5d-anniversary-hero

10 ikonikus fénykép, mely hozzájárult az elmúlt évtized alakulásához

Az EOS 5D fényképezőgépekről gyakran mondják, hogy lehetővé teszik a fotósok számára olyan történetek elmesélését, melyeket egyszerűen el kell mesélni. A sorozat 10. évfordulója alkalmából a Getty Images fotóügynökséggel együttműködve bemutatunk 10 ikonikus fényképet az elmúlt évtizedből, melyet a világ legjobb fotósai készítettek, elmeséljük a mögöttük álló történeteket, és megmutatjuk, hogy a fényképészet milyen szerepet játszik a világ történéseinek alakulásában.

Anthony Holland-Parkin, a Getty Images kreatív igazgatója osztja meg az egyes képek mögött álló hihetetlen történeteket, a képek alkotóitól származó idézetekkel együtt.

Pályázz az „Ikonikus képek” versenyünkre, és nyerd meg saját EOS 5D Mark III fényképezőgépedet, vagy a számos limitált kiadású évfordulós díj egyikét!

John Moore, EOS 5D Mk I

Arlington, USA

2007. május 27.

John Moore képe egy, a férje sírjánál zokogó asszonyról

John Moore/Getty Images

John Moore fényképe, mely egy asszonyt ábrázol, aki a férje sírjánál zokog, a változás egy személyes pillanatát kapja el, de egyúttal jól mutatja a közvélemény átalakulását is az amerikai csapatok tengerentúli, például iraki és afganisztáni bevetésével kapcsolatban. Ez a fotó talán minden más képnél jobban adja vissza az amerikaiak véleményét a háború következményeiről, és ez a vélemény mutatkozott meg a világ több vezető médiumának a lapjain, így például az amerikai TIME magazinban és a National Geographicban is.   A fényképnek köszönhetően John elnyerte az NPPA „Az év sajtófotósa”, valamint a POYi „Az év magazinfotósa” díját. John így mesél a fényképről:

„Miután 4 évet töltöttem Irakban a háború dokumentálása céljából, 2007-ben az Emlékezés napjának hétvégéjén úgy gondoltam, hogy kötelességem ellátogatni az Arlingtoni Nemzeti Temetőbe. Úgy éreztem, hogy tartozom ennyivel. A hatalmas temető legújabb részében, a 60. szekció sírjai között sétáltam. Itt találkoztam Mary McHugh-val, aki elhunyt vőlegénye, James Regan sírját látogatta épp. James az amerikai hadsereg katonája volt, akit egy pokolgép ölt meg az év elején. Néhány szót váltottam vele – Jimmy és én ugyan más küldetés keretében, de Irak ugyanolyan veszélyes területén szolgáltunk. Amikor később ismét arra sétáltam, a fűben feküdt a kedvese sírja előtt, és a hideg márványt átölelve lágyan beszélt a kőhöz, mintha még annyi mindent el szeretne mondani. Készítettem néhány felvételt, és továbbálltam. Akkor is úgy éreztem, és most azt állítom, hogy tartoztam ennyivel annak a temetőnek. Talán mindannyian tartozunk.

Rengetegszer voltam konfliktushelyzetekben és harci övezetekben szerte a világban, de néha nem a frontvonalról készített akciófelvételek a legmeghatóbbak. Sokszor az otthon maradtakról készített, csendes pillanatok többet mondanak el, és jobban megérintik az emberek szívét.”

Alvaro Ybarra Zavala, EOS 5D Mk I

Kolumbia

2007. november 29.

Alvaro Ybbra Zavala képe Bloque Movil Arturo Ruiz két női FARC gerillájáról

Alvaro Ybarra Zavala/Getty Images riport

Alvaro Ybarra Zavala a TIME magazin megbízásából készítette ezt a fényképet a kolumbiai polgárháborúról. A képen Kolumbia forradalmi fegyveres erőinek speciális egysége, a túszejtésekért állítólagosan felelős Bloque Movil Arturo Ruiz két női FARC gerillája pózol a FARC egyik táborában. A TIME magazinban való első megjelenésnek, majd a későbbi publikációknak köszönhetően a kép nagy média-visszhangot kapott, ami megismertette a nagyközönséggel a már szinte elfeledett, 50 éves konfliktus valódi arcát, és lehetővé tette, hogy Alvaro tovább folytathassa a kolumbiai emberek számára oly fontos történet megörökítését. Alvaro így mesél a képről:

