Lorenz-Holder-Snowboarder-Mountain

Jeroen Swolfs sajtófotós

Jeroen Swolfs portréja

195 ország hét év alatt.

Hét éven át beutazni a világot és közben fotókat készíteni – legtöbbünk számára ez csak álom. Jeroen Swolfs sajtófotós azonban pontosan ezt tette. 2009-ben Jeroen útra kelt, hogy bejárja a világ országait és dokumentálja azok utcáinak életét. Hét évvel és 195 országgal később a Streets of the World című könyvében mutatja be kalandját. Kiállítása ezen a héten nyitja meg amszterdami kapuit.

Jeroen az útjáról, a világjárásról és a halálgyárnak nevezett helyszínen rendezett kiállításáról beszélgetett velünk.

Ha egyszerűen egy projektként hivatkoznánk a Streets of the World tervére, jelentősen alábecsülnénk az út terjedelmét. Hét éves folyamat volt! Mi tartotta benned a motivációt?

Igaz, egy egész emberöltőnek tűnik. Furcsa, hogy végül véget ért. A Streets akkora terv volt, hogy az út során gyakran megfordult a fejemben, hogy véget sem fog érni. Ha azonban minden ország után a következő felé lépsz, előbb-utóbb a végére jutsz.

A végcél motivált igazán.

Gondolkodtál azon, hogy feladd? Volt valamiféle holtpont?

Szó sem volt feladásról. Valóra vált álmot éltem! Arra persze sokszor gondoltam, hogy „te jó ég, mibe kevertem magamat”, de nagyon sok motivációt adott a több ezer ember, akiket az utcákon láttam – akiknek nincs lehetősége hasonló útra. Bizonyos szempontból kötelezőnek éreztem, hogy elmeséljem mindennapjaikat, és hogy minél többeket megszólíthassak a történetekkel.

Ambiciózus projekt volt. Gondoltad, hogy tényleg sikerülni fog eljutni minden országba?

Már korábban is sokat utaztam, ezért tudtam, hogy a legtöbb országba nagyobb problémák nélkül bejuthatok. A sajtó minden országban jelen van, természetesen a háborús övezetekben is, szóval tudtam, hogy lehetséges, csak éppen saját magamnak kell elintéznem.

Három ország azonban még hátra van. Jemen nehéz ügy. Tudomásom szerint csak az Orvosok Határok Nélkül emberei vannak ott. Az egyik ismerősöm vezeti az ottani missziót, és azt javasolta, hogy várjak egy kicsit.

Egy másik barátomat fél éve vesztettem el Líbiában, ezért egy időre ezt is félretettem. Aztán ott van Egyenlítői-Guinea, ahová már többször is próbáltam bejutni, még az egyik herceggel is SMS-eztem, de egyelőre nem jártam sikerrel. Egyszerűen nem bíznak bennem. Furcsa emberek. Mindezek ellenére határozott célom, hogy a hátralévő három országba is eljussak!

Szudán_Kartúm

© Jeroen Swolfs

Arról beszéltél, hogy meg szeretted volna mutatni a világnak mindazt, ami közös az emberekben, szemben azzal, ami különbözővé tesz minket – ezért fogtál a projektbe, vagy az elképzelés út közben alakult ki?

A Streets kezdetekor úgy gondoltam, hogy csak egy kifejezetten érdekes módja lesz annak, hogy hasonló képeket készítsek a különböző fővárosok utcai életéről. Érdekes beszámolónak véltem az életekről, amelyeket az emberek a világ különböző pontjain élnek. Már a projekt elején feltűnt, hogy mindenki mindenhol ugyanazzal foglalatoskodott. Barátokkal volt, dolgozott, nevetett, szeretett; mindig vannak gyerekek, állatok, viccelődő járókelők – ezek mindenhol megtörténnek a világban. Egyre inkább ezekre a témákra koncentráltam a fotózás során, és pozitív elemeket próbáltam választani. A negatív szempontok már így is elég hangsúlyt kapnak.

Mi volt a projekt legnehezebb része?

Hét év magányos utazás nem kíméli az embert. Mindazonáltal kifejezetten meg is szereted.

Mesélj valamit, ami igazán emlékezetes volt!

Több tényleg lenyűgöző szerelemtörténettel is találkoztam, nem is tudok választani közülük. Nem is beszélve a hét év során történt összes őrült, elképesztő és félelmetes dologról. Annyi minden történt, hogy könyvet írtam róluk!

Egy kép nem más, mint egyetlen pillanat az időben. A konstruktív sajtóról alkotott elképzelésed viszont a teljes történetre koncentrál. Hogyan egyesíted ezt a két végletet?

A kép csak egy pillanat, az számít igazán, hogy melyik képet osztod meg másokkal. Hogy milyen szöget választasz. Minden történethez több szög tartozik. Természetesen az erőszak, a vér és a szex a legkelendőbb, szóval ha a pénzre hajtasz, ez a leggyorsabb út. De ezzel csak a történet egyetlen oldalát meséled el. A konstruktív sajtó lényege, hogy a történet egészét elmondd: a konfliktus okát és a lehetséges megoldásokat is, nagyobb kontextusba helyezve a dolgokat.

