KALANDFOTÓZÁS

Vad szépség: öt tipp, amelyekkel javíthatod szabadtéri kalandfotóidat

Jake Baggaley, életstílusfotós elindult felfedezni Svédország jéggel és hóval borított részeit, és közben rájött, hogy miért az EOS M6 Mark II a kalandor legjobb barátja.
Két, hátizsákot viselő férfi egy befagyott tavon korcsolyázik keresztül.

Jake Baggaley, kültéri- és életstílusfotós szenvedélye a kalandozás. Versenyszintű ösvényfutóként és megszállott hegymászóként a nehéz terepek és a természet gyönyörű tájai mindig inspirálják. „New Forestben [Anglia déli része] nőttem fel és imádtam a szabadban lenni” – meséli Jake. „A fényképezőgépekkel is szerettem játszani. Édesapám fényképészetet oktatott – gyerekkoromban volt egy sötétkamránk a konyhában –, így az érdeklődés magától értetődő volt, ahogy idősebb lettem.”

Az ösvényfutás révén Jake új emberekkel ismerkedett meg, és új lehetőségek nyíltak meg előtte. „Sosem terveztem, hogy kültéri fotós leszek, és a korábbi munkáim nagy része a közösségi élet dokumentálását tette ki, de ennek köszönhetően kezdtem el a szabadtéri kalandozás terén dolgozni” – magyarázza. Jake kliensei között mára ott szerepel a The North Face, az Another Escape és az Adidas is.

Amikor felmerült a lehetőség, hogy Közép-Svédország hóval borított tájait és befagyott tavait fotózhatja síléceken és korcsolyákon egy Do The North-nak nevezett fenntartható expedíciós vállalkozás számára, Jake-nek ez volt az álom projekt. „Ellátogattunk a Dalarna régióba korcsolyázni és a Fulufjället nemzeti parkba sífutni/terepsíelni. Igazán félreeső helyeken jártunk és szerettem volna megörökíteni a vándorló jeget és a kietlen tájat” – meséli.

A legfontosabb egy könnyű fényképezőgép volt, így a kompakt Canon EOS M6 Mark II a 180˚-ban kihajtható érintőképernyőjével, beépített Wi-Fi kapcsolatával, 4K videofelvétel-készítési tulajdonságával és 32,5 MP-es APS-C érzékelőjével ideális útitárssá vált. A Canon EF-M 32mm f/1.4 STM objektívvel együtt kiváló funkciókat kínáltak egy kis méretű, hordozható formában.

Jake most bemutatja, hogyan hozhatod ki a legtöbbet fényképezőgépedből kalandozás közben, és hogy nem kell messzire utaznod, hogy lélegzetelállító természetfotókat készíts.

1. Légy kreatív, mindegy milyen az időjárás

Egy sárga dzsekit viselő férfi egy befagyott tavon korcsolyázik. A jégen a háttérben álló fehér templom képe tükröződik.

A visszatükröződésekkel érdekes eredményeket érhetsz el.

Egy sor husky összekuporodva a hóban. A távolban egy hóval fedett faház látható.

A téli környezetben történő fotózás kihívást jelenthet a hó élénksége miatt, azonban segítségével érdekes kompozíciók alakíthatók ki, amelyek kiemelik a témád.

„A hegyekben lenni olyan érzés, mintha összekapcsolódnál a természettel” – magyarázza Jake. „A természet fellelkesít, hogy kültéri fotókat készítsek. Amikor futok, mindig azon gondolkozom, hogy mi lenne megfelelő felvételkészítési hely. A téli táj felfedezése során szokatlan lehetőségeket találhatsz kreativitásod kibontakoztatására” – állítja Jake. „Játssz a szögekkel, a fényekkel és fejlámpákkal, hogy a kietlen környezetet érdekessé tedd.”

A borús skandináv tél kihívást jelentő fényviszonyokat produkált, ami ideálisnak bizonyult Jake fényképezőgépének gyenge megvilágítás esetén használható funkciójához, amelyet akár ISO 25 600 értékre is beállíthatott. „Le voltam nyűgözve, hogy a Canon EOS M6 Mark II miként kezelte a kevés fényt, a Canon EF-M 32mm f/1.4 STM objektív széles rekeszértéke pedig megkönnyítette a sötétedés körüli fotózást. Svédországban a napfényes órák száma igen kevés, így nem elég idő mindent beállítani. A képeket csak menet közben készítettem.”