„Nagyon kevés ember tud csak arról, ami nem látható ezen a képen. Hat hónapnyi munka és a FARC-EP erők Arturo Ruiz mobil egységének megismerése után aznap a gerillaegység több mint fele gyerekként játszadozott körülöttem, és élvezte az improvizált portréfotózást. Úgy tűnt, hogy egy kis időre mindenki elfeledkezett a háborúról. Abban a pillanatban viccelődés és kellemes hangulat uralkodott el a kolumbiai esőerdő mélyén. Előttem, és a fényképezőgépem előtt azonban egy másfajta valóság bontakozott ki. Judith és Isa gyönyörű arcának kemény vonásai a kolumbiai polgárháború miatt kialakult nehéz sorsukat tükrözik. Gyönyörű arcukról még a viccek és a fegyveres társak dicséretei sem tudták egyetlen pillanatra sem elrejteni a konfliktusok hagyta nyomokat.”

Veronique de Viguerie, EOS 5D Mk I

Hobyo, Szomália

2008. október 27.

Veronique de Viguerie képe a szomáliai kalózokról

Veronique de Viguerie/Getty Images riport

A francia Le Figaro magazin eredetileg azzal bízta meg Veronique de Vigueriet és újságíró kollégáját, hogy Szomáliába utazva találkozzanak az egyik kalózvezérrel. Az ebből született történet és a következő támadás előtt a partra visszatérő kalózok csapatát, illetve „aki soha nem alszik” becenevű vezérét, ábrázoló kép a témában született első átfogó cikkben került publikálásra, pont mielőtt a téma világszerte a címlapokra került volna.A történet világszerte nagy visszhangot kapott, és több mint 30 magazinban jelent meg, beleértve a The Guardian, az XL Semanal, a Stern, a TIME, az MSNBC.com, a Spiegel, a Newsweek, a The Telegraph, a GQ, a La Repubblica, a Corriere Della Sera, a The Times és sok egyéb magazint. A képek ma is aktuálisak, és továbbra is sok globális kiadványban jelennek meg. Veronique így nyilatkozik:

„Újságíró kollégámmal hónapokon keresztül hallottunk médiahíreket és pletykákat az Ádeni-öböl kalózairól, de soha nem találkozott velük senki. Úgy éreztük, muszáj odamennünk. Fantasztikus közvetítőnk segítségével néhány hét alatt megszerveztük az utat. A legnagyobb félelmünk persze az volt, hogy elrabolnak minket. A kockázatok csökkentése érdekében nem fedtük fel előre a személyazonosságunkat, ezért néhány igazán stresszes pillanatot kellett átélnünk, amikor rájöttek, hogy a két szőke nővel állnak szemben, mivel a szőke nők hatalmas értéket képviselnek ezekben a körökben. Szerencsére túl késő volt ahhoz, hogy bármit is megszervezhessenek, és mire felismerték a lehetőséget, már rég otthagytuk őket. A kép megalkotásával és a téma szélesebb körben történő megjelenítésével végre a tényleges valóságot tudtuk megmutatni, és véget vethettünk a spekulációknak. Végre valódi bepillantást nyertünk a kalózkodásban érintett emberek életébe, akiket addig csak hallomásból ismertünk.”

Toby Smith, EOS 5D Mk II

Masoala Nemzeti Park, Madagaszkár

2009. augusztus 21.

Toby Smith képe egy fát vágó madagaszkári munkásról

Toby Smith/Getty Images riport

Toby veszélyeztetett madagaszkári fafajták illegális fakitermelését ábrázoló fényképe a Global Witness és az Environmental Investigation Agency (EIA) szervezetekkel való kapcsolatából született. Toby a vezető nyomozók beépített embereként készítette ezt a felvételt egy madagaszkári munkásról, aki épp fejszével vág bele egy értékes rózsafába, melynek pirosas rostjai szerteszét hullnak a fejsze nyomán. A projekt utolsó fejezetét a németországi GEO magazin rendelte meg, mely egy cikket készített az EIA munkájáról és ebben a lapszámban, valamint később a nemzetközi kiadványaiban is publikálta a bizonyítékokat. A történet számos más kiadványban, többek között a New York Times, a Fortune, a Bloomberg Businessweek és a National Geographic magazinokban is címlapra került, amikor az Amerikában elsőként lefolytatott, veszélyeztetett fafajtákat használó nemzetközi kereskedők elleni eljárás részévé vált. Toby így mesél a fényképről:

