Ocean Shark Diver

Cápafotózás – Franco Banfi

A díjnyertes természetfotós és Canon felfedező, Franco Banfi a víz alatti fotózás iránti szenvedélyéről mesél, és arról, hogy milyen érzés megpróbálkozni a tökéletes felvétel elkészítésével, ha kék cápák vesznek körül.

Franco Banfi egy díjnyertes, svájci természetfotós és túravezető, aki az érintetlen természet felkutatása érdekében az egész világot beutazza.

Körülbelül 15 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy teljes munkaidős, szabadúszó vándorfotósként fogja megkeresni a kenyerét. Az egész világot bejárta, és közben fényképein hűen dokumentálta a vadvilágot, valamint az ember és a természet kapcsolatát az Egyenlítőtől a sarkvidékig, a Föld összes óceánjában, és számos édesvizű tóban és folyóban.

Eközben természetes fényképész tudását is fejlesztette, és elkötelezett hívévé vált bolygónk növény- és állatvilágának megmentésének.

Canon EOS 5D Mark II, EF15mm f/2.8 halszemobjektívvel; az expozíciós idő 1/160 mp volt f/11 rekesznyílással, ISO 320 érzékenységgel. Egy Seacam víz alatti tok belsejében, 2 maximális teljesítményű stroboszkóp vakuval.

Az Azori-szigeteknél egy kékcápáról (Prionace glauca) készült fényképével kapcsolatban arról kérdeztük, hogyan segített neki együttesen az állat viselkedésének ismerete és fotós technikai tudása a rendkívüli kép elkészítésében.

A kékcápák nyomában

„Szeretem a nagyméretű állatokat, a méltóságteljes élőlények vitalitását, és öntudatosságukat az óceánban és a táplálékláncban betöltött szerepükkel kapcsolatban.”

„Mindig is érdekelt általánosságban a cápák , de különösen a kékcápák eleganciája. A testük és viselkedésük nagyon vonzó. A hátuk sötét indigókék, az oldaluk világoskék, a hasuk pedig élénk fehér. Az orruk hosszú és hegyes, a szemük sötét, nagy, kerek.... és kíváncsi. E különleges tulajdonságaiknak köszönhetik azt, hogy talán a leggyakrabban ábrázolt faj a rajzfilmekben és a televíziós sorozatokban.”

„Évekkel ezelőtt alkalmam nyílt megcsodálni és lefényképezni néhány kékcápát San Diegóban, a kaliforniai partoknál. Nemrég meghívást kaptam néhány barátommal és profi fényképésszel együtt az Azori-szigetekre. Ez az Észak-Atlanti-óceán szívében elhelyezkedő, kilenc szigetből álló szigetvilág tökéletes helyszín a tengeri élővilág felfedezésére.”

Merülés a mélybe

„A nyílt vízben, távol a parttól, több száz méter mélyen a beeső napsugarak elnyelődnek a sötét mélységben. Olyan érzés volt beugrani a kék vízbe, mintha a semmi közepén lennénk, de reménykedtünk, hogy megjelenik néhány cápa… (de nehogy elmondjátok az édesanyámnak, aki még a Cápa című filmtől is fél…).”

„Ez a fajta nyílt vízi búvárkodás nem a félőseknek vagy a tapasztalatlan búvároknak való, akik nem szoktak hozzá a mély vízhez. Ha nincsenek megfelelő tájékozódási pontok a fenéken vagy egy közeli sziklafalon, könnyű eltévedni. Az öntudatosság és a felhajtóerő megfelelő irányítása létfontosságú ebben a helyzetben. Ha viszont hozzáadunk ehhez néhány kíváncsi, köröző cápát, rendkívül érdekessé válhat a történet.”

Közeli kép

„Rajtam kívül egy fényképész volt a vízben; minél kevesebb, annál jobb: ez a legjobb feltétele annak, hogy az állatokat közel lehessen engedni. A víz alatti fényképezés esetében ez különös jelentőséggel bír. Ha kevesebb víz van az alany és a fényképezőgép között, jobb a láthatóság, kevesebb a függő részecske, a fényvisszaverő mikrobuborék, és élesebb lesz a kép.”

„A megfelelő helyzetben a tengeri élőlények gyakran inkább kíváncsivá, mint tartózkodóvá válnak. Ők választják ki az irányt, a sebességet, a szöget… és legtöbbször a háttérvilágításba kerülnek, kihasználják a természetes fényt testük elrejtésére, amely természetesen úgy fejlődött az idők során, hogy minél jobban beleolvadjon a vízbe.”

„Nagy meghatottságot érzek, amikor a vadállatok elfogadnak, hagyják, hogy a lehető legkisebb távolságra megközelítsem őket. Mindezek a különböző interakciók nagyon rövid idő alatt zajlottak le - merülésenként mindössze néhány percig.”

A kritikus pillanat megragadása

„Ezekben a helyzetekben az elménknek és az ujjainknak egyaránt készen kell állniuk, mintha egy szimfóniát játszanánk: fel kell mérni a háttérvizet, kiválasztani a megfelelő expozíciós időt az f-stop korrekciókkal, megtalálni a legjobb kompozíciót: mindennek szinte automatikusan kell működnie.”

„Ha szerencsénk van, több cápa is feltűnik, és egy ideig a közelben maradnak, hogy több esélyünk is legyen. Az első közeledés után az állatok általában úgy döntenek, hogy nem vagyunk érdekesek számukra, ezért hátat fordítanak, és elúsznak. Amikor tehát megtaláltam a legjobb beállítást, inkább a kompozícióra összpontosítok, és kipróbálok néhány perspektívát, hogy nagyobb legyen a választék, és megtalálhassam a nekem leginkább tetsző képet.”

A kép megalkotása

„A kompozíció és a perspektíva hatékony eszközök a fényképész kezében, miután megtanulta alkalmazni ezek szabályait. Mindkettő azzal áll összefüggésben, ahogyan a vonalak és a formák elrendeződnek egy fényképen, és céljuk, hogy olyan képeket hoznak létre, amelyeknek önmagukban és önmaguktól is van vizuális jelentésük, a térbeli mélység hatását keltve a szemlélőkben.”

„Egy kompozícióban a szélektől befelé futó vonalak a mélység azonnali illúzióját keltik. Az összefutó fénysugarak optikai csalódást okoznak: az azonos méretű tárgyak különböző méretűnek tűnnek, ami attól függően változik, mekkora a szemünktől mért távolságuk.”

„A cápát és a háttérben lévő búvárt ábrázoló kép is mutat bizonyos térbeli mélységet. Két különböző síkja van: a nagyon közeli cápa nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában, a háttérben úszó búvár viszont kisebbnek tűnik. Ennek az az oka, hogy a cápa közelebb van a fényképezőgéphez, és a halszemobjektív megnöveli ezt a különbséget.”

Légy jól informált

Feliratkozás a hírlevélre