A havas, világos környezetek esetén Jake azt tanácsolja, válts át Manuális módra, hogy minden részletet megőrizhess. „A fényképezőgép mérője le fog sötétíteni mindent, mert miden szögből fehéret érzékel. Sokkal jobb ilyenkor Manuális módban fotózni, mert így teljes mértékben szabályozhatod a fényerőt, anélkül, hogy elveszítenéd a hó részleteit.”

És miért ne fotóznál sziluetteket? „Az a jó dolog a hóban, hogy a fák sziluettjei élesen jelennek meg” – magyarázza Jake. „A hóra vetülő árnyékok a fehér különböző árnyalatait eredményezik, amelyekkel kiválóan el lehet játszadozni.”

2. Egyszerűsítsd a készleted

Egy hóborította tájon átkelő, narancssárga hátizsákot cipelő nő.

Az EOS M6 Mark II volt az ideális fényképezőgép Jake felvételéhez – mivel az könnyű és kompakt, így túrája során könnyedén használhatta.

A kalandozások alatt a fényképezőgépednek könnyen elérhetőnek és gyorsan használhatónak kell lennie, különben lemaradhatsz a spontán pillanatokról. A Canon EOS M6 Mark II mindösszesen 408 g-ot nyom, és 14 kép/mp (fps) sebességgel képes felvételeket készíteni.

„A Canon EOS M6 Mark II-ben az tetszett igazán, hogy milyen kicsi és könnyű” – meséli Jake. „Megerőltető sítúrákat tettünk és befagyott tavakon korcsolyáztunk. A nehézkes, sok darabból álló felszerelés lelassította volna a folyamatot, de mivel akciójeleneteket fotóztunk, ezért a Canon EOS M6 Mark II nagy sebessége ideális volt a feladathoz. A fényképezőgépet a hátizsákom elejére erősítettem fel, és ez tökéletes megoldás volt az extrém körülmények között, mert nem kellett megállnom és levennem a kesztyűm vagy kinyitnom a táskám.”

3. Dobd fel a képed személyekkel vagy részletekkel

Egy sárga dzsekit viselő férfi egy háromszög alakú faház felé haladva tör át a havon.

Jake azt javasolja, hogy a méretekre vonatkozó viszonyítási alapként használj embereket a képeiden.

Két korcsolyázó lába, akiknek a teste kilóg a képből. A páros tükröződik a jégen, amelyen a korcsolyák nyomai is láthatók.

A jégen lévő minták és a korcsolyanyomok, valamint a két korcsolyázó tükörképe érdekessé teszik a kompozíciót.

„Mindig megpróbálom az egyszerű felvételeket valami izgalmassá alakítani úgy, hogy valami emberi dolgot csempészek rá” – magyarázza Jake. „Ha egy személy látható a tájképen, az ad egy viszonyítási alapot.”

„Imádom a jégen megjelenő tükröződéseket és a korcsolyák által húzott vonalakat. A korcsolyák nyomaival szerettem volna kiegészíteni a kompozíciót, hogy a kép még érdekesebb legyen.”

Jake a Canon EOS M6 Mark II 30 kép/mp sebességű RAW sorozatfelvétel módját használta, hogy kimerevítse a korcsolyázókat, ahogy becsúsznak a képbe. „Ha nem áll rendelkezésre sok idő, viszont van egy szép jelenetem, akkor a 30 kép/mp sebességű sorozatfelvétel módot használom, hogy a korcsolyázó teste pontosan oda kerüljön, ahova én azt szeretném. Ez egy igazán hasznos funkció – és nyugodt szívvel bízhattam az autofókuszban.”

4. Válassz egy sokoldalú objektívet

Három, hátizsákot viselő korcsolyázó egy hatalmas, befagyott tavon kel át. A háttérben havas hegycsúcsok láthatók.