„2009 augusztusában részt vettem egy NGO expedíción Madagaszkáron, melynek célja a nemzeti parkok területén végzett illegális fakitermeléssel kapcsolatos bizonyítékok gyűjtése volt. A fő csoporttól elszakadva két héten keresztül barangoltam Masoala esőerdejében, az értékes rózsafa nyomait követve.

A könyörtelenséget és a munkások kétségbeejtő munkakörülményeit dokumentáló képek vezető nyomtatott és elektronikus médiakiadványokon keresztül hívták fel a világ figyelmét a problémára. A fakitermelő munkások szívesen fogadtak, és képtelen voltam rossz szemmel nézni rájuk, mivel családfőként csak a szeretteikről próbáltak valahogy gondoskodni egy gazdasági válságban lévő, instabil országban. A fénykép ezért számomra nem az érintett férfiak kritikáját, hanem a teljes probléma erőteljes vizuális dokumentációját jelenti, mely az ellátási lánc másik végén álló embereket, valamint az üzletból profitáló személyeket szembesíti a probléma lényegével.

Az utazásból származó GPS-naplók és dokumentumok, valamint a vizuális tartalmak az amerikai szövetségi hatóságok segítségére voltak az illegális kereskedelemben érintett nemzetközi vállalatok elleni eljárásokban, és a fabeszerzések elszámoltathatóságának és átláthatóságának növelésében. Az expedíción készült felvételekből pedig egy díjnyertes BBC dokumentumfilm is született.

Ed Ou, EOS 5D Mk II

Mogadishu, Szomália

2010. április 24.

Ed Ou képe egy felfegyverkezett gyermekről

Ed Ou/Getty Images riport

A sztorit eredetileg a The New York Times rendelte meg, azonban számos másik nemzetközi médium, többek között a Sunday Times Magazine, a Le Monda és az Arte televíziós műsorszolgáltató is átvette. A Szomáliai-félszigeten (Afrika szarván) alkalmazott, az USA által finanszírozott terrorizmusellenes stratégia részeként a szomáliai kormány állítólagosan aktívan, néhány esetben pedig erőszakkal toborzott gyermekeket a hadseregébe. A háborúviselt Mogadishu városának felfegyverkezett gyermekeit ábrázoló fényképek felkavarták a közvéleményt, egy vita keretében pedig az amerikai szenátusban is bemutatták őket, melynek eredményeképpen az amerikai kormány és az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa ismételten nyomást gyakorolt Szomália átmeneti kormányára a gyermekkatonák alkalmazása ellen. Ezzel a fényképpel Ed Ou elnyerte a 2011-es Visa Pour l’Image fotófesztivál Young Reportage díját. Ed így mesél:

„Szomáliában két évtizede folyamatos konfliktusok és bizonytalanság közepette telnek a mindennapok. Elképesztő és szívszaggató volt látni, hogy mindez milyen hatással van a legfiatalabb generációra, akik már a háborúba születtek bele. Ezeknek a gyerekeknek soha semmi rendkívüli nem volt az életükben. Tudtam, hogy hatalmas igazságtalanságot tapasztalok meg és dokumentálok a világ számára, ugyanakkor ezeknek a gyerekeknek a napi rutint jelentette, hogy fegyvert fognak. Mindent megtettem azért, hogy a mindennapi életük beszéljen helyettük.”

Marco Di Lauro, EOS 5D Mk II

Gadabedji, Niger

2010. június 27.

