Jorg-kyas-freckles

Portréfotózás Jörg Kyas-szal

Gyakran készítünk ilyen képeket, és bár egyszerűnek tűnik, meglehetősen nehéz megfűszerezni egy portréképet a saját stílusoddal. Az ismert Canon felfedezővel, Jörg Kyas-szal portréképeiről, valamint arról beszélgettünk, hogyan teremt egyensúlyt az egyéni és a professzionális fotózási törekvések között.

A korai évek

Sokféleképpen válhat valaki fotóssá. Van, aki pontosan meg tudja nevezni azt a pillanatot, amikor úgy döntött, hogy ez lesz a karrierje, azonban Jörg Kyas esetében hullámokban tört rá a fotózás iránti rajongás.

„Minden kamaszkoromban kezdődött. Elkezdtek érdekelni a fényképezőgépek, de inkább a technika érdekelt, mint maguk a képek. Egyik barátommal azon versengtünk, hogy melyikünk tud többet a fényképezőgépekről. Rengeteg időt töltöttünk az erdőben, ahol ragadozó madarakat fényképeztünk… kevés sikerrel. Később elkezdtem fekete-fehér filmeket előhívni egy saját építésű sötét szobában. Elég korán megtanultam, hogyan ronthatja el egy kezdeti hiba a végeredményt.”

A filmmel történő határozott munkának köszönhetően Jörg nagyobb figyelmet szánt az olyan dolgoknak, mint a kép kiválasztása és a kompozíció. „Egyre tüzetesebben figyeltem a dolgokat, és az így kialakított odafigyelésnek köszönhetően egyre jobban érdekelt a fotózás mint szakma. Amikor a karrierről kellett döntenem, megkérdeztem magamtól, hogy mi tesz boldoggá? Miben vagyok jó? – Jörg felnevet. – Be kellett látnom, hogy nem focival keresem majd a kenyerem…, így döntöttem a fotózás mellett.”

© Jörg Kyas. A Canon EOS 5DS R fényképezőgéppel és EF 70-200mm f/2.8L IS USM készült; az expozíciós idő 1/1600 mp volt f/11 rekeszértékkel és ISO 100 érzékenységgel.

Hogyan kötött ki a portréfotózásnál?

Végül tényleg a fotózást választotta. Jörg első ránézésre a hagyományos utat járta be. A 90-es években fotózást tanult a képzőművészeti egyetemen, majd fotós asszisztensként kezdte karrierjét. Később visszatért a németországi Dortmundi Egyetemre, ahol sikeresen elvégezte vizuális kommunikációs tanulmányait.

Szabadúszó fotósként számos zenei vállalkozás mellett sajátította el az alapokat. Bejárta velük az egész világot – például Kubát, Sao Paulót és Párizst – miközben érdekes művészeket és zenészeket fotózott.

A híres és ismert fotóalanyoknak köszönhetően villámgyorsan belecsöppent a portréfotózás világába.

Portréfotózás

A portréfotózás valami igazán egyedi. Sokan félénkek a fényképezőgép előtt, vagy nem szokták meg, hogy a figyelem központjában vannak. Nem mindig könnyű megörökíteni egy olyan személyt, aki sebezhetőnek érzi magát. Amikor arról kérdeztük, hogyan nyugtatja meg a fotóalanyokat, Jörg azt felelte, hogy minden a légkörtől függ.

„A forgatás során nagyon fontos a nyugodt légkör. Minden a fotós és a modell közti együttműködéstől függ. Minél jobb az együttműködés, annál jobb a végeredmény. Ritkán kapok jó eredményt, ha a forgatáson „rossz a hangulat”.

Fontos a sok és őszinte kommunikáció a fotóalannyal. Mondd el neki, hogy pontosan mit is akarsz. Ha a modell egyetért, akkor sokkal egyszerűbb az együttműködés.”

A digitális fotózás megjelenése Jörg szerint még jobban segít bevonni a fotóalanyt. „Bármikor megmutathatod a képernyőn, hogy mi jó és mi rossz. Így együtt tehetitek még jobbá a képet.”

©Jörg Kyas. Canon EOS 5DS R fényképezőgéppel és EF 35mm f/1.4L II USM objektívvel készült, az expozíciós idő 1/160 mp volt f/9 rekeszértékkel és ISO 200 érzékenységgel.