A tűéles képeket készítő Canon EF-M 32mm f/1.4 STM objektívvel Jake olyan panorámaképeket készíthetett, amelyek torzítás nélkül megőrizték az előtér részletességét.

A kiváló kalandfotózáshoz a részletek és a tisztaság kiemelten fontos. A tűéles képeket biztosító Canon EF-M 32mm f/1.4 STM objektív 50 mm-nek megfelelő fókusztávolsággal rendelkezik, és segítségével ugyanúgy megörökíthető egy gyönyörű hegyvonulat, mint a korcsolyák, bakancsok vagy a kerekek összetett részletei. Szóval mindegy, hogy kalandozásod során hova vetődsz, mindössze egyetlen objektívre lesz szükséged.

„Az 50 mm-nek megfelelő fókusztávolsággal rendelkező objektív volt a kedvencem a kültéri fotózásokhoz, mert anélkül tudtam megörökíteni egy széles tájképet egy apró személlyel rajta, hogy a képen nem látszódik az ilyenkor tapasztalható széles látószögű torzítás” – meséli.

„Nagyszerű érzés, hogy minden fókusztávolságot lefedhetek a széles tájképtől a kis mélységélességű közeliekig. Mindenre használhatod”.

5. Fordítsd az előnyödre a téli fényeket

Három sífutó egy hóval borított tájon. A nap sugarai egy jelzőpóznát világítanak meg mögöttük.

Jake azt javasolja, hogy játszadozz a téli fényekkel, hogy az amúgy kopár jelenetet izgalmasabbá tedd.

Egy drónról készített felvétel, amelyen egy férfi egy hóval borított fenyőerdőn sétál keresztül. Mögötte a hóban a lábnyomai láthatók.

A skandináv telekre jellemző aranyszínű napfény segítségével hosszú, hangulatos árnyékokat teremthetsz.

Nem számít, hol vagy épp – az erdőben vagy a hegycsúcson – a téli napfelkelte minden képet elvarázsol. És nem véletlen, hogy ez a kedvenc jelensége az olyan kalandfotósoknak, mint amilyen Jake is. „Azt szeretem a leginkább a téli napfelkeltékben, hogy reggel 9 és 10 körül történnek, és nem hajnali 3-kor vagy 4-kor. Nyugodtan lustálkodhatsz, és még azután is kimehetsz a téli napfelkeltét megörökíteni. Gyakran egy napsütéses téli napon a Nap végig alacsonyan marad, így intenzív, lágy fényed lesz, viszont hosszú és mély árnyékaid” – magyarázza.

A Canon EOS M6 Mark II segítségével a lenyűgöző aranyló fényt problémamentesen illesztheted be a kalandozásaid során készített 4K-s videókba. Jake rájött, hogyan tudja a felvételeit 4K-s videókba importálni a teljes képmezős Canon EOS R fényképezőgépen. „A Canon EOS M6 Mark II fényképezőgéppel készített felvétel feljavította a Canon EOS R fényképezőgéppel készített felvételt. Mindkettőt együtt tudtam használni, és rendkívül éles képet eredményeztek.”

Szerző: Lorna Dockerill

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • A FOTÓZÁS ALAPJAI / SZABADTÉRI FOTÓZÁS

    Tippek szélsőséges időjárási körülmények melletti fotózáshoz

    Akár a felszerelésed szeretnéd megóvni, akár saját védelmedről gondoskodnál, bevált tippjeinket és trükkjeinket követve elsajátíthatod a szélsőséges időjárási viszonyok melletti fotózás alapjait.

  • TÁJFOTÓZÁS

    Lenyűgöző tájképek készítése

    Így készítheted el a tökéletes „tájszelfit” a tájfotós és influenszer Ása Steinars tanácsait követve.

  • KALANDFOTÓZÁS

    Kalandfotózás a természetben

    Anna Blackwell fotós Dartmoor vadonját járja be egy Canon EOS R6 fényképezőgéppel.

  • TÉLI FOTÓZÁS

    Hogyan készíts jobb téli fotókat

    Hozd ki a legtöbbet ebből a gyönyörű évszakból Vlagyimir Medvegyev fotós segítségével.