Roofs in Lisbon

Az élet mintázatai: Mintázatfotózás Lisszabonban

A színvakság egyáltalán nem hátráltatja a német fotóst, Kilian Schoenbergert. Habár nem tudja egyértelműen megkülönböztetni a zöld és barna árnyalatokat, Kilian mintázatokra koncentrálva egyedülálló kreatív perspektívát fejez ki. Fotográfiai munkája a tájképektől a városképekig terjed. A vidéki területek mellett munkája gyakran fókuszál a városi olvasztótégelyek életmódjára és építészeti jellemzőire is; ezt példázza a portugál fővárosban készült Mintázatok Lisszabonban című sorozata is. Itt ismerteti fotográfiai stílusát, valamint azt is, hogy hogyan jutalmazták a város eldugott sarkai.

Színvak fotográfia

„A struktúrák és a mintázatok elengedhetetlen részei a fényképészeti stílusomnak. Színvak vagyok, így nem tudom megkülönböztetni például a zöld/piros, a kék/magenta vagy a szürke/magenta árnyalatokat. Néhány éve még úgy gondoltam, hogy emiatt lehetetlen, hogy a képzőművészet bármely területén sikeres lehessek, de saját fotográfiai ösvényem kialakítása olyan vágyam volt, amely folyamatosan csak erősödött. Rájöttem, hogy ezt az úgynevezett hátrányos helyzetet előnnyé is kovácsolhatom, és hozzáláttam saját fotográfiai nézőpontom kidolgozásához. Például egy kaotikus városkép fotózásakor nem tudom egyértelműen elkülöníteni a házak színeit, de ezekkel az árnyalatokkal nem is foglalkozom, hanem a háztetők és a falak mintázatára fókuszálva érem el a látványos képstruktúrát.

A mintázatok felfedezése és megörökítése

Lisszabon egy olvasztótégely. Kultúrák, építészeti stílusok és életmódok keveréke. Váltakozó stílusok több száz éves történelme hagyott nyomot a város látképén.

Nagyon sok európai szeretett volna mindig is eljutni Lisszabonba. Ennek nem utolsó sorban a híres könyv, az „Éjféli gyors Lisszabonba” az oka.¹

A filozofikus regény mindannyiunk az élet értelmét illető zavarodottságához szól, Portugália fővárosát pedig egy olyan rejtélyes, szerteágazó helynek festi le, ahol talán megtalálható a válasz. A szerteágazó jelleget a város építészeti struktúráiban is megtaláljuk.

Az egész város mozaikokból áll – kisebb és nagyobb méretekben. Ezeket a mozaikokat céloztam meg a „Lisszabon: Az élet mintázatai” című sorozatommal.

A sorozat elkészítéséhez szerettem volna belátni a jól ismert város színfalai mögé – olyan területre helyezve a hangsúlyt, amely magának a városnak a mintázatait örökíti meg. A hegyvidékekhez használt technikámat szerettem volna városképekre alkalmazni. A fő látványosságokat tehát elvetettem, és eldugottabb pontokat próbáltam találni.

Meglehetősen szokatlan megközelítést választottam, teleobjektívvel rögzítettem a várost – és nagyon jól működött. Sikerült vele áthidalnom azt a távolságot, amelyet turistaként érzékelünk, és lehetővé tette, hogy igazán bensőséges képeket készíthessek a városban megbújó struktúrákról.

Nem is kellett nagyon letérnem a kitaposott ösvényről. A város központjától csak pár száz méterre eltűnnek a turistacsalogató helyek környékéről ismerős angol nyelvű információstáblák. Szinte egy külön várost jelentenek a városban azok a negyedek, ahol a korábbi portugál kolóniák lakói kicsi lakásokban, régi házakban élnek.

A szűk, kanyargós sikátorok sötétek, gyakran kissé kísértetiesek is. Stílusok és személyes ízlések tarka foltjai alkotják a 3D-s mozaikot; a falak befejezetlen Azujelo-mozaikjai mintha az egész negyed struktúráját tükröznék.

A külváros felfedezése

A központtól még távolabb mindenütt ruhák száradnak, a szomszédok pedig kisebb csapatokban álldogálva diskurálnak. Mielőtt azonban elvesznénk a részletekben, 25 emeletes lakások óriási tömbje bukkan fel. Ismét csempék, de nem a színes Azujelo típusúak: ezúttal szürke, monoton sorozatok. Érdekes kontrasztja a városnak. A mozaikok és az élet korábban említett mintázatának legkisebb léptékét képviselik. Jól ismert utcai látkép; a történelmi központ a csempés házzal igazán jól illeszkedik a város turisztikai központjához.

Letérni a kitaposott útról

Ezután követtem a Tajo folyót a Parque das Nações nevű területig, ahol megtaláltam Lisszabon modern arcát. Az óriási betonépületek és az „Oriente” vasútállomás éles ellentétben áll az ősi templomokkal és a történelmi időkből fennmaradt házakkal. Ez a kontraszt maga a valódi Lisszabon.

Mint mindenhol, a turistabarát látkép itt is mintha csak csomagolópapír lenne: az ajándékhoz hátra kell hagynunk a kezdeti benyomások alapjait. Hátrahagytam a kitaposott utat és a színek világát, hogy struktúrákat, vonalakat és mintázatokat találhassak.

Győzze le mindenki a hátrányos helyzetét, akár színvakságot akár mást, és találja meg mindenki a saját, egyedi kreatív kifejezésmódját! Az erősségekre kell helyezni a hangsúlyt, nem a gyengeségekre.”

Oszd meg városod mintázatait

Most, hogy láttad a színvak fotós, Kilian Schoenberger lisszaboni mintázatait, miért nem veszel részt az e havi fotókihívásában és örökíted meg a mintázatokat saját városodban? Ha még nagyobb kihívást szeretnél, készíts monokróm képeket.

A fekete-fehér fotók a struktúrákra, formákra és mintázatokra fókuszálhatják a figyelmet, valamint látványos hatásokat is eredményezhetnek. Próbálj érdekes berakásokat, építészeti motívumokat és utcaképeket fotózni a fényképezőgép fekete-fehér módjával. Keress szokatlan szögeket, fedezd fel a városban azokat a területeket, ahol még nem jártál.

Ha elkészültek a mintázatok, töltsd fel őket Fotótárunkba itt >


¹ Pascal Mercier, Éjféli gyors Lisszabonba, Carl Hanser Verlag, 2004.