A kommunikáció kulcsfontosságú

Amikor tovább kérdezgettük a portréfotózás rejtelmeiről, Jörg nem győzte hangsúlyozni a kommunikáció fontosságát. „Egy jó kép esetén közel kell kerülnöd a fotóalanyhoz. Portrék esetében ez azt jelenti, hogy ismerned kell azt, akit fényképezel. Fotózás előtt igyekezz minél többet megtudni a modellről, és ha van időd, beszélj vele a fotózás előtt vagy az előkészületek során.”

Jörg abban hisz, hogy lépést kell tartani a korral, ugyanakkor hűnek kell maradnunk a saját stílusunkhoz. „Elkerülhetetlen, hogy az éppen aktuális divat ne legyen rád hatással. Mindig utat tör magának a munkásságodba. Azonban a fotózással töltött évek során megtanultam, hogy minden trendnek és stílusnak vége lesz egyszer. Éppen ezért úgy gondolom, hogy jobban jársz a saját stílusoddal, ne akarj túl trendi lenni.”

©Jörg Kyas. Canon EOS 5DS R fényképezőgéppel és EF 50mm f/1.2L USM objektívvel készült; az expozíciós idő 1/160 mp volt f/8 rekeszértékkel és ISO 200 érzékenységgel.

Professzionális vagy egyéni?

Jörgöt más-más kihívások elé helyezi az egyéni és a profi fotózás, azonban bevallása szerint a legnagyobb különbség az idő.

„A profi fotózás során nagyon ritkán kapsz teljesen szabad kezet” – kezdi. „Ha mégis, akkor is előre kell tervezni. Végül gondoskodnod kell arról, hogy legyen néhány használható eredmény, és ne csak az idődet pazarold. Ha megvan az összes tervezett felvétel, akkor jöhet egy kis freestyle, amelyet imádnak az emberek.”

A saját projekteknél Jörg a szabad mozgásteret használta ki. „Több időd és több tered van, valamint megváltozik a tervezett és freestyle felvételek közti dinamika. Az egyéni projekteknél több időt szánhatok a freestyle képekre, így jobban szórakozunk a felvétel során.”

Az idő az ellenség

Jörg elmondása szerint az idő volt a legnagyobb ellensége. „Az időhiány miatt sose fotózhatod azt, amit szeretnél. Azon vagyok, hogy több időm legyen a saját dolgaimra vagy kiállítási fotózásokra. Hiszen éppen az volt a legfőbb vágyam ennek a szakmának a kiválasztásakor, hogy megvalósíthassam a saját ötleteimet és saját képeket készíthessek.”

Mesélt az egyik érdekes projektről, ahol szeplős lányokat fotózott. „Egy fotós barátom, Michael Neugebauer hozakodott elő ezzel az ötlettel évekkel ezelőtt, és azóta már kiadott egy könyvet ebben a témában. Sajnos bezárt a kiadóház, és az egész projekt megbukott. Tavaly egyik beszélgetésünk során nem láttuk akadályát annak, hogy újrakezdjük a projektet. Ki-ki saját stílusában, ám mégis együtt dolgozunk rajta.”

©Jörg Kyas. Canon EOS 5DS R fényképezőgéppel és EF 135mm f/2L USM objektívvel készült; az expozíciós idő 1/160 mp volt f/7,1 rekeszértékkel és ISO 200 érzékenységgel.

Az utolsó kép

„A legutolsó professzionális képet egy német bank számlavezetési díjakról szóló kampányához készítettem. Unalmasan hangzik, de egyáltalán nem volt az, mert egy „utcai szerepválogatásos”, „ronda modellek” nevű ügynökséggel dolgoztunk, és a fotóalany még sose dolgozott modellként. Egy amerikai férfi volt, aki húsz éve Berlinben élt, és egy együttesben dobolt. Nagyon szórakoztató volt vele dolgozni, mert a humora és a történetei teljesen eltértek a megszokottól. Szerintem a képekről csak úgy süt a jó hangulat.”

Jörg fotótáskája:

Fényképezőgépek:

EOS-1D X Mark II

EOS 5DS R

EOS 5D Mark III

Objektívek:

EF 85mm f/1.2L USM

EF 50mm f/1.2L USM

EF 35mm f/1.4L II USM

EF 24-70mm f/2.8L USM

EF 70-200mm f/2.8L IS USM

Tartozékok:

Speedlite ST-E3-RT

Speedlite 600EX-RT

BG-E11 külső elemtartó



Interjú: Martin Fleming