy lebilincselő családtörténet.

Nánási Bori: Anonima emlékei (regény)
Nánási Bori könyve „tudatregény”, mellbevágóan erős szöveg, amely hol egy gyerek, hol egy felnőtt nő hangján szólal meg, s beszél a háborúról, a szerelemről, a veszteségekről, egyszóval az életünkről. Örvénylő mondatai sokáig nem eresztik az olvasót.

Orisek Márta: Pünkösd felé, pünkösd után (versek)
Orisek Márta verseskötete különleges élmény. Versei intenzíven táplálkoznak a keresztény hagyományból, erejüket a megélt hit sugárzása adja, s arról adnak hírt, hogy bármennyi szenvedést is tapasztalunk világunkban, az „egésznek” mégis értelme, célja van. A kötetet a szerző fafaragó édesapjának különleges alkotásai illusztrálják

Párhuzamos világok – Ellenfény antológia (kortárs drámák)
Ez a kötet az utóbbi évek legemlékezetesebb kortárs magyar drámáiból ad ízelítőt. A szövegeket összekötő szál ez esetben az ifjúság, a fiatalok problémái, bizonytalanságai, útkeresései. A drámaszövegek a mai magyar társadalom pontos és érzékeny látleletei, nem csak fiataloknak szólnak, az idősebb korosztály számára is tanulságos és emlékezetes olvasmányok lehetnek.

Persovits József: Írások a könyvnyomtatás világából (esszék)
Persovits József könyve különleges világba kalauzolja olvasóját, nevezetesen a nyomdászat, a könyvnyomtatás berkeibe. A szerző bámulatos felkészültséggel, olvasmányosan mutatja be e nemes hivatás műhelytitkait, múltját, jelenét és jövőjét.

Szász András: Félbemaradt mondat (regény)
Szász András regénye egy szívbemarkoló és megrendítő szerelem története, amely rendhagyó körülmények között, rendhagyó szereplőkkel esik meg. A lebilincselő regény egyfajta Erdély-útikönyvként is működik, hisz a cselekménybe számos kultúrtörténeti és földrajzi érdekességet is beleszőtt a szerző.

Toldi Zsuzsanna: Miklóska mesekönyve (mese)
A mesekönyv a műfaj legszebb hagyományaira épül. Varázslatos, titkokkal teli világba kalauzolja a kis olvasókat, akik találkozhatnak például Alinával, a vízi tündérrel, Vilmossal, a vadkannal, Zippel, a hangyával és megannyi más csodás vagy éppen ismerős lénnyel. Toldi Zsuzsanna meséi gyönyörködtetve tanítanak, mert a mesék egyúttal megismertetnek minket a természet rejtelmeivel is.