Marco Di Lauro képe az állatok húsáról

Marco Di Lauro/Getty Images riport

Marco Di Lauro az UNICEF UK-vel együttműködve örökítette meg a nyugat-afrikai Nigert érintő súlyos élelmiszerválságot. A Gadabedji falvának rögtönzött vágóhídjáról készült fényképek a végtelenül reménytelen helyzetet örökítik meg, ahol a húskereskedők nemrég elhullott állatok tetemeit vásárolják meg a szegénységtől sújtott farmerektől, akik kétségbeesetten próbálják előteremteni a napi betevőre valót családjaik számára. A kereskedők a helyszínen főzik meg a húst, mielőtt a nigeri piacra küldenék azt. A fényképek nyomtatott és digitális jótékonysági felhívásokban is megjelentek, és széles nemzetközi közönséghez jutottak el. A Visa Pour l’Image fesztiválon való bemutatást, majd a 2011-es World Press Photo nyertes képeként a globális médiában való megjelentést követően a fénykép szerte a világban számos nyomtatott és digitális csatornán bemutatásra került. Marco így mesél:

„2010. júniusában érkeztem Nigerbe, Gadabedjibe, és június 27-én készítettem a „lógó húsok” című képet, mellyel elnyertem a 2011-es World Press Photo Korunk kérdései kategóriájának első helyét.

Az UNICEF, akikkel már korábban is együtt dolgoztam, keresett meg engem és az ügynökségemet a hatalmas aszály következében kialakult nigeri élelmiszerválság dokumentálásával kapcsolatban. A régióban mintegy 1,6 millió gyermek volt súlyosan vagy mérsékelten alultáplált, és további 1 millió gyermeket veszélyeztetett az alultápláltság kockázata. Azonnal elfogadtam a kéthetes megbízást, melynek célja az UNICEF nigeri embereket segítő jótékonysági kampányának támogatása volt.

A média eleinte vonakodott az anyag publikálásától – mivel korábban már olyan sok hasonló történet jelent meg a régiót sújtó aszályról és éhínségről. Végül 2010 szeptemberében Jean-Francois Leroy (a Visa Pour L’Image fotófesztivál igazgatója) úgy döntött, hogy bemutatja a képet, aminek eredményeképpen a lap a következő év februárjában elnyerte a World Press Photo első helyezését. Ez a fénykép valahogy különösen megragadta az emberek figyelmét, mivel egy olyan új dolgot mutatott be, amit korábban soha nem láttak, és aminek következtében talán még a szöveget is elolvasták, melyből a kibontakozó válság néhány részletét és súlyos természetét ismerhették meg.

A munka hatása sikerrel járt, hiszen az UNICEF néhány hónap leforgása alatt több millió dollárt gyűjtött össze a nigeri emberek támogatására. Úgy éreztem, hogy teljesítettem a fotóriporteri küldetésem legfontosabb célját; azaz megismertettem az emberekkel egy igazán fontos problémát.

Még most is pontosan emlékszem a pillanatra, amikor elkészítettem a fényképet és arra, hogy mennyire szürreális volt a látvány: akár egy Dali festmény. A szagok, a színek, az ég és a rengeteg felaggatott hús. Soha nem gondoltam bele abba, hogy az éhínség első következménye az állatok elpusztulása, melyet majd az emberek halála követ. Nagyon megindítottak a látottak, és együtt éreztem a helybeliekkel, akik a túlélés reményében aprópénzért adták el állataikat.”

Jonathan Torgovnik, EOS 5D Mk II

Port-au-Prince, Haiti

2011. január 10.

Jonathan Torgovnik képe a haiti Fort Nationalről

Jonathan Torgovnik/Getty Images riport

2010-ben a Richter-skála szerinti 7-es erősségű, pusztító földrengés rázta meg Haitit, mely megtizedelte az országot, több százezer halálos áldozatot és sérültet követelt, és melynek következtében sokan otthonukat is elvesztették. Jonathan Torgovnik fényképe, melyet a németországi GEO magazin megbízásából készített, Fort National közelében készült, mely az egyik legnagyobb pusztítást elszenvedett terület volt a földrengés során. A több mint 20 országban megjelenő magazin az emberek rendkívül rossz életkörülményeit szerette volna bemutatni a globális olvasóközönségnek. Jonathan így mesél a fényképről:

„Ezt a fényképet Haitiben, Port-au-Prince városában készítettem, amikor a GEO magazin megbízásából a Haiti újjáépítésére és helyreállítására tett erőfeszítéseket dokumentáltam egy évvel a pusztító földrengés után. Egész nap Port-au-Prince sűrűn lakott, földrengés sújtotta körzetének meredek kaptatóit jártam, emberekkel beszélgettem és történeteket gyűjtöttem a túlélőktől. Nyilvánvaló volt, hogy az újjáépítési törekvések nagyon lassan haladnak, és az emberek küzdenek és próbálnak azzal boldogulni, ami maradt nekik.

