Termék

Hogyan aknázhatja ki a könyvkiadási eszközökben rejlő lehetőségeket?

A tartalomban rejlő értékek kiaknázása digitális nyomtatással

An array of revived literature by Goloseo

Kockázatkerülés a könyvkiadói szektorban

Bár a tartalom áll a könyvkiadás világának középpontjában, a kiadók számára az jelenti a kihívást, hogy a kockázatok minimalizálása mellett tudjanak értéket teremteni belőle. Korábban a könyvnyomtatás súlyos pénzügyi kötelezettségvállalással, nagy példányszámú ofszet nyomtatással, raktározással és terjesztéssel járt együtt, amihez nagy valószínűséggel még a kereskedelmi életciklus végén visszaküldött könyvek tárolásának vagy újrahasznosításának a költsége is hozzáadódott.


Andrew Franklin a „Profile Bookstól” a következőképpen nyilatkozott a kiadó nyereséggel kapcsolatos szemléletmódjáról az Egyesült Királyságbeli „The Bookseller” kiadónak: „A könyvkiadás kockázatos vállalkozás – minden könyv egy kihívás, amelynek fedeznie kell a saját költségeit. Néhány könyvnek ez sikerül is, és hihetetlenül nyereséges lesz. A sikerek feledtetik a csalódásokat.”


Ennek a kereskedelmi ténynek a hátulütője, hogy sok kiadó kockázatkerülő szemléletmódot alkalmaz, nem hajlandóak kockázatot vállalni a piaci résnek számító tartalmakat illetően, és nem szívesen néznek szembe az alulteljesítő művek értékesíthetetlen készleteiből eredő pénzügyi következményekkel.

A woman looking through a shop window at a rack of books

A kockázatkerülés hosszú távú veszélyei

Tom Weldon, a Penguin Random House UK vezérigazgatója már 2016-ban felismerte a könyvkiadói szektorral kapcsolatos hatásokat, amikor így nyilatkozott: „Ha egy kiadónak van egy bestsellere, a legkönnyebb út, ha továbbra is erre a sikeres könyvre összpontosít. Azonban sok fantasztikus író van, akikkel így nem tudunk együtt dolgozni. Az egész iparágnak át kell alakulnia.”


Weldon kiemeli, hogy ez a gondolkodásmód milyen hatással van a tartalmak sokszínűségére, és azt állítja, hogy ez a kockázatkerülő szemléletmód hosszú távon a kiadói ágazat hanyatlását okozhatja. A kiadók részéről tanúsított rendkívüli elővigyázatosság és a megfizethető, igény szerinti nyomtatás elérhetősége volt az a két tényező, amely az elmúlt években elősegítette a magánkiadások terjedését.

A költséghatékony digitális könyvgyártás fejlettségének köszönhetően a kiadók újfajta, kreatív módokon tehetik pénzzé a szerzői joggal védett tartalmakat, és szabadabban vállalhatnak kockázatot az általuk rendelt tartalmakkal kapcsolatban.


A digitális nyomtatás egyik fő előnye, hogy független a gyártási mennyiségtől – az egyszerűsített technológiák és a digitális munkafolyamatok révén egy nyomtatásra kész digitális fájlból percek alatt kinyomtatható és elkészíthetők a könyvek.


A kis példányszámú digitális nyomtatás új távlatokat nyit a kiadók számára a rugalmasabb gyártás és terjesztés, valamint a könyvek életciklusának kezelése terén, és olyan stratégiai kapcsolatot tesz lehetővé a nyomdák és a kiadók között, amelynek köszönhetően csökkenthetők az eladással kapcsolatos kockázatok, és a gyártást a tényleges kereslethez igazítva növelhető az értékesítés.

Új élet az archívumból

A kiadók számára valódi potenciált jelent a meglévő tartalmakban rejlő értékek igény szerinti nyomtatáson keresztül történő kihasználása. Napjainkban a kiadók és a könyvgyártók közötti leegyszerűsített folyamatnak köszönhetően igény szerint akár egyetlen könyv is kinyomtatható, ami megkérdőjelezi a hagyományos könyvkiadás gazdaságosságát.


Például a müncheni székhelyű Goloseo kiadóház a gyermekirodalom felélesztésére szakosodott, nyomtatott és digitális formátumokban egyaránt. A digitális könyvgyártás előnyeit kihasználva kis példányszámban készítenek többnyelvű könyveket, ami egyszerűbbé teszi a többnyelvű képzést, és segít az adott nyelveket nem beszelő embereknek az új nyelvek elsajátításában.


Az igény szerinti nyomtatási modell pozitív hatással van a kisebb nyelveken történő kiadásra, amely korábban nehézzé és költségessé tette az elterjedtebb nyelveket nem beszélők számára, hogy kiterjedt irodalomhoz férjenek hozzá. Ehhez hasonlóan a szűkebb érdeklődési kört képviselő csoportok számára történő kiadás is megvalósíthatóvá válik, és a kiadók új lehetőségeket fedezhetnek fel a piaci résnek számító piacokon, mindezt a nyereségesség befolyásolása nélkül.


Valójában az egyedi művek nyomtatása speciális értékajánlattá válhat, ahogy az a Canon ügyfele, a Signature Books esetében is történt. A vállalat igény szerinti digitális nyomtatást alkalmaz éves szinten körülbelül 300 000 személyre szabott könyv nyomtatásához, és olyan márkáktól licencel tartalmakat, mint a Penguin, a Beano, a Disney, a Marvel, a Ladybird és a Mirror.

Students studying   with printed text book

A hanyatló formátumoktól a dinamikus tartalmakig

Az oktatási és műszaki piacon az analóg könyvkiadási modellek nehezen tudnak lépést tartani az online tartalmak azonnaliságával, és sok megfigyelő szerint leáldozóban van a tankönyvek kora.


Ahogy azonban a 2017-es Future Book Forumon kiderült, a személyre szabott, igény szerinti nyomtatás testre szabott segítőtársakká alakíthatja a tankönyveket a tanulók számára. Ezek a standard alaptananyagot egy könyvkiadási tartalmakat kezelő rendszer különböző területeiről származó, testre szabott anyagokkal egyesítik, így minden tanuló egyedi tanulási igényeit tökéletesen kielégítik.


A nyomtatott szöveget online tanulási platformok, videók, hanganyagok és egyéb eszközök egészíthetik ki, így a nyomtatott könyv, vagy ha úgy tetszik „okoskönyv” egy testre szabott tartalmakat egyesítő többplatformos paletta középpontjába kerül.


Nyilvánvaló, hogy a kiadók még napjaink digitális irányultságú világában is képesek meglévő eszközeik kihasználásával sikereket elérni az online világban. A siker kulcsa, hogy képesek legyenek a meglévő erőforrások optimális kezelésére és a stratégiák hatékonyságának maximalizálására.


Ebben fontos szerepet játszhat a nyomdákkal és a technológiai szolgáltatókkal folytatott folyamatos és nyílt párbeszéd, mivel szakértelmének és iparági tudásának köszönhetően mindkét fél értékes információkkal szolgálhat. Ennek a háromoldalú kapcsolatnak köszönhetően a kiadók optimalizálhatják ellátási láncukat, és a lehető legtöbbet hozhatják ki eszközeikből.

Írta: Tino Wägelein


Támogató megoldások

További tájékoztatás

Tudja meg, hogyan hozhatja ki a legtöbbet tartalmaiból!

Lépjen velünk kapcsolatba!

  • Canon
  • Üzlet
  • Hogyan aknázhatja ki a könyvkiadási eszközökben rejlő lehetőségeket?