2018-ban a brit felfedező, Laura Bingham vezette a világ első expedícióját az Essequibo folyó Guyanában található forrásához. Kalandvágyó társaival, Ness Knighttal és Pip Stewarttal együtt a folyó teljes hosszán végigevezett, egészen az Atlanti-óceánig jutva a kajakjaikkal. Újdonsült anyukaként Laura szinte kényszert érzett rá, hogy valami igazán különlegeset csináljon, hogy kemény munkával megszerzett kalandor-státuszát megőrizze. A 72 napos kihívás alatt zúgókon, vízeséseken kelt át, mérges kígyókkal találkozott, és mindezt dokumentálta egy Canon PowerShot G7 X Mark II fényképezőgéppel.*
Az Essequibo folyó Guyana legnagyobb és Dél-Amerika harmadik legnagyobb folyója, mely több mint 1000 kilométer hosszúságú a forrástól a torkolatig, és sűrű esőerdőkön és nyílt síkságokon kanyarog az útja. A folyó nemcsak a Laurát és csapatát az út során segítő bennszülött Wai Wai nép életének képezi szerves részét, hanem mindenfajta vadállatnak, így a ritkán látott jaguárnak is. A 72 nap során Laura is sokat köszönhetett a folyónak: a partjain kifeszített függőágyban aludt három méter hosszú ragadozó kajmánok mellett, és a folyóban horgászott, amikor élelemre volt szüksége.
Habár Laura és csapata mindvégig az út teljesítéséhez szükséges fizikai és érzelmi kihívásra összpontosított, úgy döntöttek, megosztják az emberi állóképesség és a fenntartható, saját erőforrásokra támaszkodó utazás történetét. Az út egyes szakaszai során egy fotós–filmes kísérte őket, ugyanakkor saját fotózási képességeikre is támaszkodniuk kellett, ezért három Canon PowerShot G7 X Mark II fényképezőgépet választottak arra a célra, hogy a fényképezőgépen keresztül közvetlenül dokumentálják a személyesebb pillanatokat.**
Most megtudhatjuk, milyen vlogolni egy kalandról, amikor kimerült vagy, milyen felszerelés bírja az ilyen jellegű igénybevételt, és miért fontos időt szentelni annak, hogy elmeséld a történeted.
„Miután a férjem” – a szintén kalandor, tévés műsorvezető Ed Stafford – „és én a kisfiunk születésével szülők lettünk, féltem, hogy búcsút kell mondanom annak, aki vagyok. Féltem, hogy a kalandjaimat elfelejtik, és azok a múltba vésznek, ahogy egyre jobban magába szippant az anyaság. Beszélgettem erről Eddel, aki könnyeden megjegyezte: ’Az Essequibót még senki sem csinálta végig, pedig elképesztő – olyan, mint egy dzsungel valamelyik Disney filmből.’ Amint meghallottam a ’Disney’ és a ’még senki sem’ szavakat, rögtön rávágtam: ’Kösz az ötletet – mostantól az enyém!’ Az izgalomtól kacagva ott is hagytam, és rögtön bementem a dolgozószobába, hogy elkezdjem a kutatómunkát.”
„Ness, Pip és én is hasonló motivációk alapján vágunk bele egy kalandba – nagyon szeretjük az emberi teljesítményen alapuló élményeket. Szerettük volna kihangsúlyozni a fenntartható, alternatív utazás előnyeit, egyúttal pedig fizikai kihívás elé állítani magunkat. Emellett azért is mentünk oda, hogy az ember környezetre gyakorolt hatásának következményeire is rávilágítsunk. A folyó érintetlen esőerdőben kezdődött, de ahogy haladtunk, a folyó az esőerdő olyan területein kanyargott tovább, amelyeket az emberek bányászat és favágás céljára használnak. Ezeken a helyeken a kezdetben tiszta víz dögletessé vált – emberi fekália és szemét szennyezte a vizet, és mindannyiunk testét ellepték a kiütések és a tályogok. Fontos volt számunkra, hogy ezt a lehető legalaposabban dokumentáljuk.”