CIKK

A nyomtatás transzformációja a digitális folyamat szolgálatában

A hibrid munkahely digitális transzformációja a nyomtatás segítségével

A nyomtatás átalakítása a hibrid munkahely által támasztott követelményeknek való megfelelés érdekében

Munkamódszereink hatalmas változásokon mentek keresztül – csakúgy mint az, hogy mit is várunk el a nyomtatáshoz használt készülékektől. Tíz évvel ezelőtt csupán annyi volt a nyomtatók feladata, hogy fizikai példányokat készítsenek az egyes dokumentumokból. Ez az igény ma is fennáll, azonban a napjaink hibrid munkastílusa által támasztott követelményeknek való megfeleléshez a nyomtatóknak a nyomtatási és digitális munkafolyamatok központjaként is kell szolgálniuk. Ez azt jelenti, hogy a nyomtató nem csupán az az eszköz, ahol a digitális dokumentum nyomtatottá válik, hanem egyben az is, ahol a nyomtatott dokumentum digitálissá válik. Emellett azt is jelenti, hogy folyamatosan csatlakozhatunk a munkahelyi alkalmazásokhoz, hogy a dokumentumokat egyenesen a munkafolyamatokba tölthessük fel. Végül pedig azt is jelenti, hogy a készülék a legérzékenyebb adataink biztonságáról is gondoskodik.

Alkalmazkodás egy új környezethez

Habár 2020-ban a távmunkában dolgozók számának jelentős növekedését figyelhettük meg, a kutatások alapján a munka jövője nem bináris. Az alkalmazottak 64%1-a nyilatkozta azt, hogy a munkaidő legalább egy részét egy irodában vagy egy, az otthonán kívüli helyen szeretné ledolgozni. A szervezeteknek tehát olyan technológiába kell beruházniuk, amely támogatja ezt az újfajta munkastílust, és amely lehetővé teszi, hogy az alkalmazottak több helyszínről is hatékonyan végezhessék a munkájukat.

A Canonnál mindig gondosan nyomon követjük a változó munkakörnyezetet, valamint azt, hogy ez a környezet milyen hatással van ügyfeleink igényeire. Ezért is terveztük meg technológiai ökoszisztémánkat, a Digital Transformation Services (DTS) szolgáltatást, amely egyetlen, integrált technológiai ökoszisztémában egyesíti vezető hardveres és szoftveres termékeinket annak érdekében, hogy támogatást nyújtson Önnek a digitális transzformációban. Ez az ajánlat vezető hardveres termékeinket a nyomtatásvezérlő szolgáltatással és a Workspace Collaboration megoldásokkal ötvözi, hogy átláthatóságot és irányítást nyújtson a dokumentumok teljes életciklusa felett.

DTS ajánlatunk középpontjában a hardver áll. Az általunk megálmodott készülékek már hosszú ideje nem nevezhetők egyszerű „nyomtatóknak” – hagyományos szerepükön túllépve biztosítják a napjaink hibrid munkakörnyezetei által megkövetelt csatlakoztatási és munkafolyamatokat segítő lehetőségeket, ezzel segítve a transzformációt. Legújabb modellünk, a díjnyertes imageRUNNER ADVANCE DX sorozaton alapuló imageRUNNER ADVANCE DX C5800 sorozat a csatlakoztatási lehetőségek révén továbbra is támogatja Önt a digitalizáció folyamatában.

A hibrid munkahely digitális transzformációja a nyomtatás segítségével

A dokumentumok és munkafolyamatok átalakítása

Az imageRUNNER ADVANCE DX C5800 sorozat korszerű szkennelési technológiával segíti az alkalmazottakat, hogy egyszerűbben digitalizálhassák az adatokat, valamint könnyen hozzáférhetővé tegyék őket azok számára, akiknek szükségük van rájuk – így az üzletmenet folytonossága elosztottan dolgozó munkaerő esetén sem szakad meg. A készülékek a vegyes hordozók hatékony, akár 270 kép/perc sebességgel történő szkennelését is lehetővé teszik. Az intelligens optikai karakterfelismerő (OCR) technológia és a gépi tanulás használatának köszönhetően1 a készülékek megtaníthatók a jellegzetes vállalati dokumentumok hatékony azonosítására és kategorizálására, így a felhasználó által megadott szabályok alapján képesek automatikus javaslatot tenni a mentési helyre vonatkozóan.

