Ökológiai médiatábor hátrányos helyzetű borsodi gyermekeknek

Budapest, 2016. június 22. - A Pillangó Fejlesztések 2016-ban különleges nyári programot kínál a borsodi kistelepüléseken élő fiatalok számára. Az újszerű kezdeményezésként életre hívott táborba Magyarország elmaradott településein élő, a környezetvédelem és a multimédia világa iránt érdeklődő gyerekeket várják. A tábor létrejöttét a Canon Hungária Kft. támogatja.

A környezetvédelem és a közösségi média találkozása az erdőben

A Tábor
Nyolc borsodi kisfalu 35 felső tagozatos diákja vesz részt idén a Pillangó Fejlesztések és a Canon közös táborában. A táborlakók olyan környezetvédelem és fenntarthatóság iránt érdeklődő gyerekek, akik a „zöld” téma kapcsán szívesen nyernek bepillantást a videofilm készítés, vágás, a fotózás és a közösségi média felelősségteljes használatába.

A táborban az élményalapú tanulást előtérbe helyező munka két csoportban zajlik. Az ökológiai csoport tagjai – szakemberek vezetésével – feltérképezik saját településük természeti helyzetét, és kidolgoznak egy helyben megvalósítható tervet, illetve a hétköznapokban is egyszerűen kivitelezhető környezetvédelmi praktikákkal gyarapítják tudásukat.

A „média” csoportban tevékenykedő gyerekek mindeközben a Canon által biztosított videokamerák és fényképezőgépek használatának fortélyaival ismerkednek; illetve képzett oktatók és médiaszakos diákok segítségével kaphatják lencsevégre az ökológia csoport munkájának különféle mozzanatait. Az anyagok rögzítése után azok szerkesztésében és megosztásában is aktívan részt vesznek.

A résztvevők már a tábor előtt bizonyították elhivatottságukat a fenntarthatóság és a környezetvédelem iránt. Pályamunkaként plakátot, rajzot, makettet, videót vagy leírást küldtek arról, hogyan fejlesztenék és tennék élhetőbbé környezetüket.

A Pillangó Fejlesztések és a Canon nem korlátozta a programot csupán a tábor résztvevőire: a vállalat közösségi médiával foglalkozó szakemberei a tábor meghirdetésekor mintegy 500 felső tagozatos diáknak tartottak előadást a közösségi média veszélyeiről és felelősségteljes használatáról, és a Pillangó Fejlesztések Önkéntesei is felhívták a figyelmet fenntarthatóság fontosságára.

Nyílt nap
A diákok munkáját a táborlakókon, táborvezetőkön kívül a szülők, településvezetők és az érdeklődő újságírók is megismerhetik. A Pillangó Fejlesztések 2016-os Ökológiai médiatáborának záró eseményén ugyanis a résztvevők a saját maguk által készített videókon és képeken keresztül mutatják be a hét során elsajátított tudásukat.

A Pillangó Fejlesztések Egyesület
A Pillangó Fejlesztések komplex térségi fejlesztésekkel foglalkozik. Komplexitása abban rejlik, hogy a társadalmi problémák nem egy vetületére próbálnak megoldást találni, hanem egyszerre több területet érintenek egy programon belül. Az egyesület hitvallása, hogy a fejlődés velejárója a szabadság és az önellátás is, ami segít az embereknek, hogy függetlenítsék magukat a szociális segélyezéstől.

Az ökológiai települési közösségi mezőgazdálkodási modell, a Pro Lecsó program, kifejezetten hátrányos helyzetű és más kistelepülések számára készült 2009-ben. 2010-ben megnyerte a Social Business ötletpályázat magyar díját, melyet a Nobel díjas közgazdász Mohammed Yunus professzor alapított, akinek a nevéhez a social business kialakítása fűződik. A program először 2012-ben indult, jelenleg 8 településen működnek Pro Lecsó kertek. A program folytatásához és továbbfejlesztéséhez, valamint új településeken való beindításához várjuk támogatók jelentkezését.

Pillangó a jövőért
A Pillangó Fejlesztések 2015 végén indította útjára „Pillangó a jövőért” elnevezésű programját. A projekt főként a kelet-magyarországi térségben található, hátrányos helyzetű falvak fiataljai számára kíván segítséget nyújtani ahhoz, hogy tevékenységükkel hozzájáruljanak saját településük fenntartható fejlesztéséhez, a helyi környezet védelméhez, és ehhez a közösségi média kínálta lehetőségeket is igénybe vegyék.

A Pillangó Fejlesztések évek óta dolgozik Borsod-Abaúj-Zemplén megye különböző településein, a Pro Lecsó program megvalósításán, ahol általános gond a szegénység, munkanélküliség, kilátástalanság. Újabban az elvándorlás problematikája is nehezíti ezt. A mindennapi munka során kiderült, hogy a fiataloknak nincs, vagy alig van elképzelése a jövőről, úgy érzik sem a saját, sem településük jövőjébe nincs beleszólásuk. A Pillangó Fejlesztések a fenntartható fejlesztés elvei és gyakorlata alapján dolgozik. A környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóság hármasa mentén gondolkozva a humán kapacitás fejlesztése elengedhetetlen.

Canon Hungária Kft.
A vállalat kyosei filozófiájának lényege, hogy együtt tegyünk a közös jóért. A Canon célja a támogatással, hogy egy olyan pozitív élményt adjon a gyermekeknek, mely akár fordulópont is lehet az életükben. A képalkotás és a képek megosztásának örömét egyesíti a tábor a közösségi média felelősségteljes használatával. A Canon a tábor teljes költségének finanszírozása mellett biztosítja a fényképezőgépeket, videokamerákat, számítógépeket, illetve részt vett a tábor tematikájának kialakításában is.

Következő elolvasása

Tizenkét irodalmi alkotásból készült könyv a Canon Hungária támogatásával

Regény, novella, mese, tanulmány és verseskötet is megtalálható a Canon kilencedik alkalommal meghirdetett Digitális Könyvnyomtatási Pályázatának nyertes pályaművei között. A művenként 250 példányban kiadott irodalmi alkotások közül a legszebb kötet különdíját az idén Merza József Mivé lesz az ember? című esszégyűjteménye nyerte el.