Kétség kívül minden országból halomnyi történet érdemes az elmesélésre, de a könyvben sikerült egyetlen képre korlátoznod magadat. Hogyan választasz ki egyetlen képet egy egész ország képviseléséhez?

Habár a Streets of the World a világ fővárosainak utcai életéről mutat be fotókat, a projekt valójában nem erről szól. Nem a fővárosokról vagy az országokról. Azért országokat és fővárosokat választottam, mert valahogy ezen keresztül láttam megörökíthetőnek az emberiséget. Valójában arról szól, hogy mit osztunk meg emberként, mi olyasmit teszünk ezeken az utcákon, ami megragad, és egymással összekötött fajjá alakít bennünket. Az országok és a fővárosok egyszerűen csak olyan helyszínek, amelyeken mindez megtörténik. A Streets azonban arról szól, ami történik, és nem arról, hogy hol történik.

A kiállítás színhelye kifejezetten figyelemfelkeltő. Miért a Hembrugot választottad? Méghozzá olyan helyszínt, ahol korábban fegyvereket állítottak elő.

A kiállításhoz használt épületet korábban „halál” néven említették. A helyet a holland hadsereg használta mustárgáz fejlesztésére, rendeletek tervezésére és fegyverek építésére. Manapság kreatív hellyé vált, ahol különböző üzleti vállalkozások is sarjadnak.

Jó érzés volt ilyen helyre hozni a világ utcai életét. A múzeumhoz használt épületek ipari hangulatot árasztanak, ez kifejezetten jól illeszkedik a Streets fotóihoz. Az Amszterdamból odáig vezető út is hangulatos, mondhatni már a múzeumból induló világ körüli út előtt megkezdődik az utazás.

Tuvalu_Funafuti

© Jeroen Swolfs

Melyik országot tekinted a számodra legfontosabbnak?

Fontos leckét tanultam Ruandában. Kigali utcáinak fotózása közben meglehetősen barátságtalannak tűnő ruandai srácokat láttam. A 20 évvel ezelőtti ruandai népirtás gondolata sem segített a helyzeten. Mégis, láthatóan jól szórakoztak maguk között, és inkább én éreztem magamat furcsán. Az jutott eszembe, hogy talán velem van a gond. Ekkor jöttem rá, hogy meglehetősen agresszív testtartásra szoktam rá, ezért változtattam rajta, sőt, minden elhaladó járókelőre rámosolyogtam. Azonnal megváltozott a hangulat, és az emberek gyakran vissza is mosolyogtak! Sokan kérdezgettek is. Nagyon kellemes délután kerekedett a dologból. Ettől kezdve mindig így viselkedtem. Ez a hozzáállás szerintem könnyebbé és szórakoztatóbbá is tette a projektet.

Mi volt a legnehezebb?

Szomáliát találtam a legnehezebbnek. Nehéz bejutni, veszélyes hely. Később minden olyan helyet megtámadtak, ahol megfordultam, beleértve a hotelt és a lefotózott partot is. A támadások során megöltek olyan embereket, akiket akkor ismertem meg.

Milyen tanácsokat adnál a vizuális történetek elmeséléséhez?

Olyan témát válassz, amit te magad is fontosnak találsz. Én úgy gondolom, hogy a történeted sikeréhez legalább annyira járul hozzá az, hogy szerinted mi teszi különlegessé, mint amennyire maguk a fotók. Egyesítsd ezt a saját egyedi stílusoddal, és nagyon jó lesz.

Mianmar_Nepjida

© Jeroen Swolfs

A Streets of the World rendkívül ambiciózus volt. Hogyan fogod felülmúlni? Mi a következő terved?

Volt egy olyan ötletem, hogy átsétálok Kanadán és végigfotózom az utat, de lehet, hogy ezt elhalasztom egy időre. Először szeretném minél több emberrel megosztani a Streets of the World élményét.

Milyen készletet használsz?

Mindig is a 5D-öt használtam 16–35 mm-es objektívekkel. Csak ezt vittem. Így nagyon lelkes amatőrnek és turistának tűntem, szóval nem kellett sajtóútlevelet szereznem az országok feléhez, és mégis látványos fotókat tudtam készíteni, hiszen kiváló fényképezőgépről és objektívekről van szó. Emellett az elmúlt évek során az 5D Mark I-ről a Mark IV-re váltottam. Egyre jobbak ezek a gépek.

A Streets of the World könyv már elérhető. A kiállítás június 16-ától szeptember 30-áig várja a látogatókat.

Egyértelműség és lendület érdekében szerkesztett válaszok.


Jeroen fotótáskája

Fényképezőgépek:

Canon EOS 5D Mark IV

Objektívek:

EF 16-35mm f/2.8L III USM



Interjú: Martin Fleming