A transzformáció támogatása nem csupán a digitalizálást jelenti – a digitális munkafolyamatok hatékonyabb támogatását is magában foglalja. A kinyerést követően az imageRUNNER ADVANCE DX C5800 sorozat automatikusan beilleszti az adatokat a munkafolyamat-szoftverbe (például az SAP Concurba), amivel nem csak a manuális adatbevitelhez szükséges értékes időt takarítja meg az alkalmazottak számára, hanem a bevitt adatok pontosságát is garantálja. Mindemellett készülékeink a uniFLOW Online szoftverrel való problémamentes integrációt is biztosítják, aminek köszönhetően minden eddiginél egyszerűbben nyomtathatja és szkennelheti dokumentumait egyenesen a felhőalapú tárhelyekre, többek között a Dropbox és a OneDrive szolgáltatásba.

A hozzáférés és a biztonság egyensúlyának megteremtése

Habár a hozzáférhetőség kulcsfontosságú a sikeres távmunka szempontjából, a biztonsággal való egyensúlyára is ügyelni kell. Csatlakoztatott eszköz lévén egy felhőalapú nyomtatónak erőteljes védelmi eszközöket kell biztosítania annak érdekében, hogy ne legyen védtelen a támadásokkal és véletlenül elkövetett biztonsági incidensekkel szemben, amelyek következtében az adatok illetéktelen kezekbe kerülhetnek. A vállalatokra komoly nyomás nehezedik, hogy gyorsan alkalmazkodjanak, valamint a lehető leghamarabb bevezessék a szükséges technológiákat, azonban rendkívül fontos, hogy a gyorsaság soha ne menjen a biztonság rovására.

A munkafolyamat bármely részéhez is tartozzanak a dokumentumok, technológiai ökoszisztémánk gondoskodik a védelmükről. Habár minden készülékünket a „tervezésből adódó biztonság” jellemzi, új készülékeink, többek között az imageRUNNER ADVANCE DX C5800 sorozat néhány kiemelkedő adatbiztonsági funkcióval is rendelkezik. Függetlenül attól, hogy a készülék hol található, a nyomtatásra elküldött dokumentumok kizárólag egy biztonságos nyomtatási sorból, egy igazolvány bemutatását követően indíthatók el. Mindeközben a szkennelési technológia képes azonosítani a biztonságos fájltípusokat (például a pénzügyi adatokat), és automatikus védelmi funkciókat alkalmaz – ezek közé tartozik az átvinni kívánt adatok titkosítása is. A rendszer ezután egy biztonságos elérési helyre olvassa be az adatokat, ahol hozzáférési szabályok is alkalmazhatók – az érzékeny HR-adatok védelme például úgy is beállítható, hogy az alkalmazottak ne férhessenek hozzájuk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az ügyféligények gyors ütemben változnak. Biztosítani szeretnénk Önnek azokat az eszközöket, amelyekkel készen állhat az új normára. Ahogy fokozatosan átállunk a hibrid munkamódszerekre, egyre fontosabbá válik az olyan hardverek alkalmazása, amelyek készen állnak a kihívásokra, valamint biztosítják a csapatok hatékony együttműködéséhez szükséges csatlakozási, biztonsági és munkafolyamatokat segítő technológiákat.

Ismerje meg, hogy az imageRUNNER ADVANCE DX C5800 sorozat hogyan segíthet a munkahely átalakításával kapcsolatos célok elérésében.

Kapcsolódó termékek és megoldások

További tájékoztatás

  • CIKK

    Digitális transzformáció: hogyan írja át a digitális technológia az üzleti életet?

    A digitális eszközök használata egy új szervezeti normává válik.

    20 Jan 2021

  • CIKK

    Kovácsoljon titkos fegyvert a sikerhez a nyomtatási hordozókból

    Az új norma értelmében a minőségi nyomtatási hordozók jelentik a titkos fegyvert az ügyfelek elkötelezettségének növeléséhez.

    20 Jan 2021

  • CIKK

    Növelje vállalkozása termelékenységét a Canon segítségével

    A Canonnál tisztában vagyunk azzal, hogy napjainkban a vállalkozásoknak milyen kihívásokkal kell szembenézniük. Ezért is állunk rendelkezésére nyomtatási portfóliónkkal, amely segíthet vállalkozása termelékenységének növelésében.

    19 Jan 2021

  • Cikk

    Kiváló minőség kompromisszumok nélkül

    Úgy nyűgözheti le ügyfeleit, hogy közben nem kell rá vagyonokat költenie.

    20 Jan 2021

  • Bizonytalan abban, hogy melyik termékre van szüksége vállalkozása számára?

    Adatvédelmi szabályzat
    • Amint lehetséges
    • 10:00 - 11:00
    • 11:00 - 12:00
    • 12:00 - 13:00
    • 13:00 - 14:00
    • 14:00 - 15:00
    • 15:00 - 16:00
    • 16:00 - 17:00
    • +36

    Bármilyen információ, amely véleményed szerint segíthet szakértőinknek

    Köszönöm

    Egy szakértőnk hamarosan felhív téged.

    [TIME]

    Üdv

    Sajnáljuk

    Hiba