Eddie Keogh – EOS-1D X Mark II

eddie_keogh.jpg

Ismerd meg az akcióhősöket

Eddie Keogh

Videó megtekintése

„Egyből használni tudnám. Ennyire jó.”

Eddie Keogh vezető sportfotós, aki rendszeresen külsős munkákat végez a Reuters fotóügynökségnek. Egyben tagja a Canon nagykövetprogramjának, és mélyreható ismeretekkel rendelkezik az EOS rendszerről. Ott volt a legelsők között, akik fényképeztek az EOS-1D X Mark II géppel. Most megosztja velünk gondolatait a gép sajátos, gyenge megvilágításra és nagy sebességre vonatkozó előnyeiről…

Eddie számra az jelentette a kihívást, hogy alaposan próbára tegye az EOS-1D X Mark II gépet a londoni Lee Valley VeloParkban, az ikonikus velodromban, amelyet a londoni olimpiára építettek, és a Sir Chris Hoy és Victoria Pendleton által vezetett brit csapatok diadalmas győzelmének helyszíne volt még 2012 nyarán. Véletlenül, épp 2012-ben vehette át Eddie az eredeti EOS-1D X-ét, így hát elég alkalmas helynek tűnt, hogy kipróbálja az azt felváltó új gépet. De vajon remekül mennek-e a dolgok? Eddie innen folytatja a történetet…

„Abban a pillanatban, hogy felvettem, tudtam, hogy jó lesz – jegyzi meg. – A kezelése bizalmat ébreszt, és sokkal jobb kézbe venni, mint az eddigieket valaha. Minden alkalommal, ahogy a Canon kihoz egy új fényképezőgépet, folyton azt kérdezem magamtól: »Hogyan lehet ez jobb, mint az előző?« De ez tényleg újabb szintre emeli a dolgot.

Arra gondoltam, hogy elmegyek a velodromba, és felvételeket készítek teremkerékpárosokról – meséli Eddie. – Voltam már korábban a helyen, amikor a világbajnokságról, valamint a paralimpiáról tudósítottam, így ismerős volt a terep. És mi is lenne jobb hely a gép kipróbálására? A világítás elég cseles volt, így igazán próba alá vetette a gépet, gyorsan mozgó beltéri téma fényképezése gyenge fényviszonyok mellett, rövid záridővel. Mindkét irányban feszegettem a gép hátarait, de tudtam, hogy ezt teszem. De a lenyűgöző ISO-képességekkel rendelkező érzékelővel azt tapasztaltam, hogy ISO 3200 értéken ugyanolyan minőségű képeket kaptam, mint amilyeneket az EOS-1D X-szel szoktam ISO 1600 értéken.

Nagyon kényelmes volt a gépet használni – emlékszik vissza Eddie. – Az eközötti, illetve a régi EOS-1D X-em közötti folytonosság, amit a legjobban szeretek. Odaadhatnád most nekem ezt a gépet, és holnap mennék, és elvégeznék vele egy munkát, mindenféle gond nélkül.”

Eddie különösen kíváncsi volt az AF-sebesség és követés terén tett előrelépésekre. „Lehetőségem volt kipróbálni a fókuszkövetést, a kerékpárosokat követve, ahogy jöttek felém a kép teljes hosszában, egészen, amíg már csak a felsőtestük látszott, amint elmentek mellettem – emlékszik vissza. – 14 kép/mp-es rögzítéssel minden egyes kép éles volt. Ráadásul egyenletesen éles. Néztem a képeket a gép hátoldalán, és egytől egyig éles volt. Nem volt egy félresikerült kép sem közöttük. Nem lenne értelme a 14 kép/mp-es csúcssebességnek [AF/AE módban], ha közülük tíz életlen lenne…”

Majd így folytatja: „Épp csak egy kicsit gyorsabban fókuszál a témára is. Igazán csak ezredmásodpercekről beszélünk, de legyünk őszinték – ezredmásodpercnyi lehet a különbség aközött, hogy a labda a focista lábánál van, vagy pedig tíz centivel odébb. Az a pillanat szó szerint a másodperc 1/1000 része, és aztán annyi; tehát, ilyen időkorláttal dolgozunk. Ezért jelent az EOS-1D X Mark II nagy előrelépést. Kiváló a puffere, és a Dual DIGIC 6+ processzorok tényleg hihetetlen jó munkát végeznek mindezeknek az adatoknak a kezelésében.