Amikor felértem egy dombtetőre, megpillantottam egy csapat fiatal fiút, akik az alattam fekvő, megrongálódott ház tetején fociztak. Leültem az út szélére, és elkészítettem ezt a képet. Azon ritka pillanatok egyikre volt ez, amikor hirtelen minden összeállt. A fiúk a játékra koncentráltak, a fények tökéletesek voltak, és a háttérben kirajzolódott a sűrűn beépített, dimbes-dombos város és az óceán. Az én olvasatomban ez a kép az emberek kitartásáról és egy sok megpróbáltatást megélt város hatalmas erejéről mesél.”

Brent Stirton, EOS 5D Mk II

Ol Pejeta Conservancy, Kenya

2011. július 13.

Brent Stirton képe egy fehér orrszarvúról

Brent Stirton/Getty Images riport

A képen a folyamatosan négy fegyveres őr által védett, utolsó fehér orrszarvúk egyike látható. A National Geographic magazin megbízásából Brent egy szélesebb körű nyomozás részeként készítette ezt a fényképet, mely az állatok gyógyszer-feketepiacon való felhasználását kutatta. Miután a munka a globális olvasóközönség számára is megjelent, a történetet sok másik nemzetközi magazin is publikálta, többek között a The Sunday Times, a The Guardian, a GEO magazin, a Paris Match, a Newsweek, a VIEW magazin, a BBC, a The New York Times, a Der Spiegel és az XL Semanal. A 2012-es World Press Photo győzelem pedig még több nyomtatott és közösségimédia-megjelenést hozott a kép számára. Az orrszarvúk létének törékeny mivoltát kiemelő, érzelmekkel teli és megható történet világszerte több millió emberhez juttatta el a problémát. Brent így mesél:

„2011-ben készítettem ezt a képet, amikor a rinocéroszszarv kereskedelmének problémája kezdett előtérbe kerülni. Rengeteg fényképet készítettem tetemekről és szörnyű kínokat átélő állatokról, melyeknek az orvvadászok kegyetlen módon levágták a szarvát, majd az állatot otthagyták elpusztulni.

Ez volt az első alkalom, hogy szemtől szemben találkoztam a rinocéroszok felé tanúsított könyörülettel, és megindító volt látni az afrikai férfiak és az orrszarvúk kapcsolatát. Kenyában, egy Ol Pejeta nevű helyen készítettem a felvételt, ahol a hat utolsó északi fehér orrszarvú közül hármat őriznek. Ez az öregfiú a faj utolsó hím példánya. Nehéz elképzelni, hogy valamiből az utolsó vagy a bolygón… ez a valódi magányosság.

A világ egy nagy kihalási hullám előtt áll, és olyan csodálatos állatok, mint ez orrszarvú csupán azért fogják a dodó útját követni, mert az emberiség túl önző és arrogáns ahhoz, hogy megértse azt, hogy a világon mindennek egyensúlyban kell lennie. Vannak még olyan nagyszerű emberek, akik a vadállatoknak szentelik az életüket, és ezen a képen pontosan az látható, hogy mi minden lehetséges ember és állat között, ha a kapcsolat a kölcsönös tiszteleten alapul. A fénykép futótűzként terjedt el a világban, és megmutatta, hogy több millió ember még mindig törődik a természettel. A jelen pillanatban az idő a legfontosabb tényező.”

Laurent Van der Stockt, EOS 5D Mk II

Jobar, Damaszkusz, Szíria

2013. április 13. 

