Tizenkét irodalmi alkotásból készült könyv a Canon Hungária támogatásával

Regény, novella, mese, tanulmány és verseskötet is megtalálható a Canon kilencedik alkalommal meghirdetett Digitális Könyvnyomtatási Pályázatának nyertes pályaművei között. A művenként 250 példányban kiadott irodalmi alkotások közül a legszebb kötet különdíját az idén Merza József Mivé lesz az ember? című esszégyűjteménye nyerte el.

A Canon Hungária immár kilencedik alkalommal hirdette meg Digitális Könyvnyomtatási Pályázatát a Magyar Írószövetséggel együtt, amelyre idén több mint harminc pályázat érkezett. Ezek közül a szakmai zsűri tizenkét olyan művet választott ki, amelyek mindegyikét 250-250 példányban ki is nyomtatták.

A kötetek nyomtatási költségét a Canon finanszírozta, míg a szükséges papírt az Europapier biztosította, a nyomdai és kötészeti munkát pedig a Kapitális Nyomdaipari Kft. végezte a nyertesek számára. A nyertes pályaműveket könyvesboltokban bárki megvásárolhatja, utánnyomásukról a fogadtatás függvényében maguk a kiadók dönthetnek.

Ahogy a korábbi években, a zsűri ezúttal is díjazta a nyertes pályaművek borítóit és kivitelét, a legszebb könyvnek járó díjat Merza József matematikus, tanár, szakfordító Mivé lesz az ember? című esszékötete nyerte el, amely a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg.

„Örömmel tölt el minket, hogy az idei pályázaton támogatópartnereinkkel közösen háromezer olyan kötet megjelenését tettük lehetővé, amelyek ezen összefogás nélkül sosem jelenhettek volna meg papírkötetként. A digitális nyomtatás lehetősége óriási lehetőség a szerzők és a kiadók számára. A hazai könyvpiacon, már egyre több könyvet adnak ki, ám az egyes művek eladott példányszámai csökkenek. A digitális nyomtatás révén gazdaságosan és rövid határidővel lehet kisebb volumenben is könyveket nyomtatni és után-nyomtatni is.”- mondta el Szalai István, a Canon kereskedelmi célú nyomtatás üzletág-igazgatója a kötetek bemutatóján.

A 9. Digitális Könyvnyomtatási Pályázat keretében az alábbi művek jelenhettek meg:

  • Ágoston Tamás: A repülés kezdetei (versek)
  • Hamar Péter: Karöltve a kísértettel. Balázs Béla utolsó évei (tanulmány)
  • Kada Erika: Tündér-határon túl. Áprily Lajos vallásos költészete (tanulmány)
  • Dr. Lőke Miklós Péter: A műtőlámpa fényében (novellák)
  • Magyar Tünde: Bodzafalva meséi (mesék)
  • Merza József: Mivé lesz az ember? (esszék)
  • Paládi Zsolt: A sötét oldal (regény)
  • Papp Dénes: Csóva (novellák)
  • Rojik Tamás: A csillagos égig (regény)
  • Tasnádi István: Cyber Cyrano (színdarabok)
  • Veszelka Attila: Nyárutó a Tuilleriák kertjében (versek)
  • Weiner Sennyey Tibor: Az anakronista (elbeszélések)