Ha egy új gép jobb, gyorsabb és kényelmesebb használni, akkor az megkönnyíti a munkámat – mondja nevetve. – Emlékszem a régi szép időkre a 64 Mb CompactFlash kártyákkal és a nagyon lassú írási sebességekkel. Ha most készítenem kellene egy 14 kép/mp-es sorozatot velük, egész nap várhatnék rá! Szóval, ha van egy CFast kártyánk, az tiszta nyereség. Az EOS-1D X Mark II gépnél egy 170 RAW-fájlt befogadó pufferünk van, ami hihetetlen. Fotósként leginkább azt nem szereti az ember, ha lecsúszik egy képről, és nem a saját hibájából, hanem valami olyan miatt, hogy tele a puffer vagy lassú a processzor. A fényképezőgépnek hoznia kell a formáját, és az EOS-1D X Mark II, a szupergyors processzorával és a nagy pufferével, biztosan meleg fogadtatásban részesül.”

Tiszta és éles előny

Eddie felvétel közben átélt élményei jól tükröződtek a gép hátoldalán is, amikor eljött az ideje, hogy visszanézze a képeket. „A képernyő a gép hátoldalán fantasztikus volt a maga 1,6 millió pixeles felbontásával – mondta Eddie. – Ez egy igazán jelentős előrelépés az EOS-1D X-hez képest. Mivel mostanában sokkal inkább a gép háta mögül dolgozok, valódi előny, hogy ha élesebb képet láthatok. Nagyon gyakran előfordul, hogy egy mérkőzésen vagyok, és gyorsan ellenőriznem kell az élességet. És ezzel az új képernyővel ezt meg lehet tenni.

Plusz van egy új funkció az EOS-1D X Mark II gépen, amely valóban előnyös – árulja el Eddie. – Ez a kivágás és elküldés funkció. Ez fantasztikus olyan fotósoknak, mint én, akik a sportfotózásban dolgoznak. Kiválaszthatsz egy felvett képet, és aztán kivághatod magán a gépen, amelyet JPEG-ben elment egy másik képként. A sportban, a képek 95 százaléka vágott kép. Nagyon ritka, hogy egy sportfotót vágatlanul küldenek az ügyfélnek, így ez a funkció igen értékes, és borzasztó sok időt takarít meg.”

Majd így folytatja: „Néha fotósokként kissé kényessé válunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan használják fel a képeinket, miután kikerül az irányításunk alól, és a kép vágása igazán döntő lehet az elért hatását tekintve. Szóval, ez a lehetőség, hogy a fotós még a gépen, az elküldés előtt kivághatja a képet, nagyon hasznos.”

Csakúgy, mint a beépített GPS, amely első alkalommal az EOS-1D sorozatú DSLR fényképezőgépeknél jelent meg. Eddie így magyarázza: „Ez valójában nagyon fontos. Például, ha egy csomó fotós küld be képsorozatokat egy gólról, az EOS-1D X Mark II gépnél tudjuk, hogy a történés ideje pontosan egybeesik a képfelvétel idejével. Ezért nincs kérdés a kép érvényességét vagy pontosságát tekintve. Hasonlóképp, a fényképezőgép órájának kézi beállítására sincs szükség. Az EOS-1D X Mark II gépnél tudom, hogy ami a pályán történt, és amit felvettem az objektíven keresztül, egy és ugyanaz a dolog.”

Mozgó állóképek

Eddie a kedvenc objektívjei közül a következő ötöt használta a velodromban készített felvételeknél: EF11-24mm f/4L USM, EF14mm f/2.8L II USM, EF24-70mm f/2.8L II USM, EF70-200mm f/2.8L IS II USM és EF400 f/2.8L IS II USM. „Az EOS-1D X Mark II mindegyikkel ragyogóan működött – erősíti meg Eddie. „Az élességállítás gyors és precíz volt, sokkal jobb, mint az EOS-1D X-nél, de a 4K-videók készítésének hozzáadott lehetőségével azt is megtehettem volna ezzel a géppel, ha felkérnek rá, hogy filmezek az Élő nézet üzemmódot használva, és egyenletes élességbeállítást érek el az érintőképernyős vezérlőnek és a Dual Pixel CMOS AF-nek köszönhetően. Mostanában egyre többet kérik fel a fotósokat a filmezésre, különösen a Reutersnél, ahol igyekszünk túllépni a határokon, és többet nyújtani az ügyfeleinknek, így a gépnek ez a szolgáltatása kiváló.

Az én végkövetkeztetésem az EOS-1D X Mark II gépről, hogy több képet tudok vele készíteni, jobb minőségben, és az új WiFi adónak köszönhetően gyorsabban el tudom küldeni őket – összegzi Eddie. – Véleményem szerint, ez a fényképezőgép jelentős előrelépés az eredeti EOS-1D X-hez képest, valamint a zseniális kivágás és elküldés funkciót is figyelembe véve, ez a gép tényleg olyan fotósoknak készült, mint én. Mikor rendelhetem meg?”

További információk a fotósról

Teljes profil megtekintése