Laurent Van der Stockt képe a szíriai lázadókról

Laurent Van der Stockt/Getty Images riport

Laurent Van der Stockt a francia napilap, a Le Monde megbízásából utazott Szíriába, nem sejtve, hogy ő készíti majd el a konfliktus legmeghatározóbb fényképeit. Ez a fénykép a Szabad Szíriai Hadsereg lázadó harcosait ábrázolja Jobar frontvonalán az Assad elnök kormányzati erői által indított szarin támadás alatt. A publikálást követően a kép világszerte hatalmas figyelmet kapott, különösen a közösségi hálózatokon. A fényképeket több vezető médiakiadvány, többek között a The Sunday Times Magazine, az l’Espresso és a The Huffington Post is lehozta, és később más alátámasztó bizonyítékokkal együtt a világ vezetői is felhasználták azokat, hogy nyomást gyakoroljanak Bashar al-Assad elnökre a rezsimje által a konfliktusban használt vegyi fegyverekkel kapcsolatban. Laurent így nyilatkozik:

„2013 áprilisában, amikor ez a fénykép készült, nem voltak független, bizonyítható információk arról, hogy a szíriai lázadó csapatok behatoltak Damaszkusz külvárosi részeibe.

A küldetés célja a főváros Ghutai körzetének elérése volt. Egy hosszú libanoni utazás után sikerült megtalálnom a leginkább előrenyomult felkelői pozíciókat. Egy napon a városközponthoz legközelebb fekvő djobari frontvonalon szarint tartalmazó gránátot dobtak ránk, miközben épp egy harcossal készítettem interjút. Ösztönösen a két, gázálarcot viselő férfire szegeztem a fényképezőgépemet, és egyszerre készítettem fotókat és videofelvételeket is.

A vizsgálataink publikálása a franciaországi Le Monde napilapban, a magunkkal hozott talajminták és az elkészített fényképek és videoanyagok hatására a francia kormány nyilvánosan bejelentette, hogy az Assad rezsim valóban szarint használ a konfliktusokban. A brit kormány egy héttel később ugyanígy tett, majd pár nap múlva az amerikai elnök is megemlítette mindezt a témában tartott hivatalos beszédében.”

Dan Kitwood, EOS 5D Mk III

Kos, Görögország

2015. június 4.

Dan Kitwood képe egy bevándorlóról a görög Kos szigetén

Dan Kitwood/Getty Images

Dan Kitwood fényképe egy szélesebb körű munka része, és négy pakisztáni bevándorlót ábrázol, amint Törökország felől Kos sziget partjaira érkeznek. Akkoriban már mintegy 30 000 bevándorló érkezett Görögországba az év folyamán, és az ország egyre több segítséget kért az Európai Uniós kapcsolataitól. Az eredetileg a Getty Images News wire szolgáltatásához készített fénykép számos befolyásos, nemzetközi médiakiadványban, például a The Times, az Al Jazeera, a The New Yorker és a The Financial Times magazinokban is megjelent. Dan erről ezt mondja:

„2015. május 29-én küldtek ki Kos szigetére a bevándorlók problémájának megörökítése érdekében. A görög sziget nemzetközi szinten is a figyelem középpontjába került, ahogy egyre nagyobb tömegekben érkeztek partjaira a bevándorlók.

A szíriai, afganisztáni, eritreai és iraki családok és rengeteg bangladesi bevándorló munkás kezdi túlterhelni a sziget korlátozott forrásait.

Nehéz volt megérteni, hogy mi visz rá egy egész családot, hogy szülőföldjét maga mögött hagyva egy ilyen veszélyekkel teli utazásra vállalkozzon. Hogy férjüket, feleségüket az ismeretlenbe vezessék, tudva azt, hogy abban a valószínűtlen esetben, ha sikerül elérniük az úti céljukat, valószínűleg soha nem térhetnek már vissza szülőföldjükre.

Amikor a hatodik reggelen, a parton állva a dingiken érkező értékes rakományokra vártam, megláttam egy pakisztáni férfiakkal teli csónakot. Néhány órával azelőtt, az éjszaka leple alatt vágtak neki a haragos tengernek a török partvonalon. Sugárzott róluk az épségben való megérkezés öröme. Azt, hogy mi vár ezekre a férfiakra, és valóra válnak-e a vágyaik, melyek idegen vidékre sodorták őket, valószínűleg soha nem tudom meg.”

Pályázz az„Ikonikus képek” versenyünkre, és nyerd meg saját EOS 5D Mark III fényképezőgépedet, vagy a számos limitált kiadású évfordulós díj egyikét!